A mecseki barlangok környezetbarát átalakítása

Befejeződött a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi kezelésében lévő több barlang, köztük az Abaligeti-barlang és a Tettyei-mésztufabarlang, valamint földtani alapszelvények fejlesztését célzó projekt megvalósítása. A KEHOP-4.1.0 - Élőhelyek és fajok természetvédelmi helyzetének javítása, a természetvédelmi kezelés és bemutatás infrastruktúrájának fejlesztése című konstrukció keretein belül megvalósított projekt eredményeként közel 350 hektár kiterjedésű élőhely került jobb védettségi állapotba. A projekt megvalósítása 158,27 millió Ft Európai Uniós vissza nem térítendő támogatás felhasználásával történt.

A projekt keretében az élettelen természeti értékekkel kapcsolatos fejlesztések valósultak meg. Így került sor a 2018-ban több mint 53 ezer látogatót fogadó Abaligeti-barlangban a világítási rendszer korszerűsítésére, a szükséges kőzetállékonysági megerősítésekre, valamint a barlangi patakot, a barlang levegőjét, élővilágát nyomon követő monitoring rendszer kiépítésére. Tavaly közel 13 ezer látogatót fogadott a Tettyei-mésztufabarlang, ahol ugyancsak korszerűsítésre került a világítási rendszer, valamint átadásra került egy új, interaktív kiállítás is, amely 2018-ban elnyerte az Év digitális ökoturisztikai élménye díjat. Egyúttal mindkét barlang bejárati környezete is megújult.

Ugyancsak a projekt részeként került lezárásra a Mecsek és a Villányi-hegység területén 11 barlang és üreg, valamint a Szársomlyón 3 egykori bauxittáró. A lezárások célja a denevérek élőhelyének védelme és a személyi biztonság megteremtése volt. A lezárások megvalósítására úgy került sor, hogy az a területen élő denevérállomány mozgását nem korlátozza.

A védett földtani értékek közül a cserkúti Czana-dombot, a magyaregregyi Vár-völgy tanösvényt, valamint a villányi Templom-hegyen található földtani alapszelvényeket érintette a projekt. Ezen természeti értékek alaposabb megismerését teszik lehetővé a projekt keretében megújult, frissített tartalommal ellátott tanösvénytáblák. A villányi Ammonitesz-tanösvényhez kapcsolódóan parkoló épült, továbbá a tanösvény állomásai között pihenőpontokat alakítottak ki a turisták számára.


Megnyitott a KRESZ Park

Megnyitott a KRESZ Park 

 A felújítás során bővítették a zöldfelületeket és különös figyelmet fordítottak a biztonságos és akadálymentes hozzáférésre.
Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum

Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum 

A Kunffy Lajos Emlékmúzeum nemrégiben újra megnyitotta kapuját a nagyközönség számára.
Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért

Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért  

A jó hangulatú programon az indulók mindegyike rendkívül jó felkészültségről tett tanúbizonyságot, ám nyertes csupán egy lehetett közülük.
Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben

Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben 

A Pünkösdi Örökség Ünnep bepillantást enged élő örökség közösségeink színes hagyományaiba.
Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.