Számít sok munkavállalónak, hogy munkahelye fenntartható legyen

A koronavírus-járvány miatti távmunkából az irodába visszatérő dolgozók elvárásai megváltoztak munkahelyükkel kapcsolatban az elmúlt másfél évben.

Környezetbarát és fenntartható irodát szeretnének, derült ki egy friss kutatásból, amelyet az Essity nevű globális higiéniai és egészségügyi vállalat rendelt meg.  A hét országban dolgozó, összesen 12 ezer megkérdezett munkavállaló majdnem fele úgy nyilatkozott: az irodájuk nagyon környezetszennyező, adja hírül a felmérés megállapítáait az euronews.com portál.

Online felmérésben kérdezték a koronavírus-járvány után irodáikba visszatérő dolgozókat, mit gondolnak korábbi irodájuk fenntarthatóságáról. Az összesen 12 ezer kitöltő nagy része irodai dolgozó, 18 és 55 év közötti felnőtt volt, akik az Egyesült Királyságban, Németországban, Franciaországban, Hollandiában, Svédországban, Dániában és Lengyelországban dolgoznak. A kutatást 2022 márciusában és áprilisában, az Egyesült Királyság esetében pedig 2021 októberében végezte el.

A felmérés szerint a munkavállalók 84 százaléka szeretne környezetbarátabb irodában dolgozni és 10-ből 7 munkavállaló érzi úgy, hogy át kell vennie a kezdeményezést a fenntarthatóság terén. Sokan már maguk is fontolóra vették környezetbarát megoldások bevezetését, mivel 3-ból 1 dolgozó szerint főnökei egyáltalán nem törődnek a bolygó jövőjével.

 
A munkavállalók 43 százaléka úgy érzi, az irodája valójában „szégyenletesen” környezetszennyező, és majdnem a fele csalódott amiatt, hogy a munkáltatója semmit sem tett ez ellen a pandémia alatt. 

A válaszadók 66 százaléka új munkahely keresésekor már a fenntarthatóságot is a mérlegelendő szempontok közt tartja - ez pedig azt jelenti, hogy a környezetbarát iroda kialakítása prioritás azon cégek számára, akik szeretnék megtartani és megtalálni a megfelelő munkavállalókat.

A munkavállalók legfontosabb szempontjai között vannak az újrahasznosítás, a hulladék és az energiafelhasználás csökkentése, illetve a jobb belső kommunikáció is. Egyszerű példát említve: a használt papírkéztörlők újrahasznosítása már több helyen megvalósult az irodákban, gyárakban - a szolgáltatás nagy hatással bír, mivel nem pusztán a hulladék mennyiségét, de a teljes ökolábnyomot is csökkenti és az alkalmazottak is komolyabban veszik a környezetvédelmet, ha tudják: maguk is részt vesznek a jó gyakorlatok kialakításában.

 

Forrás: Euronews


Midsommer, avagy egy varázslatos svédországi éjszaka

Midsommer, avagy egy varázslatos svédországi éjszaka 

A nyári napforduló a svédek második legnagyobb ünnepe, az éj ilyenkor a hagyományok szerint tele van varázslattal.
Tűzvész Splitnél – videóval

Tűzvész Splitnél – videóval 

A tűzoltók egyelőre nem tudják megfékezni a lángokat.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.