Együtt mutatkoztak be Duna-menti borászatok

Együtt mutatkoztak be Duna-menti borászatok 

A DUNAVIN Borverseny és Borünnep projektindító sajtótájékoztatója során Nyitrainé dr. Sárdy Diána a Magyar Agrár – és Élettudományi Egyetem Budai Campusának főigazgatója, a Szőlészeti és Borászati Intézet igazgatója köszöntötte a vendégeket.
Több száz repülőjáratot töröltek Kínában

Több száz repülőjáratot töröltek Kínában 

Miután repülőtéri dolgozókat azonosítottak fertőzöttként.
Megújul a Szilfa-tisztás

Megújul a Szilfa-tisztás 

A Pilisi Parkerdő, folytatva az erdei turisztikai infrastruktúra megújítását, a népszerű Szilfa-tisztáson a már használatba vett padokon és asztalokon, valamint kerékpártárolókon kívül új játszóvárat is épít
Kőfeszt a Káli-medencében

Kőfeszt a Káli-medencében 

Tíz településén rendezik a Kőfesztet augusztus elején, minden program ingyenesen látogatható.
Dunakavicsok podcast: milyen az adatoptimalizált turizmus?

Dunakavicsok podcast: milyen az adatoptimalizált turizmus? 

A nyolcadik epizódban a német turisztikai adatmenedzsment boszorkánykonyhájába pillantanak be a podcast készítői szakértő vendég segítéségével.
Oltópont lesz Bécs egyik legfontosabb látványosságából

Oltópont lesz Bécs egyik legfontosabb látványosságából 

Augusztustól oltóállomást alakítanak ki Bécs szimbolikus vallási és turisztikai központjában, a belvárosi Stephansdomban is - írja a GD Consulting.
Biztonságos, de körülményes a repülés az utasok szerint

Biztonságos, de körülményes a repülés az utasok szerint 

Egy kutatás szerint az utasok többsége egészségügyi szempontból megbízhatónak tartja a repülést, még a maszkviselést is támogatják, de a nem egységes szabályok sok fejtörést okoznak - írja az AIRportal.hu.

Értékes ókori lelet a ciprusi Páfoszban 

Látványos ókori mozaikpadlót tártak fel francia régészek a Ciprus délnyugati részén fekvő Páfosz Fabrika hegyén - adta hírül a Greek Reporter napilap honlapja.
Túl a mélyponton a kkv-k, de mit várnak a jövőtől?

Túl a mélyponton a kkv-k, de mit várnak a jövőtől? 

Az elmúlt másfél évben a világjárvány szinte minden kis- és középvállalkozás életét felforgatta. A kiszámíthatatlan ritmusban záporozó változások közepette elsődleges szemponttá vált az új játékszabályokhoz való alkalmazkodás, a közelmúltban pedig az újraindítás következtében jelentkeznek az újabb kihívások. Vajon túl vannak a vállalkozások a mélyponton? Hogyan alakult az elmúlt másfél év, mit tartanak jelenleg a cégvezetők a legnagyobb kihívásnak és mik a várakozások a következő időszakra? A kkv-kat digitális finanszírozási szolgáltatásokkal segítő Péntech friss felmérésében ezekre a kérdésekre kereste a választ.
Nyári napok a Turrachi-tónál

Nyári napok a Turrachi-tónál 

A határnál a régi, még a schengeni egyezmény előtti időkből való beidegződés kerít minket hatalmába: elől van-e minden szükséges papír, igazolás? Vajon mennyit kell várnunk a határátlépés során? Milyen váratlan helyzetre kellett volna felkészülnünk, mi az, amit kérhetnek, ámde nem hoztuk el?   

A britek szórakozóhelyre csak két oltással mehetnek 

Szeptember végétől csak azok látogathatják az éjszakai szórakozóhelyeket, akik igazolni tudják, hogy a koronavírus elleni oltás mindkét adagját megkapták, jelentette be hétfőn Boris Johnson brit miniszterelnök.

Horvátország ismét szigorításokat vezethet be 

A növekvő koronavírus-esetszámok miatt Horvátország még azelőtt újabb szigorításokat vezethet be, hogy lejárnának a július 31-ig érvényben lévő korlátozások - írta a Jutarnji List című horvát napilap szerdán a nemzeti válságstábra hivatkozva.

Liverpool elvesztette világörökségi státuszát 

Elvesztette világörökségi státuszát Liverpool történelmi tengeri kereskedelmi városrésze az arculatában és látképében visszafordíthatatlan károkat okozó beruházások miatt.

Nőtt a Szép-kártya feltöltések és a költések értéke az első fél évben 

Jelentősen megnőtt a Szép-kártya feltöltések és a költések értéke idén az első fél évben a kártyakibocsátók adatai szerint.

