Az MT Zrt. új marketingstratégiája: 2016 a Gasztroélmények Éve

A Magyar Turizmus Zrt. jövő évi marketingtervének két legfőbb prioritását ismertette a társaság vezérigazgatója a hagyományos Országos Tourinform Találkozón Budapesten, november 17-én. A Danubius Hotel Arena szállodában tartott szakmai konferencián dr. Faragó Péter tájékoztatást adott a Gasztroélmények Éve koncepció egyes részleteiről, valamint a GINOP európai uniós forrásból tervezett országmarketing-tevékenységről is. A vezérigazgató elmondta: az ország valamennyi turisztikai régióját képviselő több mint 120 Tourinform iroda munkájának is az eredménye, hogy folytatódott a magyarországi turizmus kiegyensúlyozott bővülése: idén is minden turisztikai régióban nőtt a vendégforgalom Magyarországon. A társaság – mint helyi pontjaira – kiemelten épít a Tourinform irodákra a jövő évi akciók megvalósítása során egyaránt – tette hozzá. 

Idén novemberben másodszor találkoztak a Tourinform irodák vezetői, hogy naprakész információkat szerezzenek a turizmus jelenlegi helyzetéről, és megoszthassák egymással szakmai tapasztalataikat. A rendezvényen dr. Gyenizse Dorottya, az NGM Turisztikai és Vendéglátóipari főosztályának vezetője a turizmuspolitika aktuális kérdéseiről és az európai uniós fejlesztési lehetőségekről tartott előadást a szakembereknek.

Dr. Faragó Péter köszönetet mondott a Tourinform irodák munkatársainak, akik nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a magyarországi turizmus bővülése földrajzilag is kiegyenlített módon folytatódjon. A legfrissebb adatok alapján a kereskedelmi szálláshelyeken a vendégéjszakák száma szeptemberig minden turisztikai régióban növekedni tudott, a Balatont is beleértve - hangsúlyozta a vezérigazgató. Igaz ez mind a szeptemberi, mind a január-szeptemberi időszakra egyaránt a belföldi és külföldi összesített adatok tekintetében. Idén az első kilenc hónapban a legmagasabb növekedést Észak-Alföld és Dél-Alföld (egyaránt 10,8-10,8%-kal), Dél-Dunántúl (9,8%-kal) és Budapest (9,5%-kal) könyvelhette el az előző év azonos időszakához képest a vendégéjszakák számát tekintve.

„A Tourinform irodákra társaságunk helyi végpontjaiként tekintünk, amelyek a hamarosan bemutatandó 2016-os Marketingtervünkben is fontos szerepet játszanak. Mindemellett, a Magyar Turizmus Zrt. az OMÉK szeptemberi sikere után a GINOP európai uniós projekt megvalósítására készül fel, amely nagy lehetőségeket és egyben kihívásokat is tartogat magában, ebben is számítunk a Tourinform irodák együttműködésére, főleg a szemléletformálás terén” – tette hozzá.

2016 a „Gasztroélmények Éve”

A 2016. évi nemzeti marketingterv stratégiai irányairól szólva dr. Faragó Péter kiemelte a turisztikai- és agrármarketing egymást erősítő jellegét, mely legkézzelfoghatóbban a gasztronómia területén jelenik meg. Ezért 2016 a „Gasztroélmények Éve” lesz a Magyar Turizmus Zrt. koordinálásával. A Torkos Csütörtökkel induló tematikus év 4-5 nagyszabású, országos vagy azon is túlnyúló gasztronómiai eseményt ölel fel, amelyeket regionális és külképviseleti szervezésű vagy támogatású, illetve agrármarketing termékpályákhoz kapcsolódó események sora kísér egész évben. Minden hónapban más és más ételek, ételcsoportok „kerülnek majd terítékre” a gasztroélmények bemutatása során, figyelemmel a legújabb globális trendekre, illetve a kárpát-medencei, regionális és kistérségi ízekre és hagyományokra egyaránt. A „Gasztroélmények Éve” koncepciójának megalkotásakor a társaság szorosan együtt kíván működni a szakmai szervezetekkel és szolgáltatókkal, illetve a felhasznált kommunikációs és infokommunikációs eszközök terén korszerű, innovatív, versenyképes hátteret kíván biztosítani a tematikus év ernyője alá vont eseményeknek. A Gasztroélmények Éve a Magyar Turizmus Zrt. azon stratégiai célját is szolgálja, hogy az eddigieknél nagyobb erőkkel népszerűsítsék a magyar vidék vonzerőit mind belföldön, mind pedig külföldön.

