Ilyen az egységes EU-s reptéri tesztelés

Közös tervezettel állt elő a karantént és utazási korlátozásokat kiváltó egységes vírustesztelési eljárásról a Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI), az Airlines for Europe (A4E) lobbiszervezet és a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA). A három szakmai szervezet azonnali bevezetést kér, hogy a karácsonyi időszakban már könnyebben lehessen repülni - írja az AIRportal.hu.

Mint arról korábban beszámoltunk, e testületek levélben kérték az Európai Bizottság elnökét, Ursula von der Leyent arra, hogy személyesen győzze meg az európai közösség kormányfőit az egységes EU-s tesztelési szabályok bevezetéséről. A három szervezet mostanra kidolgozta a tesztelés keretrendszerét, amelynek lényege, hogy minden utast közvetlenül a repülés előtt, lehetőleg a légikikötőben teszteljenek, az eredményt pedig legkésőbb 1 órával a járat indulása előtt meg kellene kapnia az utasnak.

Az “EU-wide Testing Protocol – EU-TPT” elnevezésű javaslat szerint minden országban egységes, háromszínű országbesorolást használnának, a zöld és sárga zónába tartozóknál nem, csak a piros zóna országainál írnák elő a kötelező tesztelést. A javaslattevők azt kezdeményezik, hogy a program államilag finanszírozott legyen, vagy az utasok nagy tömegei számára legyen megfizethető árú. A tesztelést a repülőtérre belépés előtt kellene elvégezni. Ez történhet fizikailag a terminál épületénél, közvetlenül belépés előtt, vagy a tagállam által meghatározott idősávon belül.

A tesztelési protokoll a kidolgozói szerint biztonságos és harmonizált módon tenné lehetővé az utazást és a családi összejöveteleket már az év végi ünnepi időszakban az európai polgároknak, és csökkentené a fertőzés terjedésének kockázatát az utazás idején, valamint visszaállítaná az emberek bizalmát az utazás iránt. A három szervezet most azért fordult az Európai Bizottsághoz, hogy ezen szabályokat minél hamarabb vezessék be, a családi összejövetelek mellett ennek révén a turizmus is fellendülhetne. 

Forrás: Airportal.hu


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.