Korlátozzák a vízi közlekedést a Tisza-tavon

Korlátozzák a vízi közlekedést július közepétől a Tisza-tavon a víztározó vízgazdálkodási és ökológiai infrastruktúrájának megújítására hivatott Komplex Tisza-tó Projekt végrehajtása miatt - tájékoztatott csütörtökön a projektgazda Közép-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság.

A munkálatok során egymillió köbméternyi iszap kitermelését tervezik a tározó medréből, illetve az öblítőcsatornákból. Ezért a tározót átszelő teljes Tisza szakaszon a szállítóhajók megnövekedett forgalmával kell számolni - közölte az igazgatóság.

A kotrásra az Eger-patak torkolatában, az Aponyháti csatornánál, az úgynevezett Kőhidi-lapos területrészen, az V-ös öblítőcsatorna felső szakaszán, valamint az érfűi térségben, a Csapói Holt-Tiszán és a Szilas-foknál kell számítani.

Megvalósul továbbá a Kis-Tisza kotrása is a Tiszától indulva Poroszló felé, illetve az érfűi gátőrház előtt egy 14 hektáros vízterületről távolítják el a felhalmozódott hordalékot. Szintén várható iszapkotrás a Füredi-öblözetben és a Füredi-Holt-Tisza felső részén. 

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter idén áprilisban helyezte el Kiskörén a 6,6 milliárd forint értékű program alapkövét. A munkálatok célja, a Tisza-Körös-völgy vízgazdálkodásának stabilizálása és a mezőgazdasági termelés feltételeinek javítása és az ökológiai sokszínűség megóvása.

Forrás: MTI


Kaposvári diákokat szállító turistabusz balesete Szerbiában

Kaposvári diákokat szállító turistabusz balesete Szerbiában 

Vasárnap délben történt a baleset, amelyben nyolcan megsérültek.
Felborult egy FlixBus, sok a sérült

Felborult egy FlixBus, sok a sérült 

A Bécsből Koppenhágába tartó jármű a német A19-es autópályán borult az oldalára.
Iránba utazna?  Nincs akadálya

Iránba utazna? Nincs akadálya 

Az Egyesült Arab Emírségek (UAE) légitársaságai – Flydubai, Air Arabia, Emirates – ismét indítanak járatokat Irán felé.
Már csak ez hiányzott: hosszabb menetidő a ferihegyi reptér és Budapest között

Már csak ez hiányzott: hosszabb menetidő a ferihegyi reptér és Budapest között 

Az M4-es út felújítása okozza a nyári csúcsidőszakban a fennakadást.
Felszáll a SAS

Felszáll a SAS 

Méghozzá, amint a megállapodás létrejön, más tulajdonosi háttérrel, mint eddig.
A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja

A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja 

A munkabeszüntetés jelentős torlódást idézett elő az európai légtérben, ami késésekhez és járattörlésekhez vezetett.
E-bike beszerzési program turisztikai vállalkozások számára

E-bike beszerzési program turisztikai vállalkozások számára 

Turisztikai tevékenységet végző szervezetek és vállalkozások most akár 4,5 millió forint támogatást is kaphatnak elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzésére.
Condor: járatindítás Frankfurt és Budapest között

Condor: járatindítás Frankfurt és Budapest között 

Az új járat része a légitársaság bővülő európai hálózatának, amely a német turisták körében népszerű városi desztinációkat célozza meg.
Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük

Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük 

Mind a négy izgalmas város már elérhető az ultrafapados légitársaság közvetlen járataival Budapestről.
Száz mozdonnyal erősít a MÁV

Száz mozdonnyal erősít a MÁV  

Ebből harminc már megérkezett.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.