Új ítélet védi a repülőn utazókat Európában

Az Európai Unió bíróságának keddi határozata szerint a közösségen belül nem lehet korlátlanul gyűjteni az utasadatokat.

Az Európai Unió bírósága úgy határozott, hogy az alapvető jogok tiszteletben tartása érdekében a legszükségesebb mértékre kell korlátozni a légi utasok adatainak rögzítését. Az utasnyilvántartási adatállományról szóló (PNR) irányelvet még 2016-ban fogadták el az EU-ban. A szabályozás lehetővé teszi a rendfenntartó és az igazságszolgáltatási hatóságok számára, hogy hozzáférjenek az unióba érkező és onnan induló légi járatok utasainak adataihoz a bűnmegelőzés és a biztonság fenntartása érdekében.

2017-ben egy belgiumi emberi jogi szervezet keresetet nyújtott be az irányelvvel szemben egy belga bíróságon arra hivatkozva, hogy a szabályozás sérti a magánélet tiszteletben tartásához és a személyes adatok védelméhez fűződő jogot. A szervezet kifogásolta továbbá a PNR-adatok széles körű jellegét, valamint ezen adatok gyűjtésének, továbbításának és kezelésének általános módszerét.

Álláspontjuk szerint a szabályozás emellett a személyek szabad mozgáshoz való jogát is sérti, mivel közvetetten visszaállítja a határellenőrzést azáltal, hogy a PNR-rendszert az EU-n belüli légi járatokra, illetve más közlekedési eszközökre is kiterjeszti.

A bíróság kedden kimondta, hogy a PNR-irányelv alkalmazását a terrorista bűncselekmények elleni küzdelemre kell korlátozni. „Terrorfenyegetettség hiányában az irányelv alkalmazása nem terjedhet ki az EU-n belüli járatok összességére. Alkalmazását olyan EU-n belüli légi járatokra, illetve repülőterekre kell korlátozni, amelyekkel kapcsolatban az érintett tagállam is szükségesnek ítéli” – hangsúlyozta határozatában a luxemburgi székhelyű testület.

A bíróság azt is kimondta, hogy a PNR-adatokat gyűjtő egység nem használhat mesterséges intelligencián alapuló technológiákat az öntanuló rendszerek keretében, amelyek képesek emberi beavatkozás és ellenőrzés nélkül módosítani az értékelési folyamatot.

Forrás: MTI


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.