Itt a győztes sütemény az Eucharisztikus Kongresszusra 

A magyar cukrászok, az 1938-as eucharisztikus világkongresszushoz hasonlóan, ismét bekapcsolódtak a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészületeibe, az ünnepségsorozat még emlékezetesebbé tételébe.

Horvát városka a European Best Destinations között 

A neves turisztikai szervezet, a European Best Destinations méltatta Volosko gasztronómiai kínálatát, de a történelmi városkában uralkodó különleges művészi légkört is.

Idén újra lesz Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár 

A Budapest Brand Nonprofit Zrt. nyílt pályázatot hirdetett a 2021. november 19. - december 31. között megrendezésre kerülő Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásáron való részvételre. Várják a hazai kézművesek, népművészek, iparművészek, dizájnerek és innovatív kézműves alkotók jelentkezését. Amennyiben a pandémiás helyzet és a kormányzati intézkedések lehetővé teszik, újra megrendezik a karácsonyi vásárt a Vörösmarty téren - tájékoztatta lapunkat a Budapest Brand nZrt.

Új belépő a Dining Guide toplistáján 

A debreceni Szomszéd Bisztró és Közösségi tér, nyitása után csupán pár hónappal, új tagként felkerült a Dining Guide Top100 listájára, 100+-os értékelt étteremként.

Álomhatár feletti cargoforgalom Ferihegyen 

A rekord féléves forgalomnak köszönhetően a 12 hónapra vetített légiáru-mennyiség is soha nem látott magasságokba ugrott: a júniustól júniusig tartó egy év alatt 157 402 tonna árut kezelt a Cargo City, mellyel a repülőtér átlépte a 150 000 tonnás álomhatárt - tájékoztatta lapunkat a Budapest Airport.

Októberben lehet újra pályázni az ingyenes InterRail-bérletekre 

Október 12-én nyitja meg az Európai Bizottság azt a kéthetes pályázati időszakot, amely során ismét ingyenes InterRail-bérletekre jelentkezhetnek az európai, köztük a magyar tizennyolcéves fiatalok – jelentette be Ujhelyi István szocialista EP-képviselő, az uniós program mentora.

Kortárs művészeti hetek a Balatonnál 

A korábbi évekhez hasonlóan idén is a kortárs képzőművészet, szobrászat, fotográfia áll a július 30-tól augusztus 21-ig tartó rendezvénysorozat középpontjában

Tó az űrből 

Thomas Pesquet francia űrhajós csodálatos fotókat osztott meg a Balatonról, amiket az űrből, a Nemzetközi Űrállomásról készített.

Több mint ötszáz új Volánbusz érkezik 

A következő hónapokban 503 új busz áll forgalomba a Volánbusz 32,9 milliárd forintos megrendeléséből, jelentették be a közlekedési vállalat keddi sajtótájékoztatóján Budapesten.  

Két ételízesítőt hívott vissza a Nébih 

Nem jelölt allergén, zeller jelenléte miatt visszahívott két ízesítőt az illetékes hatóság. áll a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden közzétett információja alapján.

Mai filmek az új kertmoziban Csopakon 

2021 nyarán új kulturális helyszín mutatkozik be a Balaton-parton.

Hotelstars-minősítések 2021-ben 

Magyarországon jelenleg 329 szálloda rendelkezik érvényes Hotelstars minősítéssel. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) kedden kiküldött hírlevelében közreadta azoknak a szálláshelyeknek a listáját, amelyek idén szereztek Hotelstars-minősítést. Ezek a következők.

Kinyitnak a pincék Szekszárdon 

Augusztus második hétvégén várják a vendégeket.

Szigorítanak a franciák augusztus elejétől 

Franciaországban megkezdődött a koronavírus-járvány negyedik hulláma, közölte Gabriel Attal francia kormányszóvivő hétfőn este, a kabinetülést követően.

Bejött a magyaroknak az Adria InterCity  

A Budapestről Splitbe közlekedő IC-re az első hetekben már háromezernél is többen váltottak jegyet, közölte a MÁV-Start az MTI-vel.  

Új utazásellenőrző szolgáltatás az Air France-nál 

Ready to Fly néven új szolgáltatást vezetnek be, így az utazás megkezdése előtt ellenőrizhetővé válnak a szükséges dokumentumok, és egyszerűsödik az utasfelvételi eljárás.

Újraindítja járatait az Air Canada 

Több mint ötven útvonalon, harmincnégy az Amerikai Egyesült Államokban lévő úticélra indít járatokat az Air Canada augusztustól, az utazási korlátozások lazításának köszönhetően, olvasható az airportal.hu szakmai platformon.

