hirdetés

Oktatóvideóval segíti a diákok felkészülését a METRO

A 13 hazai egységgel rendelkező METRO több, mint nagykereskedelem: nagy múltra tekint vissza az általa végzett ismeretterjesztő, szakmai utánpótlást célzó tevékenysége is. Ennek részeként forgatott a vállalat videós tananyagot a vendéglátóipari tanulók felkészülését segítendő – a videók a tanévkezdéssel ismét aktuálissá válnak.

 

hirdetés

A turizmus – vendéglátás ágazati alapvizsgájának gyakorlati részéhez három terület négy tananyagának ismerete szükséges: a vizsgázó meghatározott főételt és desszertet készít, előkészíti a vendégteret és fogadja a vendégeket, majd egy alkoholmentes koktélt készít részükre. Az ágazati vizsga teljes 250 percéből – a portfólió bemutatásának 10 percét leszámítva – 240-re tudnak felkészíteni a vizsgatételeket teljes egészében lefedő mozgóképes oktatóanyagok.

Négyféle főételt, ugyanennyi desszertet, valamint alkoholmentes koktélt tanulhatnak meg elkészíteni a diákok a videók alapján, valamint a szabályszerű terítést is megismerhetik. Ugyan az ágazati alapvizsgában nem szerepel, de az oktatóvideók között a szabályszerű kávékészítésről szóló hatrészes tananyag is szerepel, tudva, hogy a lelkiismeretes szakoktatók erre is nagy hangsúlyt fektetnek a képzés során.

A szakácstananyagot Pohner Ádám prezentálja a videón
A szakácstananyagot Pohner Ádám prezentálja a videón
 

Tudásmegosztó központ: METRO Gasztroakadémia

A videókat a METRO tudásmegosztó központjában és képzőhelyén, a budaörsi METRO Gasztroakadémián vették fel. A szakács tananyagot a fiatal séftehetség Pohner Ádám prezentálta, a leendő cukrászoknak Korponai Péter kreatív cukrász segít, a pincér-vendégtéri vizsgaanyagot Pap Zoltán mutatja be, a koktélkeverés mesterségébe  Szombati Zsolt mixer vezet be. Kiegészítő tananyagként a professzionális kávékészítés rejtelmeibe Szabó László barista enged betekintést.

A már pályán lévő gyakorló vendéglátósok számára egyébként folyamatosan kínálnak tematikus továbbképzéseket a METRO által forgalmazott konyhai eszközök bemutatóhelyéül is szolgál oktatókonyhában. A képzések lépést tartanak a trendekkel – a növekvő számú húsmentes étrendet követők igényeit szem előtt tartva például minden konyhai képzésen kapcsolódó növényi alapú alternatívát is megismerhetnek a résztvevők.

A jövő szakácsait is támogatják

A METRO Gasztroakadémia rendszeresen helyet ad szakmai középiskolába járó diákok részvételével zajló versenyeknek, pályaorientációs programoknak, melyek megvalósulását támogatóként is segíti. Kiemelt figyelmet fordítanak a hátrányos helyzetű tanulókat oktató iskolák bevonására, illetve a tehetséggondozásra, népszerű szakmai fórumaikon pedig előszeretettel mutatnak be az oktatás területén megvalósult jó gyakorlatokat.

A fenntartható gasztronómia ügyét a nagykereskedelem egyedülálló módon komplex módszertani programmal és évente adományozott díjjal, valamint tematikus szakmai fórummal támogatja. Edukációs célzattal indította el a vállalat a METRO Backstage podcast-sorozatot is, amelyet az áruházlánc Youtube és Spotify csatornáján keresztül lehet elérni: a gasztronómiai szakemberekkel folytatott beszélgetések hasznos szakmai háttéranyagot adnak egy-egy témában való elmélyülésre.

 

(forrás: METRO / Turizmus Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

Minden, ami Klasszis TopDesign 2022 versenyünkről tudható: pályázati kiírás, kategóriák, a hazai és nemzetközi zsűri tagjai, a verseny menete, díjátadó gála, valamint a győztesek bemutatása.

Találkozzunk a Facebookon!

Ha balatoni vendéglője vagy szálláshelye van, milyen várakozásokkal néz az őszi szezon elé?

Partnerünk