Repülőtéri fejlesztések: gőzerővel folytatódnak

Idén is folytatódtak a fejlesztések a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Az év első felében a Budapest Airport (BA) összesen több, mint 5,3 milliárd forintot fordított különböző infrastrukturális és fenntarthatósági projektekre, így az elmúlt három és fél év fejlesztéseinek összértéke ezzel együtt már eléri a közel 80 milliárd forintot.  

2022 első felében is folyamatosan zajlottak az infrastrukturális és a magasabb utasélményt támogató fejlesztések a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány negatív hatásai még mindig érzékelhetők a légiközlekedésben, és az utasforgalom legjobb esetben is csak a járvány előtti szint 75 százalékát érheti el az év végére.

Beköltözött a BA a Kálvin térre is

Júliusban megnyitotta kapuit a belvárosi Universal Airport Hub. A Kálvin téri üzletben a részt vevő légitársaságok utasai kioszk segítségével elvégezhetik az utasfelvételt és beszállókártyát nyomtathatnak, leadhatják megőrzésre csomagjaikat az utolsó budapesti városnézés előtt, ha pedig a Wizz Air, az Air France-KLM, a Norwegian vagy az Aegan légitársasággal utaznak, a feladni kívánt poggyászaikat is felcímkézhetik, ezzel meggyorsítva a későbbi repülőtéri poggyászfeladás folyamatát.

 

Kilátó- és dohányzóterasz, baba-mama szoba

A Budapest Airport megkezdte egy kilátó-és dohányzóterasz kialakítását a 2B Terminálon, így a nem-schengeni övezetbe utazóknak az útlevél-ellenőrzés után is lehetőségük lesz a szabad levegőn várakozni, illetve dohányzóteraszt igénybe venni.

Az új, 200 négyzetméter alapterületű terasz a 2B Terminál úgynevezett lounge galériáján, a 2. emeleten kap helyet. A terasz kiváló rálátást biztosít a forgalmi előtérre, és egy fedett (nemdohányzó) szekcióval is kiegészül, hogy az utasok kedvezőtlen időjárás esetén is élvezhessék a kilátást. A repülőtér-üzemeltető a világjárvány enyhülését követően prioritásként kezelte a korábban megkezdett projekt folytatását, így az utasok várhatóan már szeptemberben használhatják a teraszt.

A repülőtéren a családok problémamentes utazását szolgálva immár öt baba-mama szoba áll rendelkezésre, ahol a szülők a szükséges kényelmi szolgáltatások mellett, privát módon tudják ellátni kisgyermekeiket. Minden szoba rendelkezik fotellel, szekrénnyel és pelenkázóval, valamint mikrohullámú sütővel. A repülőtér üzemeltetője emellett ingyenes babakocsikat is biztosít a terminálokon a kisgyermekkel érkező utasok számára, amelyeket a biztonsági ellenőrzéstől egészen a felszállásig díjmentesen használhatnak az utasok.

Infrastrukturális fejlesztések

A nyári hónapokban olyan, az utasok számára kevésbé látható fejlesztések is kezdetüket vették, mint a 3. Terminál közműellátási lehetőségeinek feltérképezése, valamint a repülőtér területén található olyan üzemi épületek lebontása, amelyek gazdaságos módon már nem újíthatók fel, használatuk pedig jelen állapotukban már nem lehetséges. Helyükre új, a hatékony üzemelést szolgáló, minőséget tükröző létesítmények épülnek majd.

Fenntarthatóság

A Budapest Airport stratégiai célja, hogy a légikikötő a Net Zero by 2050 kezdeményezés keretében vállalt határidőnél jóval hamarabb, legkésőbb 2035-ben nullára csökkentse a nettó karbon-kibocsátását, amelynek érdekében az idei év első felében is számos fejlesztést valósított meg.

2022 első felében a Budapest Airport 35 darab elektromos autótöltőt telepített a repülőtéren működő cégek, saját flottája, valamint a dolgozói parkolók területén, és jelenleg is zajlik egy földi kiszolgáló partnervállalat számára elektromos autótöltő állomások kialakítása. Mindezzel a Budapest Airport célja, hogy tovább ösztönözze partnereit és munkatársait a környezetbarát közlekedési módok használatára, hosszútávon csökkentse a repülőtér földi megközelítéséből adódó közvetett kibocsátásokat.

A repülőtér-üzemeltető megkezdte a légikikötő geotermikus fűtési rendszerének kialakításához szükséges tanulmányok előkészítését is. Ennek keretében a Budapest Airport szakemberei egy, a földben termelődő hő energiáját felhasználó saját fűtési rendszer kialakításának lehetőségét vizsgálják, amellyel a későbbiekben kiváltható lenne a gázkazánok használata. Jelenleg a vállalat saját, földgázüzemű fűtési rendszere az épületek 95%-át látja el fűtéssel és melegvízzel a fűtési szezonban, amit geotermikus kutakra alapozott rendszerrel helyettesítenének. A fosszilis tüzelőanyag-kibocsátásoktól mentes, megújuló megoldás a környezet védelméhez és a költségek jelentős csökkentéséhez is hozzájárulna.

Folyt.köv.

Chris Dinsdale, a Budapest Airport vezérigazgatója a fejlesztések kapcsán kifejtette: „2019 tavaszán egy olyan nagyszabású fejlesztéssorozatot indítottunk el a budapesti repülőtéren, amely minőségben, utasélményben és fenntarthatóságban egy hatalmas ugrást jelentett és jelent majd a jövőben is. A jelenlegi infrastruktúra legnagyobb fejlesztései – új utasmóló, új cargo bázis, új csomagosztályozó épület – már megvalósultak, de a teljes repülőtéri komplexum folyamatosan megújul, egyrészt a magasabb minőségre való törekvésünk, másrészt a következő évek kihívásai miatt. A turizmus következő években várható bővülése, valamint a fenntarthatósági céljaink elérése a repülőtér folyamatos fejlesztését követeli tőlünk.” Hozzátette: „Az 1. Terminál megnyitását előkészítő építési munkálatokkal kapcsolatban már csak a kormány zöld jelzésére várunk, a 3. Terminál projekt pedig gyakorlatilag elkezdődött azzal, hogy a repülőteret már hónapok óta folyamatosan készítjük fel az ország egyik legkomolyabb beruházására.”

Forrás: Budapest Airport


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.