Hét elején Budapestre érkezik a Ryanair-vezér

Kedden Budapestre érkezik, és rendkívüli bejelentést tesz Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója, tudta meg a vg.hu portál.

A Világgazdaság egy meghívóból értesült arról, hogy a Ryanair keddre egy fővárosi hotelba sajtótájékoztatót hívott össze, és az értesítésben az áll, hogy az esemény házigazdája maga Michael O’Leary lesz. Azt még nem tudni, hogy pontosan miről akar beszélni – bár van néhány aggasztó előjel a vg.hu információja szerint.

 

A Ryanair-vezér ugyanis a minap Brüsszelben járt, ahol közölte: a belga kormány által áprilisban bevezetett, 2–10 euró költségű – a magyar különadónál kisebb – repjegyadó, valamint az ottani üzemeltetői költségek növekedése miatt teljesen kivonulnak a belga főváros repteréről. A kormány által kivetett adót O’Leary „idióta és diszkriminatív” adóként emlegette.

Azt megelőzően, még szeptember elején azt jelentette be, hogy az athéni jelenlétüket is felszámolják idén október és jövő március közt. O’Leary ott is a helyi üzemeltetőt és a görög kormányt okolta a kialakult helyzetért.

Az előzmények fényében tehát nem lehetetlen, állapítja meg a portál, hogy Budapesten is hasonló bejelentést tesz kedden, a tájékoztatón.

Mint írják, a Ryanair és magyar kormány már hónapok óta vitában állnak a miatt az extraprofitos különadó miatt, amelyet a kormány többek közt a légitársaságokra is kivetett. Augusztusban a vállalkozás egy 300 milliós fogyasztóvédelmi bírságot is kapott, amit követően a vezérigazgató bejelentette, hogy csökkentik a Budapestre menő és Budapestről induló járataik számát az ősztől kezdve.

 

Forrás: vg.hu


Elindult a dunai hajózási szezon

Elindult a dunai hajózási szezon 

Korszerűbb belső terek, kávéházi hangulat, vacsorahajók.
A SIA felújítja a szingapúri reptéren lévő váróhelyiségeit

A SIA felújítja a szingapúri reptéren lévő váróhelyiségeit 

A Singapore Airlines felújítja a Changi repülőtéren lévő váróit.
Jön a nyár, érkeznek az új Flixbus-ok

Jön a nyár, érkeznek az új Flixbus-ok 

2025-ben 15 százalékkal több úti cél érhető el, mint tavaly.
Jönnek az új Bubik

Jönnek az új Bubik 

Teljes megújuláson megy keresztül a fővárosi közbringarendszere.
Légügyi cég stratégiai megállapodása az egyre szeszélyesebb időjárás miatt

Légügyi cég stratégiai megállapodása az egyre szeszélyesebb időjárás miatt 

A HungaroControl szorosabb együttműködésbe kezdett hazánk meteorológiai szolgáltatójával, a HungaroMet-tel.
Fent a fedélzeten az utas, és nem tudja hová tart a SAS

Fent a fedélzeten az utas, és nem tudja hová tart a SAS 

Az utasok csak a landolás után tudják meg, hova érkeztek.
Kedden, szerdán ne a megszokott rutinból közlekedjen Budapesten!

Kedden, szerdán ne a megszokott rutinból közlekedjen Budapesten! 

Mert a fővárosban kedd délutántól szerda estig tartó gyűlés miatt ismét jelentős torlódásokra kell számítani.
Egyetlen szendvics sem vihető be az Egyesült Királyságba

Egyetlen szendvics sem vihető be az Egyesült Királyságba 

Az európai kontinens több országában terjedő fertőző száj- és körömfájás miatt a hús- és tejtermékek személyes célú behozatali tilalmát kiterjesztik az összes uniós tagállamra.
Exkluzív díjátadó a Duna-parton

Exkluzív díjátadó a Duna-parton 

Díjakat osztott magyarországi utazási irodáknak a világ legtöbb országába repülő légitársasága.
Születésnapját régi vonatokkal ünnepli a Gyermekvasút

Születésnapját régi vonatokkal ünnepli a Gyermekvasút 

Szombaton rendezik meg a Gyermekvasút napját.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.