Friss
Keresettek a kutyabarát szálláshelyek
Nyáron 200 ezer utazás tervezéskor kerestek kutyabarát helyet hazai vendégek. A Balaton, Budapest és környéke, Észak-Magyarország és Nyugat-Dunántúl a legnépszerűbb régiók a kutyás utazók körében.
Indul a Nagyerdő Hete
Szeptember 28. és október 3. között a Nagyerdő hete címmel a debreceni Nagyerdő értékeit bemutató programsorozatot szerveznek.
„A 24. óra után vagyunk!”
Komoly bizalmi válság a politikai döntéshozók irányában és kevés derűlátás – talán ezzel írható le leginkább a szakmabeliek lelkiállapota, amelyről a csütörtöki Power of Live Events konferencián kaphattak képet a résztvevők a szakmai szövetségek képviselőinek kerekasztal-beszélgetésén.
Angliába készül? Számoljon a karanténnal!
Ráadásul short notice-szal, már szombattól karanténra kötelezi a brit kormány a Magyarországról és Portugáliából Angliába utazókat.
Csütörtök este kékbe öltözött Budapest
Különleges kivilágítás volt Budapest-szerte. A magyarázat a következő.
Medvék leptek el egy pesti éttermet
A Zona étteremről van szó, ahol nem székeket vettek el asztalok mellől, hogy tartsák a szükséges távolságot a vendégek között, hanem odaültettek mindenhová egy-egy plüssmackót.
MTÜ: pályázat könnyűzenei fesztiválok támogatására
700 millió forintos keretösszeggel megjelent az a pályázat, amely a COVID járvány miatt elmaradt, vagy jelentősen csökkentett programmal megvalósult, 500 fő feletti könnyűzenei fesztiválok szervezőit támogatja.
Tovább késik Wang Mester budai éttermének nyitása
A pasaréti úton levő Mozium irodaházba tervezett vendéglátóhely eredeti nyitása 2019. szeptember 1. lett volna.
Indul a cigányzenészek támogatási programja
800 millió forint vissza nem térítendő támogatásról van szó.
MSZÉSZ: júliusi szállásfoglalási adatok
Júliusban elmaradt a tavalyitól a belföldi és külföldi vendégéjszakák száma a hazai szállodákban, áll a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) legfrissebb trendriportjában.
Vasárnap nyit az Eco Town
Szeptember 13-án immár harmadik alkalommal rendezik meg az Eco Town környezettudatos vásárt a Nánási udvarban.
Az utas állja a hazaszállítás teljes költségét
2020. szeptember 1- jétől magyar állampolgároknak nem javasolja a külföldre történő utazást (I. kategória) a külügyminisztérium. A figyelmeztetés ideje alatt az utazásra nem javasolt országokba beutazó és onnan a konzuli szolgálat közreműködésével kimentett magyar állampolgárnak az evakuálás személyenként számított költségeit teljes összegben meg kell térítenie.
Állást keres? Alkalmazottat?
5 érv, amiért érdemes nálunk hirdetni...
Várják a jelöléseket a Gundel Károly-díjra
A Magyar Vendéglátók Ipartestülete Gundel Károly vendéglős és gasztronómiai szakíró munkásságának emlékére - számos társszervezet közreműködésével - 2020-ban is felhívást hirdet a Gundel Károly-díj elnyerésére.
Két új menedékhely a bakancsos turistáknak
Háromszéken, Kovászna megyében, a határon túl, szomszédainknál.
Szakmai rendezvények: csak online
Újabb pofon a hazai rendezvényszervezőknek, illetve rendezvényeknek helyt adóknak. Az ok természetesen az ismét egyre terjedő járvány megfékezése.
A fürdők is be lesznek kötve az NTAK-ba
Zajlik a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia újragondolása, társadalmasítása, amely a pandémia miatt vált időszerűvé. Azt már lehet tudni, hogy a következő uniós tervezési ciklusban mi áll majd a fókuszban.
Szezonértékelés az MTÜ-vezértől
A mögöttünk lévő nyári főszezonról és az őszi kilátásokról szól Guller Zoltán legfrissebb podcastja.
