Érkezik a Dreher legkeserűbb söre

Március közepétől érkezik a boltokba a Dreher Bitter Lager, amely a Dreher Sörgyárak által főzött sörök között az eddigi legkeserűbb sör. 

A felhasznált háromféle komlónak köszönhetően a karakteres jellemzők ellenére is kiegyensúlyozott ízvilágot nyújt fogyasztóknak.

Nemzetközi és hazai szinten is egyre szívesebben kísérleteznek a keserű ízekkel progresszívebb sörkészítők, leginkább a felsőerjesztésű IPA és Barleywine stílusok területén. A Dreher Bitter Lager 50-es IBU értékével most tovább formálhatja a karakteresebb sörökről kialakult fogyasztói véleményeket.

 

„Az eddigi legkeserűbb sörünk, a dominánsan komlózott Dreher IPA nagyon gyorsan vált népszerűvé és a bevezetése óta töretlenül jól teljesít a piacon. Ezért is gondoltunk arra, hogy a láger kategóriában is mutatunk valami érdekeset a keserű ízek kedvelőinek. Szeretünk kísérletezni, új, merészebb irányokat kipróbálni. Tudjuk, hogy a Dreher Bitter Lagerrel egy olyan receptet valósítottunk meg, ami nem mindenkinek szól, de a célközönségének nagyon fog tetszeni” – mondta el az új variánsról Mihály Máté, a Dreher Sörgyárak innovációs sörfőzőmestere.

Az IBU (International Bitterness Units scale) szám segítségével nemzetközi szinten is megállapítható egy sör keserűsége. Az 1-100 közötti számozású skálán minél magasabb az érték, annál keserűbb ízre számíthatunk. A hagyományos láger sörök átlagosan 20 körüli IBU értékkel rendelkeznek – az új Dreher Bitter Lager ennek többszöröse.

Az öt alapíz - a sós, az édes, a savanyú, a keserű és az umami – közül a keserűt a nyelvünk tövén érzékeljük és az édessel ellentétben nem születésünktől fogva kedveljük. Az évek során, először más ízekkel kombinálva tanuljuk meg szeretni. Az új sörtípust leginkább azoknak ajánlják a készítők, akik már elől járnak ezen az úton.
A Dreher Bitter Lager a márka többi söréhez hasonlóan kizárólag a három klasszikus összetevőből készül: árpamalátából, komlóból és kristálytiszta vízből. Az új variáns március közepétől kapható a boltokban. A kiskereskedelemben 0,5 literes dobozban lesz elérhető a termék.

 


Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.