Kulisszajárás a Margitszigeten

A Margitszigeti Szabadtéri Színpad felújításának és megnyitásának alkalmából nyílt napot szervez a Budapesti Nyári Fesztivál július 6-án. A látogatók betekinthetnek a „kulisszák” mögé, útjára indul a lóvasút, de borkóstolóval és más meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A 75. születésnapjára látványosan megújult Margitszigeti Szabadtéri Színpad 2013. július 6-án, szombaton egész napos családi programmal, extra kedvezménnyel, borkóstolóval és különleges ajándékokkal várja a közönséget.

11 és 17 óra között több turnusban vezetett „kulisszajárást” szerveznek, ahol az érdeklődők megtekinthetik többek között a frissen felújított nézőteret és a színpad feletti látványos tetőt. Alkalmuk lesz arra a színpadra lépni, melyet 1938-ban a kor legnagyobb sztárjai, többek között Lukács Margit és Gózon Gyula szereplésével a Szentivánéji álom című darabbal nyitottak meg. A következő években Jávor Pál, Somogyi Erzsébet, Szeleczky Zita, Szabó Sándor, Gobbi Hilda, Honthy Hanna, Medgyasszay Vilma és még számtalan, a kor rajongott művésze lépett fel ezeknek a deszkáknak az elődein. (A részvétel előzetes jelentkezéshez kötött, regisztrálni a margitszigetkulissza@gmail.com címen lehet, legkésőbb július 4. csütörtök 12 óráig).

Ezen a napon ingyenesen látogatható az eredeti pompájában felújított 102 éves Víztorony, amely kilátóként és Visual Art galériaként is funkcionál, és szeptember végéig naponta várja a látogatókat. A műemlék épület belső terében két új kiállítás nyílik: Margitsziget történeti fotográfiák tükrében valamint válogatás a Budapest Pozitív fotográfiai ösztöndíj eddigi díjazottjainak munkáiból. Mindkét kiállítás kurátora Kincses Károly fotómuzeológus.

A Víztorony-udvaron Színház a lombok alatt címmel a színpad történetének első korszakát bemutató kiállítás nyílik, plakátok, fotók, érdekességek az OSZMI gyűjteményéből, Csiszár Mirella és Gajdó Tamás válogatásában. A színpad bejárata mellett ezen a napon már kipróbálható a lóvasút. A Magyar Vasúttörténeti Park muzeális értékű kocsija igazi kuriózumnak számít, ugyanis 1928-ban közlekedett utoljára a szigeten. A nosztalgia-látványosság a Nagyszínpad jubileuma alkalmából nyár végéig üzemel.

Érdemes a nyílt napon is hajóval érkezni a Margitszigetre: a színház saját, Szabadtéri Színpad és Víztorony kikötőjébe naponta ötször közlekedik menetrend szerinti hajójárat júliustól szeptemberig.

Különleges ajándékok és meglepetések is várják a látogatókat. A helyszíni jegypénztárban csak aznap 50%-os kedvezménnyel válhatók jegyek bizonyos előadásokra, a szerencsések pedig extra ajándékokat nyerhetnek az újonnan megnyíló Víztorony Ajándékbolt margitszigeti emléktárgyaiból. A Margit Terasz étterem és kávézó egész nap finomságokkal várja a vendégeket.

Ha ennyi nem lenne elég: minden kedves látogatót borkóstolóval fogadnak a szervezők. Miklós Csabi móri borász borkülönlegességét, a Margitszigeti Nagyszínpad ünnepi habzóborát, a Parádé 75-öt lesz mód megízlelni, és együtt koccintani a születésnap és a megnyitó alkalmából.

Este 8 órától a FolkSide koncertjével folytatódik az ünneplés, mellyel kezdetét veszi a Jazzy Tower koncert-sorozat 2013. évi szezonja. A programjegy a Színházi hajójáratot tartalmazza.

További információ: www.szabadter.hu


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.