Bevette Boldogkőváralját Mrs. Millicent
Új magyar gin jelent meg a palettán Szerb Antal egyik regényhőséről elnevezve.
Havi támogatás a horvát turizmusban dolgozóknak
A horvát munkaügyi hivatal igazgatótanácsa az év végéig meghosszabbította a koronavírus okozta gazdasági nehézségek ellensúlyozására hozott gazdaságélénkítő csomag azon intézkedéseit, amelyek a mikro-, kis- és közepes vállalatokat támogatják - írta a Vecernji List című napilap kedden.
Cataniában nyit új bázist a Wizz Air
Cataniában nyitja meg új bázisát a Wizz Air diszkont légitársaság, Szicíliába két Airbus A321-est telepít a cég.
Számos utasforgalmi területet lezárnak Ferihegyen
Az utasforgalom csökkenése miatt lezárja az üzemeltető a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es terminálján az utasforgalmi területek egy részét.
Zuhanórepülésben a légiközlekedés
Eddig mintegy 140 milliárd euró bevételkiesést okozott a légiközlekedési iparág fő szereplőinek a koronavírus-járvány, a felkínált kapacitás pedig alig a fele a tavalyinak - mondta Eamonn Brennan, az Eurocontrol főigazgatója kedden.
Mostantól durva büntetés jár annak, aki nem hord maszkot a BKK járatain
Pénzbüntetéssel szankcionálható, ha valaki nem visel maszkot, vagy azt szabálytalanul hordja, közölte a Főpolgármesteri Hivatal.
Örülhetnek a Rolling Stones rajongók
Mert nyílik a rocklegenda banda első boltja a londoni Soho-ban.
Az olaszok idén otthon nyaraltak
Az olaszoknak csak három százaléka töltötte idei nyári szabadságát külföldön az idegenforgalmi hivatal keddi adatai szerint, miközben az olaszországi repülőterek száznegyven millió utast veszítettek.
Aggódnak a német turisztikai ágazatban dolgozók
Teljes joggal. Ugyanis csődhullámtól tartanak a német idegenforgalomban és vendéglátás területén tevékenykedők a sorozatos bevételkiesések miatt.
Ezek az idegenvezetők kapták meg a támogatást
A Kisfaludy Fejlesztési Program keretében egyszeri támogatásra pályázhattak vidéki idegenvezetők. Megszületett a döntés, hogy kik és mekkora mértékben kapták meg az egyszeri juttatást.
Megvan, Apaczeller Krisztina hol folytatja tovább
A Deutsche Hospitality-hoz ment a tapasztalt és ismert turisztikai szakember.
Akcióban a HotelHero csapata
A szállodások köréből alakult CSR-csoport első közös akciójára a Dunakeszi Krisztus Király Római Katolikus Iskolában kerül sor, szeptember 8-án. Ahol cél a felújított tantermek és aula felújítás utáni kitakarítása.
ECTAA: hangolják össze az utazási korlátozásokat az EU tagállamai!
A jelenleg mindenütt tapasztalható krízis túlélése érdekében az Európai Utazási Irodák Szövetségeinek Szervezete, az ECTAA felhívja az EU kormányainak figyelmét arra, hogy hangolják össze a tagállamok utazási korlátozásait.
Jordánia ismét nyitva a turisták előtt
Szeptember 8-tól látogatható Jordánia a nemzetközi turisták számára.
Már körvonalazódik az idei Somlói Juhfark Ünnep
Nagy sétálókóstoló 13 pince 24 Juhfarkjával, október 17-én, a Somló hegyen.
Szakmai összefogás 500 fő feletti üzleti nagyrendezvények szervezéséért
A koronavírus gyakorlatilag lenullázta a Magyarországra, azon belül is Budapestre összpontosuló üzleti célú utazásokat és rendezvényeket. Emiatt fogtak most össze a hazai érintett szakmák képviselői.
