MVI-VIMOSZ szakmai konferencia Tatán

A végéhez közeledik a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének (VIMOSZ) a Magyar Vendéglátók Ipartestületének (MVI) és az Edutus Egyetemnek „A munka és magánélet egyensúlyának megteremtését célzó komplex foglalkoztatási programok a vendéglátó és szállodaiparban munkát vállalók számára, illetve ehhez kapcsolódó atipikus foglalkoztatói gyakorlatok pilot projekt keretén belüli bemutatása” című projektje.

Az ágazatban célzottan érvényesülő munkaerőpiaci problémák jelentősen megnehezítik a szálláshelyek és vendéglátóegységek minőségi szinten tartását. A pályázat középpontjában a munkaerőhiányra részmegoldást kínáló, a munka és magánélet egyensúlyának megteremtését célzó komplex foglalkoztatási programok állnak, ezen belül is az atipikus foglalkoztatás alkalmazásának bővítése a szektorban. A fejlesztés célja a rugalmas foglalkoztatást támogató jó gyakorlatok összegyűjtése volt a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén, valamint egy-egy jó gyakorlat, illetve új képzési programok pilot projekt keretében történő megvalósítása.

 

A megfogalmazott fejlesztési célok a munkahelyi rugalmasságot kívánják ösztönözni, így szorosan kapcsolódnak a gazdaságfejlesztési és foglalkoztatáspolitikai célú hazai és európai uniós stratégiai célkitűzésekhez. A projekt közvetlen célcsoportját a turisztikai szektorban dolgozók jelentik.

A munkavállalói oldalt illetően elsősorban olyan aktuálisan foglalkoztatottak, valamint regisztrált és nem regisztrált álláskeresők alkotják a célcsoportot, akik készek a munkaerőpiaci változásokhoz alkalmazkodni. A munkaadói oldalon a szálláshely-szolgáltatással és/vagy vendéglátással foglalkozó vállalkozások, kiemelten a kis- és középvállalkozások (pl. önálló szállodák, panziók, vendéglátóhelyek) a célcsoport, ahol az atipikus foglalkoztatási formák, illetve a rugalmas munkaszervezési megoldások alkalmazása kevésbé van jelen a mindennapi üzemeltetésben.

Mint ezzel kapcsolatos közleményükben kifejtik, a GINOP projekt részét szekunder és primer kutatást egyaránt végeztek. A szekunder kutatás eredményeire építve sor került egy primer kutatásra is azzal a céllal, hogy munkaadói és munkavállalói oldalról feltérképezzék az atipikus foglalkoztatás kapcsolatos gyakorlati tapasztalatokat és fejlesztési lehetőségeket.

A kutatások eredményei alapján elmondható, hogy mind a munkavállalók, mind a munkaadók nyitottak az atipikus foglalkoztatási formák iránt. A munkaerőhiány által generált problémákra megoldást jelenthetnek a kísérleti projekt keretében a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei ágazati munkaadók közreműködésével végzett gyakorlat központú szakmai képzéseink.

Az érdeklődő munkáltatók, érdekképviseleti szervezetek tagjai, szakmai partnerek, valamint a potenciális munkavállalók a konyhai-kisegítő és a kisegítő-felszolgáló képzési programunk közül választhattak, melyek a hagyományos képzésekhez képest rövidebb idő alatt elvégezhetőek, és nemcsak az új, hanem a meglévő munkavállalók számára is hasznosítható tudást nyújtanak.

A rövid idejű képzésekkel párhuzamosan az atipikus foglalkoztatási formák (pl. részmunkaidő, alkalmi munkavállalás, diákfoglalkoztatás) nagyobb arányú alkalmazása szintén segíthet a vállalkozások munkaerő problémáinak enyhítésében.

A záró konferencia alkalmat adott a projekt- és kutatási eredmények ismertetése mellett az ágazat szereplőinek egyéb aktuális témákat érintő eszmecseréjére is. 

Minden további információ a témáról: ITT

Forrás: MVI / Turizmus Online


Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon

Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon 

Megnyitotta az idei szezont a fonyódi kutyabarát fürdőhely.
Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban

Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban 

A Gödöllői Királyi Kastély egy eddig ismeretlen, különleges Erzsébet királyné-portréval gazdagította gyűjteményét.
Augusztusban PanyolaFeszt

Augusztusban PanyolaFeszt 

A tavaly nagykorúvá cseperedett PanyolaFeszt komoly missziót vállal évről évre, fontos ügyeket karol fel.
TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket 

Az index értéke a múlt havi három pontos emelkedés után négy ponttal csökkent az év hatodik hónapjában.
Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál

Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál 

Elképesztő látványvilág költözik a Zsolnay Negyedbe.
MME: ne etesse a vízimadarakat!

MME: ne etesse a vízimadarakat! 

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn közzétett lakossági felhívásában arra kér mindenkit, hogy semmivel se etessék a vízimadarakat.
Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije

Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije 

Az egyik legjelentősebb nemzetközi környezetszépítő megmérettetés zsűrije június végén érkezett azért, hogy értékeljék a két települést.
Kerékpáros fejlesztés Szolnokon

Kerékpáros fejlesztés Szolnokon 

Új szolgáltatással gazdagodik a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum.
Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál

Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál 

A kiadvány a kerékpárral és gyalogosan bejárható útvonalakat ábrázolja, megkönnyítve a természetbarát látogatók tájékozódását.
Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben

Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben 

Izgalmas sportprogramok, vidám zenei és gasztró élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.