A rendezvényen Krausz György, a Danubius Hotel Arena igazgatója is köszöntötte a résztvevőket. majd dr. Bocsi Andrea, a Magyar Turizmus Zrt. Projekt Iroda vezetője számolt be a Tourinform hálózat aktualitásairól. Rodics Eszter, a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ főosztályvezetője a Nemzeti Kastély- és Várprogram fejlesztési terveit vázolta fel.

A konferencia második blokkját Halassy Emőke, a Magyar Turizmus Zrt. kutatási irodavezetője nyitotta, aki a Tourinform-hálózatban nyáron lezajlott mystery shopping kutatás tapasztalatairól számolt be, majd Máyerné Bocska Ágnes a kaposvári Tourinform iroda vezetője beszélt a segítséggel élők számára garantált programjaikról és egyéb kaposvári fejlesztésekről. A Tourinform iroda előadásához csatlakozva Bodó Péter a Route4U alapítója ismertette az akadálymentes turizmus élénkítését szolgáló fejlesztésüket. A program további részében Mártonné Máthé Kinga a Magyar Turizmus Zrt. belföldi igazgatója mutatta be a társaság által koordinált, a GINOP 1.3.5-15 program keretében megvalósuló Turisztikai Innovációs Marketing Együttműködési Alapprogramot (TIMEA), majd többgenerációs utazások témában tartott előadást. A találkozó fórummal zárult, ahol a résztvevőknek lehetőségük nyílt a szakmai tapasztalatcserére is.

34 éve nyílt az első Tourinform

A Tourinform szolgálat Magyarországon már több mint 30 éve nyújt hiteles információkat a bel-, illetve külföldi turistáknak, ezzel erősítve biztonságérzetüket az idegen környezetben. Az első iroda 1981-ben kezdte meg működését, az országos hálózat kiépítése 1992-ben kezdődött. 2014-ben közel 2 millió turista kereste meg az irodákat. A Tourinform irodák a Magyar Turizmus Zrt. szakmai felügyelete mellett névhasználati rendszerben, önkormányzatok, illetve TDM szervezetek finanszírozásában működnek.

Az országos turisztikai bevételek és az átlagos tartózkodási idő növelésében meghatározó szerepet játszanak ezek az irodák. Közvetítenek a kereslet és kínálat egymásra találásában, folyamatos munkakapcsolatban vannak a települési, illetve megyei önkormányzatokkal és a területükön működő kulturális és kereskedelmi szolgáltatókkal.

Az évente átlagosan 1,5 millió vendéget kiszolgáló Tourinform irodák információikkal keresletet gerjesztenek, ami a vállalkozók bevételeiben realizálódik, így az irodák tevékenysége közvetve jelentősen hozzájárul az állami turisztikai bevételekhez.

A Tourinform irodák feladatai:

- turisztikai információs egységként részei a magyarországi turisztikai információs hálózatnak;

- vendégszolgálati iroda szerepét látják el a településen, a kistérségben;

- turisztikai információkkal látják el a területükre érkezőket szóban és írásban, versenysemleges módon közvetítik a szolgáltatók belföldi kínálatát;

- naprakészen tartják a NETA (Nemzeti Turisztikai Adatbázis) adatgyűjtő területükhöz tartozó adatait;

- kulcsszerepet töltenek be a települési, térségi turisztikai marketing gyakorlati megvalósításában a fenntartó által meghatározott követelmények szerint (kiadványok kiadása, útikalauzok, eseménynaptár, programfüzetek, szállásjegyzékek, kiállítás- és rendezvényszervezés stb.)


Sonkafőzés kérdésében hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzés kérdésében hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.