Új cargojárat a légi Selyemút jegyében Budapesten

Nyugat-Kína vezető légitársasága, a Sichuan Airlines cargo járatot indított a kínai Szecsuan-tartománybeli Csengdu-Suangliu Nemzetközi Repülőtér és a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér között.

Csütörtökön elindult a Budapest Airport (BA) történetének első rendszeres nyugat-kínai cargo járata. A kínai Sichuan Airlines első Szecsuan-Budapest cargo járata mostantól heti három alkalommal közlekedik a kínai tartomány és Budapest között.  

René Droese, a BA fejlesztési vezérigazgató-helyettese elmondta: „Cégünk szerepe közép-kelet-európai légi áruszállítás kapujaként gyorsan növekszik, különösen Ázsia, ezen belül Kína felé. Egyre nagyobb igényeket tapasztalunk új cargo útvonalakra, illetve a meglévő útvonalakon nagyobb kapacitásokra, és terveink között szerepel, hogy cargo kapcsolatainkat Ázsia mellett Nyugat-Európa és a transzatlanti térség felé is kiterjesszük!”

 

„Az új légi összeköttetés az Egy Övezet, Egy Út program keretében támogatja a légi Selyemút sikerességét, tovább erősítve a Magyarország és Kína közötti kiváló kereskedelmi kapcsolatot, hangsúlyozta Peter Xu, a Sichuan Airlines cargo állomásvezetője. Hozzátette: - „Az új járat fontos logisztikai csatornává válik majd a kiváló minőségű magyar áruk kínai nagyvárosokba történő exportja számára, és fordítva.”

Budapesten a légiáru mennyisége minden korábbi rekordot megdöntve tavaly év végére elérte a 194 005 tonnát, amely 2021-hez képest 5,8 százalékos, 2019-hez viszonyítva pedig 43 százalékos növekedést jelent. A felívelés idén márciusban is folytatódott: a légiáru volumene 4,3 százalékkal haladta meg az előző év, és 49,3 százalékal 2019-es év átlagos havi árumennyiségét. Mindez kivételesnek számít más európai repülőterek cargo mennyiségével összehasonlítva, hiszen a globális gazdasági lassulás a légiáru szállításban is visszaesést okozott. Fontos azonban, hogy a rekord árumennyiséget kevesebb gépmozgással sikerült elérni, tavaly 2021-hez képest 11,5 százalékkal csökkent a cargo járatok száma.

 

Forrás: Budapest Airport / TurizmusOnline


Kaposvári diákokat szállító turistabusz balesete Szerbiában

Kaposvári diákokat szállító turistabusz balesete Szerbiában 

Vasárnap délben történt a baleset, amelyben nyolcan megsérültek.
Felborult egy FlixBus, sok a sérült

Felborult egy FlixBus, sok a sérült 

A Bécsből Koppenhágába tartó jármű a német A19-es autópályán borult az oldalára.
Iránba utazna?  Nincs akadálya

Iránba utazna? Nincs akadálya 

Az Egyesült Arab Emírségek (UAE) légitársaságai – Flydubai, Air Arabia, Emirates – ismét indítanak járatokat Irán felé.
Már csak ez hiányzott: hosszabb menetidő a ferihegyi reptér és Budapest között

Már csak ez hiányzott: hosszabb menetidő a ferihegyi reptér és Budapest között 

Az M4-es út felújítása okozza a nyári csúcsidőszakban a fennakadást.
Felszáll a SAS

Felszáll a SAS 

Méghozzá, amint a megállapodás létrejön, más tulajdonosi háttérrel, mint eddig.
A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja

A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja 

A munkabeszüntetés jelentős torlódást idézett elő az európai légtérben, ami késésekhez és járattörlésekhez vezetett.
E-bike beszerzési program turisztikai vállalkozások számára

E-bike beszerzési program turisztikai vállalkozások számára 

Turisztikai tevékenységet végző szervezetek és vállalkozások most akár 4,5 millió forint támogatást is kaphatnak elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzésére.
Condor: járatindítás Frankfurt és Budapest között

Condor: járatindítás Frankfurt és Budapest között 

Az új járat része a légitársaság bővülő európai hálózatának, amely a német turisták körében népszerű városi desztinációkat célozza meg.
Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük

Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük 

Mind a négy izgalmas város már elérhető az ultrafapados légitársaság közvetlen járataival Budapestről.
Száz mozdonnyal erősít a MÁV

Száz mozdonnyal erősít a MÁV  

Ebből harminc már megérkezett.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.