70 milliárd forint a Dunakanyar kiemelt turisztikai fejlesztési térségre

Az augusztus 18-i Magyar Közlönyben láttak napvilágot a kormány, kormányhatározatban leírt elképzelései a Dunakanyar kiemelt turisztikai fejlesztései térséggel kapcsolatban. A 2017–2030 közötti fejlesztési programra 69,81 milliárd hazai forrású forint jut.

Az időszak során bőven kijut a feladatokból a különböző minisztereknek egyebek mellett a vízügyi kérdések koordinálásban, de a Magyar Turisztikai Ügynökségnek is. Utóbbi feladata a fejlesztési miniszterrel együtt, hogy a térség területét érintő, a határozatban megjelölt, több kormányzati szerv együttműködését igénylő feladatok megvalósítását összehangolja. Szintén ugyanebben a felállásban kell 2017 második félévétől 2030 második félévéig évente jelentést készítenie a kormány számára a határozatban előírt feladatok teljesítéséről.

A tervek szerint 70 településen 35 fejlesztés valósul meg. A teljesség igénye nélkül: a Börzsöny kerékpárúthálózatának fejlesztésére 1,5 milliárdot szánnak. A hegység kisvasútjaira 2,28 miliárdot. Nem derül ki a határozatból, mit ért az apparátus a Börzsöny komplex turisztikai fejlesztésén, de a mutatvány 1,6 milliárdot ér meg szerintük. A kerékpáros infrát a Pilis-Visegrádi és a Budai-hegységben is megtuningolják; erre kétmilliárdot szánnak.

Ennek sokszorosát, 12,5 milliárdot érdemel a határozat szerint a dunai gyorshajózás fejlesztése. Közel 1 milliárdot a dobogókői sípálya, másfelet a dobogókői kirándulóközpont tájépítészeti megújítása, látogatóbarát fejlesztése.

17 milliárdot nyel el Esztergom városképi, egészségturisztikai és egyházturisztikai fejlesztése. A komáromi monostori erőd 300 milliót kap látogatóbarát fejlesztés címmel. Nem áll meg az egyházturisztikai fejlesztés Esztergom határánál: Spirituális, elvonulási központ építése a Pilisben 300 millióért. 

Leányfaluban vélhetően helyre kis strandot rittyentenek 250 milliós támogatással. Az egész Dunamentére vonatkozó „A Duna-parti szabadvízi strandok egységes, élményígéretet fokozó fejlesztése” egymilliárdot ér a kormánynak.

1 milliárdért a bubit Szentendrére is kiterjesztik. Ezzel együtt 9,4 milliárd vándorol Szentendréhez, amiből Duna part, városképi, képtári és a Skanzen látogatóbarát fejlesztése valósulnának meg. Vácott a barokk belváros és múzeumi negyed fejlesztését segítenék 4 milliárddal. 6,6 milliárd jut Visegrádra, amiből olyanok, mint „Élményterek és emblematikus helyszínek összekapcsolása, vonzerőfejlesztés”, vagy „Településen belüli látogatómenedzsment optimalizálása” és sípályafejlesztés valósulnak meg.

Tervezik még az egész térségre vonatkozóan „Gasztronómiai és borturisztikai mesterközpont kialakítását” 500 millióért, illetve termékösszekapcsolást ennek a duplájáért. 


Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.