Fagyi botrány Izraelben 

Ilyen, amikor egy fagylaltkészítő cég, félreértelmezve saját szerepét, a politikát előtérbe helyezve választja meg partnereit. Ugyanis az amerikai Ben & Jerry nem árulja tovább fagylaltjait az általa "megszállt palesztin területnek" nevezett helyeken Izraelben.

Fenntarthatósági szempontból jobb a hibrid munkavégzés 

A HRFeed korábbi írásából kiderült, hogy a munkavállalók számára egyre fontosabb, hogy olyan munkahelyet találjanak, ahol a vállalati kultúra része a fenntarthatóságért való törekvés, a környezetvédelem. Akkor a cégek által nyújtott termék, szolgáltatás, valamint a vállalati stratégia kapcsán beszélgettünk erről szakértőinkkel, most azonban a szervezet működésének központi helye, az iroda fenntarthatósága kerül előtérbe – az átalakuló munkavégzési igények és a zöldebb iroda kapcsán Tomaj Zsófia, fenntartható fejlődési szakértő nyújtott segítséget a HRFeed-en.

Egyre kevesebb a hazai málna 

Jelentősen visszaesett a málnatermesztés Magyarországon, már a hazai igényeket sem fedezi.

Megmenekült a Kék Part vasútvonala a franciáknál 

Elhárult a veszély a Côte Bleue-n, azaz a Kék Parton közlekedő francia vonatok felett. Úgy volt, hogy a festői vasútvonalat 2023-ban végleg bezárják, ehelyett azonban sikerült felújítani az építészeti örökségnek számító több mint 100 éves szakaszt.

Itt a Dining Guide idei díjazottjainak listája 

Hétfőn este átadták a legjobb éttermeknek járó elismeréseket a 2021-es Audi-Dining Guide Év Étterme Díjátadó Gálán. A TOP 10+2 ranglistára idén három vidéki étterem is felkerült. Széll Tamás és Szulló Szabina étterme. a Stand lett idén ismét a fődíjas.

Újraindultak az Austrian Budapest és Bécs közötti járatai 

Mától ismét közlekedik az Austrian Airlines a budapesti útvonalán, rövidesen napi kétszer is el lehet utazni a schwechati repülőtér és Ferihegy között.

Wellness hotel épül Nyíradonyban 

A kelet-magyarországi városban turisztikai központot, rendezvényparkot és gasztrofalut is kialakítanak.

Ras Al Khaimah: a következő úti cél 

Az egzotikus, felfedezésre váró desztinációt a napokban mutatták be az utazási irodák hazai képviselőinek.

Valóban megnyílt a Nyugati, de nem egészen úgy, ahogy képzeltük 

Ugyanis fél órával is megnőhet a Nyugati pályaudvart érintő vonatok menetideje.

Kutyával strandra? Friss hazai helyzetkép 

Uptodate jösszegzés olyan hazai strandokról, ahol nem kell otthon hagyni négylábú kedvencünket, hanem vele együtt lehet megváltani a belépőt, és élvezni a nyár örömeit.

Ismét változnak a szlovák beutazási szabályok 

Hétfőtől ismét változnak a beutazási szabályok Szlovákiában. Miután a szlovák alkotmánybíróság felfüggesztette az alig egy hete életbe lépett rendeletet, amely alapján a külföldről hazatérőkre karantén vár, ha nincsenek beoltva - a közegészségügyi hivatal a szabályozást kiterjesztette azokra is, akik csak az első oltásukat kapták meg.

Átadták a fertődi Esterházy-kastély megújult nyugati szárnyát 

A kastély nyugati szárnyának tereiben látható kiállításokhoz hasonló méretű és rangú, a kastélyfelújítás, a kastély újjáéledése óta sem volt.

A magyar Z generáció természetesnek veszi a technológia adta kényelmet 

Itt a legfiatalabb fogyasztói csoport, a Z generáció attitűdjeiről és viselkedéséről szóló új, közép-kelet-európai felmérés eredményei.

Több százan úszták át a Dunát 

Bár az időjárás szombaton nem volt kegyes a kihívásra jelentkezőkkel.

Ha a horvátoknál nyaral, be is olthatják 

Mindenki ingyen felveheti a koronavírus elleni oltást Horvátországban, azok is, akiknek nincs betegbiztosításuk, így az ott nyaraló külföldi turisták is, az index.hu információja alapján.

Újranyitott a Continental Hotel Budapest 

Másfél évig tartó, covid okozta lezárások után. 

Az Emirates 247 lovat szállít Tokióba 

Az Emirates SkyCargo nyolc járaton 247 versenylovat szállít Belgiumból a jövő pénteken kezdődő tokiói olimpia helyszínére.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!