A Lufthansa kiássa a csatabárdot?

A Star Alliance két kulcsfontosságú tagjának számító német Lufthansa és a Turkish Airlines elhidegülni látszik egymástól.

A német légitársaság lapértesülések szerint 2014. március végétől felfüggeszti codes-share együttműködését a török légitársasággal. A Lufthansa indoklása szerint pénzügyileg nincs értelme a további együttműködésnek, miután a Turkish Airlines saját hálózatépítésbe fogott, amely isztambuli központját köti össze németországi és osztrák regionális repülőterekkel. Az együttműködés főként a német belföldi járatokra és az USA-ba irányuló Lufthansa járatokra vonatkozott.

A török légitársaság szolgáltatási színvonalával és kiterjedt útvonalhálózatával egyre népszerűbb a hosszú távon utazó Lufthansa ügyfelek körében. A német társaság 2014. január elsejétől 75%-kal kevesebb mérföldet számít fel azoknak a törzsutasoknak Miles & More hűségprogramjában, akik a Turkish Airlines járatán utaznak, pedig ez általában az azonos légiszövetségbe tartozó tagoknál nem jellemző. 

A Turkish Airlines hivatalos állásfoglalást is kiadott az ügyben, amelyben azt írják, a társaság folytatja szolgáltatási minőségének javítását és kiterjedt hálózatának bővítését, mindezt világszerte a tiszta verseny betartásával teszi. A Star Alliance tagjaként kínálja szolgáltatásait a taglégitársaságok minden utasának. A code-share megállapodásokat és a törzsutasprogramokban való részvételét is e szerint kell megítélni. A társaság nem fogadja el a Lufthansa egyoldalú döntését, amelyet e két együttműködés vonatkozában hozott, és bízik benne, hogy felülvizsgálják a döntésüket.

Forrás: Travel Daily


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.