Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere még a múlt héten beszélt arról, hogy több egyéb intézmény mellett a strandot is bezárnák a következő hónapokra. Ezt a megugró energiaárakkal indokolta a város első embere. Minderről a végleges döntést az egri közgyűlés fogja meghozni - írja a Termál Online.
Az Eger Híreknek nyilatkozott Molnár László, az Eger Termál Kft. ügyvezetője. A cég áprilisban kinevezett igazgatója ebben a bezárással kapcsolatos tervekre is kitért. „Mi inkább azon dolgoznánk, hogy miként tudnánk mégis csak nyitva maradni” – mondta Molnár László, aki szerint inkább lemondanának olyan szolgáltatásokról, amelyek nem feltétlenül szükségesek a téli időszakban, de továbbra is biztosítanák a fürdő működését.
Az ügyvezető igazgató elmondása szerint fixáras szerződéseik vannak a szükséges energia beszerzésére. Ez azt jelenti, hogy viszonylag jó áron tudják megvásárolni a gázt egészen a jövő év októberének a végéig, az áramdíjuk pedig 2023 legvégéig fix szinten marad.
A termálfürdőnek jó nyári szezonja volt, naponta 4-5000 vendéget regisztráltak. A korábban kalkuláltnál magasabb árbevételt értek el, viszont ennek a nagy részét elvitte a fürdőüzemeltetési költségek megugrása.