Budapesti képviseletet nyit a dubaji turisztikai hivatal

Az Egyesült Arab Emirátusok legnépszerűbb tagja úgy határozott, hogy Közép-Kelet-Európában is képviselteti magát. Mivel Dubaj még több turistát látna vendégül a régiónkból, így Csehországban, Lengyelországban, Magyarországon és Romániában is széleskörű kampányt tervez. Dubaj turisztikai vezetősége a cseh Travel Advance vállalatot bízta meg a hivatalos képviselettel.

Habár Dubaj már számos nyugat-európai országban képviselteti magát, a döntés, miszerint a mi régiónkban is feltűnnek, azt mutatja, a gazdag Emirátusok tisztában van vele, mekkora potenciál rejlik Magyarországban.

A kampányok szeptembertől veszik kezdetüket hazánkban – azonban nehogy azt gondoljuk, Dubaj csupán a tehetős párokat és a sztárokat célozza meg Magyarországon! A luxuskörülményeiről híres arab emirátus a családokat és az ideális ár-érték arányt előnyben részesítő nyaralókat is szívesen vendégül látja.

A magyarországi jelenlét számos komoly eseményt, együttműködést és médiakampányt foglal magában. A dubaji turizmus fellendítését pedig már számszerűsítették is – vagyis a célt kitűzték: évente 20 millió vendéget várnak 2020-ra a közép-kelet-európai régióból.

A hivatalos, turizmussal foglalkozó szerv a Dubai Turisztikai és Kereskedelmi Marketing (Dubai Tourism and Commerce Marketing - DTCM), melynek feladata, hogy Dubajt globális úti céllá, illetve főkereskedelmi központtá tegye a közép-kelet-európai régióban. Amellett, hogy Dubajt világszerte népszerűsítik, a licencek kiosztásáért, illetve a dubaji szállodai szolgáltatások kategorizálásáért is felelősek – beleértve az ide szervezett utakat és szállásajánlatokat.

Az európai képviseleti iroda a cseh Travel Advance, mely az egyik legnagyobb ütemben növekvő vállalat a desztinációs marketing területén Közép-Kelet-Európában. A vállalatot Paddington Tucker és Lenka Fidenska irányítja, akik több év tapasztalattal rendelkeznek a régióban a turisztikai desztinációk népszerűsítésében. A Travel Advance ázsiai és afrikai szállodák és beutaztató irodák mellett a kenyai turisztikai hivatalt képviseli Csehországban.


Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön

Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön  

A Happy Travel több mint 17 éve volt jelen a szlovák utaztató piacon.
Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől

Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől 

Ha eddig azt hittük, hogy a régió és az itteni élmények nem tudnak már semmi újat nyújtani, akkor ideje újratervezni.
A hőség miatt nem látogatható az Eiffel-torony

A hőség miatt nem látogatható az Eiffel-torony  

A perzselő hőség szinte egész Franciaországot sújtja, a Météo France mérései szerint hétfőn sok helyen mintegy 38 Celsius-fok feletti értékeket regisztráltak.
Magyarok külföldön: mi a helyzet a biztosítási piacon?

Magyarok külföldön: mi a helyzet a biztosítási piacon? 

Az egyik biztosításközvetítő adatai szerint adatai a szerződések száma 9 százalékkal, az átlagdíj pedig 6 százalékkal emelkedett.
Van új a Nap alatt? – turisták az európai „hőkupola” alatt

Van új a Nap alatt? – turisták az európai „hőkupola” alatt 

Európa perzselő nyara – hol érzik a hőséget a legnagyobb mértékben a turisták?
Tömeg, pénz és ellentmondások – Jeff Bezos-esküvő Velencében

Tömeg, pénz és ellentmondások – Jeff Bezos-esküvő Velencében 

Az Amazon-alapító luxusesküvője nemcsak látványosság volt, hanem komoly bevételi forrás is, amelyet tüntetések és kritikus hangok kísértek.
Hőségriasztás Franciaországban

Hőségriasztás Franciaországban 

A legmagasabb szintű hőségriasztás lép életbe kedden Párizsban és környékén is.
Hétvégén nagyívben kerülje el Zágrábot és környékét!

Hétvégén nagyívben kerülje el Zágrábot és környékét!  

A Horvát Köztársaság Turisztikai és Sportminisztériuma, valamint a Horvát Idegenforgalmi Közösség óriási forgalomra figyelmeztet július 4-én, 5-én és 6-án.
Új pályázat zöld üzenettel: szakmai verseny a turisztikai reklámágazatnak

Új pályázat zöld üzenettel: szakmai verseny a turisztikai reklámágazatnak 

Egy új, most elindított nemzetközi kezdeményezés új szintre emeli a turisztikai promóciót.
Új díszkivilágításban pompázik Traianus császár római piaca

Új díszkivilágításban pompázik Traianus császár római piaca 

Az olasz főváros nevezetességei egymás után kapnak új díszkivilágítást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.