Új DZT értékesítési és marketing ügynökség a Balkán számára

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) 2012. márciusában új marketing- és értékesítési ügynökséget nyit Belgrádban, amely a bosznia-hercegovinai, a bolgár, a horvát, a montenegrói és a román piacokért felel.

A DZT ezzel is támogatja a Balkán-félszigetről érkező folyamatosan növekvő németországi utazások számát. A Gazdasági és technológiai minisztérium (Bundesministerium für Wirtschaft und Technologie) 2012-től erre a célra 500 ezer euró kiegészítő forrást bocsát a DZT rendelkezésére. „Németország ezt a forrást  arra fogja felhasználni, hogy még jobban kihasználja a Balkán turisztikai potenciálját. Ezzel letesszük annak az alapkövét, hogy Németország mint úti cél tovább folytathassa a jelenlegi sikerszériáját” – mondta Ernst Burgbacher, a Gazdasági és technológiai minisztérium parlamenti államtitkára, a kormány
középosztályért és turizmusért felelős megbízottja, aki sokat tett a kiegészítő források eléréséért.

2020-ra akár évi 2 millió beutazás is lehet a Balkán országaiból

Németország már jelenleg is évente több mint 1,6 millió beutazást könyvelhet el Bosznia-Hercegovinából, Bulgáriából, Horvátországból, Montenegróból, Romániából és Szerbiából.

„Ha egy átlagos, körülbelül három százalékos növekedéssel számolunk, akkor ez a volumen 2020-ra meghaladhatja a két milliót is – mondja Petra Hedorfer, a DZT igazgatótanácsi elnöke. – Közép- és hosszútávon arra szeretnénk felhasználni az ebben a piacokban rejlő lehetőségeket, hogy még több vendégéjszakát generáljunk Németország számára.” A DZT Belgrádból tudja a leghatékonyabban koordinálni a környező piacokat, így a kiosztott feladatkört 2012. márciustól a DZT megbízásából a Donau Competence Center veszi át.

Az új marketing- és értékesítési ügynökség tovább erősíti Németország pozitív imázsát, valamint kapcsolatokat épít ki a helyi utazási szakmával és a média képviselőivel.

Németország a Balkán legkedveltebb úti célja

A horvát, a bolgár és a román vendégek külföldi úti céljainál 98 százalékkal Európa vezeti a listát, Szerbia és Bosznia-Hercegovina pedig alig marad le 96 százalékkal. Németország 2010-ben több mint 620 ezer utazással első helyen állt a horvátok külföldi úti céljainak listáján, és ezzel 27 százalékos piaci részesedést szerzett az összesen kereken 2,3 milliós külföldi utazások piacán. A horvátok németországi utazásainak mintegy fele kikapcsolódási céllal történt, negyede üzleti út, negyede pedig család- és barátlátogatás volt. A szomszéd országokhoz képest a horvát vendégek rövidebb időt, átlagosan négy éjszakát töltöttek Németországban, de átlagosan éjszakánként többet, 60 eurót költöttek. Utazásaik 40 százaléka városlátogatás, 38 százaléka pedig körutazás – ez az arány a szerb, a román és  
bolgár vendégeknél is megmutatkozik. A szomszédok azonban jelentősen hosszabb időt töltenek Németországban: a román utazók átlagosan 17,5 éjszakát maradnak és 45 eurót költenek, a bolgár és a szerb vendégek pedig 17,3, illetve 16 napot maradnak.

Románia: több mint 20% növekedés

A román utazók 2010-ben összesen 427 ezer legalább egy vendégéjszakás utazásra indultak Németországba – ez 20 százalékkal több, mint az előző évben. Bulgáriából hasonlóan kedvező növekedést jelentettek: 2009 és 2010 között több mint 12 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma.

Kiemelkedő eredmény: 619 ezer magyar vendégéjszaka

A vendégéjszakák száma 2011-ben a közép-kelet-európai régióból 10,3 százalékkal nőtt és Magyarország érte el a második legnagyobb fejlődést közel 619 ezer vendégéjszakával, ami 21,1 százalékos növekedést jelent a 2010-es évhez képest. A magyar piacon a németországi városlátogatások, kulturális körutazások kiemelten nagy népszerűségnek örvendenek, Németország kulturális sokszínűségével, UNESCO világörökségi helyszíneivel, természeti vonzerőivel minden évszakban vonzó a magyar turisták számára. 


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.