hirdetés
hirdetés

A teljes igazság az új osztrák beutazási szabályokról

Az egykomponensű Janssen vakcinával továbbra is lehetséges az osztrák határon való belépés.

hirdetés

A magyar sajtóban az elmúlt napokban megjelenő félreérthető és ellentmondó információk miatt szükséges pontosítani, hogy az egykomponensű  Janssen vakcinával továbbra is be lehet lépni Ausztria területére, mivel az ezzel kapcsolatos beutazási szabályokban nincs változás - hívja fel a figyelmet a GD Consulting

Hasonló a helyzet a Sinopharm oltással is, amelyet belépéshez szintén elfogadnak. Azonban a 2G igazoláshoz kötött szolgáltatások igénybevételéhez, mint például szálláshely elfoglalása, étterem látogatása stb. az előbb említett oltástípusok már nem elfogadottak. Szükséges továbbá hangsúlyozni, hogy Ausztriában jelenleg három meglévő védőoltás igazolása szükséges ahhoz, hogy PCR teszt nélkül lehessen a határt átlépni. Az intézkedések alól kivitelt képeznek a várandósok, a 12 év alatti gyermekek, a valamilyen egészségügyi okból nem olthatóak, illetve az ingázók. Ez utóbbi csoport vonatkozásában továbbra is a 3G-szabály marad érvényben, tehát a munkavállalás miatt ingázók esetében az érvényes tesztet önmagában is elfogadják még a határon. 

A turisztikai célból érkezőkre jelenleg elmondható, ha nem tudják a védettségi igazolásukban felmutatni a szükséges háromszori átoltottságot, ott 72 óránál nem régebbi PCR tesztre, vagy a kivételek körébe sorolt valamelyik ok bizonyítására is szükség lesz.

A szövetségi kormány, járványügyi szakértők és a tartományi vezetők január 6-ai ülésükön tekintik át legközelebb az ausztriai járványhelyzet alakulását.

hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Pályázzon és nyerjen!

Meghosszabbított jelentkezési határidő: szeptember 30.!
Legyen részese Magyarország nemzetközi szinten is elismert szálloda- és vendéglátóipari designversenyének, a Klasszis TopDesign 2022-nek, ahol egyedül az számít, mennyire szép, különleges és egyedi az a kisebb-nagyobb szálláshely, vendéglátóegység, irodai vendéglátóhely, borászat, pincészet vagy a Horeca-szegmenst megcélzó digitális platform, innováció vagy más beszállítói termék, amely az Ön tulajdonában van vagy Ön üzemelteti. További információ és a pályázat beadása
: ITT

hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

Friss lapszámunk fókuszában a szezonnyitás és a fenntarthatóság áll.

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk