Az egészségturizmust serkentené az új szegedi klinika és panzió

Most zárult az uniós támogatással megvalósult projekt.

Az „I. osztályú panzió és kapcsolódó modern egészségturisztikai szolgáltatások kialakítása Szegeden” elnevezésű projekt a DAOP-2.1.1/I-12-2012 „Egészségügyi turizmus fejlesztése a konvergencia régiókban” című kiírás keretében valósult meg, és célja egy olyan intézmény létrehozása volt, mellyel Szeged és a régió is versenybe szállhat a jelentős bevételeket generáló egészségügyi turizmus területén. A megítélt támogatás összege 466,55 millió forint.

A C Vitamine Clinic névre keresztelt klinika és panzió Szegeden, a Szent-Györgyi Albert u 26. szám alatt épül, közel 600 m2-en, és 2015 őszétől várja leendő vendégeit, pácienseit. A klinikai rész kezelőkkel és post-operatív szobákkal, valamint saját, modern technológiával felszerelt műtővel rendelkezik, a panzió részben összesen 8 szoba került kialakításra. A fő profil a fogászat és a plasztikai sebészet, melynek célcsoportját főként nyugat-európai ügyfelek jelentik.

A projektgazda cég, a Szőke-Tisza-Wellness Kft. 466,55 millió forint összértékű beruházása 326,29 millió forintnyi európai uniós finanszírozás segítségével valósult meg.


Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.
Új történetek, nyári városnéző séták Pécsett

Új történetek, nyári városnéző séták Pécsett  

A színes kínálat mind a helyiek, mind a városba látogató turisták részére tartogat számos új történetet.
Egy héttel később nyit a Lupa

Egy héttel később nyit a Lupa 

Az eredetileg tervezett időponthoz képest.
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban  

2025. június 8–9-én, Pünkösdvasárnap és -hétfőn újra életre kelnek a régi idők falusi hagyományai a Sóstói Múzeumfaluban.
Ünnepel az Egri Road Beatles Múzeum

Ünnepel az Egri Road Beatles Múzeum 

Május 31-én nagyszabású programmal ünnepli születésnapját az idén 10 éves Egri Road Beatles Múzeum.
Nyílik a siófoki Plázs – nagyszámú látogatót várnak

Nyílik a siófoki Plázs – nagyszámú látogatót várnak 

Június 7-én immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit a Balaton legmeghatározóbb szórakoztató központja, a siófoki Plázs.
Új pénzügyi alapokat kap a turizmus – indul a szektor támogatását célzó hitelintézet

Új pénzügyi alapokat kap a turizmus – indul a szektor támogatását célzó hitelintézet 

A magyar turizmus fejlesztése, a vendéglátás versenyképességének erősítése, valamint a vidéki térségek gazdasági élénkítése kiemelt gazdasági cél, áll az NGM közleményében.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.