Jövőre siklóval utazhatunk a Gellért-hegy tetejére?

Az összes engedély birtokában akár már holnap startolhat a Gellért hegyi sikló építése. A négymilliárd forintos beruházás alapját saját erő és banki hitel felhasználásával teremi meg a magánbefektető - amely azonos a Rác Fürdő beruházójával - írja a Napi.hu.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Fővárosi Önkormányzat, a Budapest I. Kerület Budavári Önkormányzat és a Rác Sikló Kft. öt évvel ezelőtt, 2009. január 16. napján kötött szerződést egy parkoló-garázs, valamint a Sikló megépítésére. A beruházó vállalta, hogy a szükséges jogerős és végrehajtható építési, illetve vasúthatósági létesítési engedélyek megszerzésétől számított 13 hónapon belül a munkálatokat befejezi, és a földfelszínt, illetve a létesítmények környezetét helyreállítja.

Tervek szerint a sikló bejárata közvetlenül a Rác Fürdő mellett induló, a Hegyalja út alatt kialakított aluljáróból nyílna. Ez az aluljáró kiválthatja a jelenlegi felszíni gyalogos átkelőt, mivel közvetlenül kapcsolódik a Gellérthegy gyalogos közlekedési útvonalához. A siklópálya alsó, Orom utcáig tartó, mintegy 100 méteres szakasza alagútban futna, majd az Orom utcától a felszín felett 2,5-3,5 méter magas hídszerkezeten haladna a Citadella sétányig. A Budavári Siklóhoz hasonlóan két kötélvontatású kocsi közlekedne, de itt egy nyomon halad a pálya felezőpontján kitérővel. A két, egyenként 40 férőhelyes kabin óránként 540 főt képes szállítani. Tervek szerint 24 órán át közlekednek majd. A környezetbarát beruházás magánbefektetők pénzéből, közpénzek felhasználása nélkül valósulna meg, a Fővárosi Önkormányzatot az üzemeltetés során sem terhelné semmilyen pénzügyi kötelezettség.

A RÁC Sikló Kft. tulajdonosai ez idáig a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BHGY Zrt.)  - 25 százalékos üzletrész tulajdonos -  és a RÁC Beruházó Kft.  - 75 százalékos üzletrész tulajdonos - voltak. Mivel a  Rác Sikló kiemelkedő a főváros idegenforgalma szempontjából,  ezért a Fővárosi Közgyűlés jóváhagyta azt, hogy a BKK Zrt. névértéken, azaz 750 ezer forintos vételáron megvásárolja a BGYH Zrt.-nek a RÁC sikló Kft.-ben meglévő 25 százalékos üzletrészét.  A szerződést aláírták, így vételár kifizetése napokon belül megtörténik. A BKK kérdésünkre megerősítette: a  beruházás nem közpénzből valósul meg, a BKK pedig a főváros nevében lép be tulajdonosként, így tehát a működtetésben vesz részt, de annak hasznából részesülne


Visszatér az Uber Magyarországra!

Visszatér az Uber Magyarországra! 

Április 16-án hivatalosan lezárult a jóváhagyási folyamat.
Májusban indul a világ első kutyabarát légitársasága

Májusban indul a világ első kutyabarát légitársasága 

Beszállás előtt a BARK Air egyik légiutaskísérője a kapuban fogadja a kutyákat, hogy segítsen nekik nyugodtan venni az előttük álló akadályokat.
Hatalmas vihar Dubajban, törlik a járatokat

Hatalmas vihar Dubajban, törlik a járatokat 

Mennydörgésre és villámlásra ébredtek szerda reggel az Egyesült Arab Emírségek lakosai.
Új és újrainduló járatok a bécsi reptérről

Új és újrainduló járatok a bécsi reptérről 

Bővül az osztrák légiátrsaság kínálata.
Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál

Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál 

A nagyszabású fejlesztés megvalósítása érdekében 64 francia autópálya-pihenőben most 320 Siemens gyorstöltőt telepítettek.
A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből

A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből 

Isztambul a második törökországi város, amely már Debrecenből is közvetlenül elérhető Antalya után.
Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően

Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően 

Izrael vasárnap reggel megnyitotta légterét a szombat éjszakai, sikeresen kivédett légitámadás után, jelentették be hivatalosan Izraelben.
Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja?

Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja? 

A pályázat célja, hogy minél több vonzó bringás helyszínt tegyen ismertté.
Újabb fenntarthatósági lépés ennél a légitársaságnál

Újabb fenntarthatósági lépés ennél a légitársaságnál 

Hamarosan a Wizz Air járatainak tíz százaléka repülhet zöld üzemanyaggal.
Közvetlen járat indítása Budapest és Kanton között

Közvetlen járat indítása Budapest és Kanton között  

Elsősorban üzleti utasokra számítanak.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.