Lezuhant egy utasszállító Nepálban

A Yeti Aerlines gépén 72-en utaztak. A tragédia helyszínén már több mint 60 holttestet találtak.

A nepáli légitársaság a fővárosból, Katmanduból az onnan 200 kilométerre fekvő Pokhara turistavárosba tartó járata leszállás közben zuhant le és gyulladt ki. A légi irányítás nem sokkal a felszállás után vesztette el a kapcsolatot a pilótákkal, adja hírül az euronews.com portál.

Egy, a közösségi médiában közzétett videón látható, amint a repülőgép alacsonyan repül egy lakott terület felett, majd hirtelen megpördül.

 
 
A fedélzeten 68 utas, köztük legalább 14 külföldi állampolgár (öt indiai, négy orosz, két dél-koreai, továbbá egy ausztrál, egy francia és egy argentin) és a személyzet négy tagja tartózkodott.

A mentési munkálatokban mintegy 200 nepáli katona vesz részt a Seti folyó szurdokában, a repülőtértől mindössze másfél kilométerre található baleset helyszínén. A baleset helyszínéről készült videókon sűrűn gomolygó fekete füst és égő törmelék látható.

A hadsereg egyik szóvivője a Reuters-nek elmondta, a repülőgép "darabokra tört". A nyilatkozat idején még csak 40 halottat jelentettek a hatóságok, azóta viszont még több áldozatot találtak. 

Bár az utóbbi években a nepáli légi közlekedés - főként a hegymászó-turizmusnak köszönhetően - fellendült, a gépek karbantartása és a biztonsági előírások továbbra sem elégségesek. Az Európai Unió biztonsági aggályok miatt korábban kitiltotta légteréből a nepáli repülőgépeket.

Forrás: Euronews


Kaposvári diákokat szállító turistabusz balesete Szerbiában

Kaposvári diákokat szállító turistabusz balesete Szerbiában 

Vasárnap délben történt a baleset, amelyben nyolcan megsérültek.
Felborult egy FlixBus, sok a sérült

Felborult egy FlixBus, sok a sérült 

A Bécsből Koppenhágába tartó jármű a német A19-es autópályán borult az oldalára.
Iránba utazna?  Nincs akadálya

Iránba utazna? Nincs akadálya 

Az Egyesült Arab Emírségek (UAE) légitársaságai – Flydubai, Air Arabia, Emirates – ismét indítanak járatokat Irán felé.
Már csak ez hiányzott: hosszabb menetidő a ferihegyi reptér és Budapest között

Már csak ez hiányzott: hosszabb menetidő a ferihegyi reptér és Budapest között 

Az M4-es út felújítása okozza a nyári csúcsidőszakban a fennakadást.
Felszáll a SAS

Felszáll a SAS 

Méghozzá, amint a megállapodás létrejön, más tulajdonosi háttérrel, mint eddig.
A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja

A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja 

A munkabeszüntetés jelentős torlódást idézett elő az európai légtérben, ami késésekhez és járattörlésekhez vezetett.
E-bike beszerzési program turisztikai vállalkozások számára

E-bike beszerzési program turisztikai vállalkozások számára 

Turisztikai tevékenységet végző szervezetek és vállalkozások most akár 4,5 millió forint támogatást is kaphatnak elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzésére.
Condor: járatindítás Frankfurt és Budapest között

Condor: járatindítás Frankfurt és Budapest között 

Az új járat része a légitársaság bővülő európai hálózatának, amely a német turisták körében népszerű városi desztinációkat célozza meg.
Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük

Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük 

Mind a négy izgalmas város már elérhető az ultrafapados légitársaság közvetlen járataival Budapestről.
Száz mozdonnyal erősít a MÁV

Száz mozdonnyal erősít a MÁV  

Ebből harminc már megérkezett.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.