Első 7 hónap: megfeleződött a vendégéjszakák száma
2020. júliusban a koronavírus okozta járvány hatására a külföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, valamint közösségi szálláshelyeken) eltöltött éjszakák száma 75, a belföldi vendégek által eltöltötteké 18%-kal visszaesett az előző év azonos időszakához képest. Az összes vendégéjszaka 82%-át a belföldi vendégek töltötték el. A kereskedelmi szálláshelyek – folyó áron számolt – összes bruttó árbevétele 41%-kal volt kevesebb. Részben a korlátozások május végi feloldásának köszönhetően a belföldivendég-forgalom júniusban kezdődött dinamikus növekedése júliusban is folytatódott, a vendégéjszakák száma a háromszorosára nőtt az előző hónaphoz viszonyítva.
MÁV: szeptember 30-ig vásárolhatók meg a balatoni napijegyek
Szeptember 30-ig még megvásárolhatók és felhasználhatók a 24 és 72 óráig érvényes balatoni napijegyek - közölte a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. hétfőn az MTI-vel.
5,5 millió utasra számít az idén a Budapest Airport
A Budapest Airport az év hátralévő részében várható járattörlések és utasszámcsökkenés miatt legfeljebb 5,5 millió utasra számít idén, ezzel módosította a három hónappal ezelőtt kiadott éves prognózisát.
A folyton változó járványügyi intézkedések legnagyobb vesztese a konferenciaturizmus
A belföldön utazók még érdeklődnek az utószezoni lehetőségek iránt, a konferenciaturizmus azonban szinte teljesen leállt a határzár hírére, áll a boon.hu összegző írásában.
Bécs - Sopron: egyidejű tiltakozás a határzár miatt
A tiltakozók szerint a szabad mozgásnak nem így kellene működnie az EU területén.
Emirates: visszatérítés
A légitársaság már több mint 1,4 milliárd dollárt visszatérített utasainak.
A Magyar Ballon Szövetség reagálása a szombati tragédia kapcsán
Gyorstájékoztatót tartott Őrbottyánban, a szombati, tragikusan végződő Fejér megyei felszállás másnapján, a szövetség vezetősége.
Rendben megérkezett az első Wizz Air Abu Dhabi
A Wizz Air Abu Dhabi, az Egyesült Arab Emírségek legújabb nemzetközi légitársaga bejelentette, hogy megérkezett flottájukhoz az első korszerű Airbus A321neo repülőgép.
Frissítve - Divatot diktál a JAB
A szállodák, éttermek területén sok helyütt leállt az élet a Covid tavaszi első hulláma alatt, azonban voltak, akik építkezésre, felújításra fordították a felszabaduló időt, teret és lehetőségeket. Így nem sok pihenésre adva lehetőséget a német anyacéggel rendelkező, hazánkban több éve jelen lévő, és a textilbeszállítások területén piacvezetőnek számító JAB Anstoetz magyarországi csoportjának.
Megvan, mennyibe kerül majd idehaza a várva várt vakcina
A Sanofi óriásvállalat franciaországi elnöke bejelentette, hogy a közeljövőben elkészülő koronavírus elleni vakcina dózisonként kevesebb mint 10 euróba kerül, azaz idehaza 3500 forintért beszerezhető.
Új szabályok várhatók az osztrák síterepeken
Az ok természetesen a pandémia, és az, minél többen látogassanak az osztrák turizmus bevételét is nagyban meghatározó téli szezonban a sípályákra.
Nem írják be ezt az évet Bük és Sárvár turizmusának aranykönyvébe
Bük és Sárvár idén fekete évet zár, az Őrségben viszont a járvány miatt kiesett hónapok ellenére jelentősen nőtt a forgalom a kisebb szálláshelyeken, írja a Vas megye online hírportálja, a vaol.hu.
Mátra, bor, fesztivál
Az augusztus 20-i hétvégén hatalmas sikerrel zárult a II. Parádsasvári Borfesztivál.
A vidék turizmusa is vesztese a határzárnak
Nem csak a budapesti szállodákat érinti rendkívül negatívan, hogy a kormány szeptember elsejétől ismét lezárta a beutazók elől a magyar államhatárt. Az mfor.hu menedzsment szakportál elemző cikkét idézzük.