Spanyolország megszüntette az utolsó beutazási korlátozást is

Az ibériai ország pénteken megszüntette az utolsó korlátozást is, amelyet a koronavírus-járvány miatt vezetett be a határokon.

A hivatalos állami közlönyben (BOE) megjelent rendelkezés értelmében mostantól már az unión kívüli országokból légi vagy tengeri úton érkezőket sem vetik alá az eddig esetlegesen előforduló, szúrópróbaszerű ellenőrzéseknek, amelyek jellemzően a testhőmérséklet mérését, fizikai szemrevételezést és a dokumentumok ellenőrzését jelentették. Az intézkedés vonatkozik az észak-afrikai spanyol exklávék, Ceuta és Melilla területére belépőkre is.

 

Az egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint a koronavírusos esetek visszaszorulása és a magas átoltottság teszi lehetővé az összes beutazási korlátozás feloldását. A szaktárca felhívta a figyelmet arra, hogy indokolt esetben bármikor visszaállíthatók a most megszüntetett intézkedések, ezért a Spanyolországba utazóknak indulás előtt továbbra is érdemes tájékozódniuk az aktuális szabályokról. Az országon belül továbbra is maszkviselési kötelezettség van érvényben a tömegközlekedési eszközökön, valamint az egészségügyi és szociális intézményekben.

Forrás: MTI


ANTOR szezonnyitó: sikeres nyárnak néznek elébe a külföldi képviseletek

ANTOR szezonnyitó: sikeres nyárnak néznek elébe a külföldi képviseletek 

Biztos jele a nyár kezdetének, hogy összegyűlnek a Magyarországon működő külföldi turisztikai képviseletek vezetői, hogy találkozzanak a szakmával.
TUI 2024: Fedezze fel a legújabb görögországi és ciprusi luxushoteleket

TUI 2024: Fedezze fel a legújabb görögországi és ciprusi luxushoteleket 

Görögország legnagyobb szállodaláncai mutatták be csütörtökön idei újdonságaikat a TUI szervezésében hazai utazási szakembereknek a páratlan panorámával rendelkezdő Sunhill Bisto & Skybárban.
Innovatív gyakorlatok és konkrét tippek a turisztikai podcast legújabb részében

Innovatív gyakorlatok és konkrét tippek a turisztikai podcast legújabb részében 

Egy kis ízelítőt adunk az újturizmus világával foglalkozó népszerű Dunakavicsok turisztikai podcast-sorozat legújabb részéből.
Indul a nyár: bőröndöt bepakolni, mobilt felkészíteni!

Indul a nyár: bőröndöt bepakolni, mobilt felkészíteni! 

Hasznos tippek külföldre utazás előtt.
Új dubaji programok - télen-nyáron

Új dubaji programok - télen-nyáron 

A már ismert, ikonikus látnivalók mellett számos gyerek és családi, szabad- és beltéri program, kulturális rendezvények hosszú sora várja a Dubajba látogatókat.
Extrém hőség Görögországban és Cipruson

Extrém hőség Görögországban és Cipruson 

Lezárták a turisztikai látványosságokat, és felfüggesztették az iskolai oktatást.
Az utazás az új álommeló

Az utazás az új álommeló  

A 18-27 év köztiek és a 28-37 év köztiek döntő többsége tartja álommunkának az utazást.
Friss adatok a német beutazó turizmusról

Friss adatok a német beutazó turizmusról 

A DZT legújabb jelentése szerint az előzetes adatok és az aktuális számok alapján a német beutazó turizmus dinamikusan növekedett 2024. első negyedévében.
Strandnyitás Párizsban

Strandnyitás Párizsban 

A St. Tropez és Nizza hangulatát megidéző vízpartokat természetesen a Szajna partján alakítják ki.
Az évszázad leghumorosabb kampányával csalogatja a turistákat Bécs

Az évszázad leghumorosabb kampányával csalogatja a turistákat Bécs  

A „Post-Vienna-Blues” – megvonási tünet szindrómára alapuló kampányt máris több nemzetközi sajtóorgánum felkapta.