hirdetés
hirdetés

Elrajtolt a Kékszalag tókerülő verseny Balatonfüredről

Frissítve Elstartolt az 53. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj mezőnye csütörtök reggel valamivel 9 óra után Balatonfüredről. A szervezők tájékoztatása szerint 556 hajó nevezett idén a hagyományos tókerülő versenyre.

hirdetés

A végső győzelemre leginkább esélyes nyílt többtestű vitorlások kategóriájában 15 hajó nevezett, és ezek voltak azok a "rohanógépeknek" nevezett versenyhajók, amelyek a legjobb rajtot vették: a parthoz közeli rajtbólya közelében startoltak el. Rosszabbul jártak azok a versenyzők, akik a tó felé "álltak fel" a startvonalhoz, mert ott már alig volt szél, vagy máris egy lavórban üldögéltek kezdetként, és csak lassan cammogtak át a startvonalon.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzése szerint gyenge szélben versenyez majd a mezőny. A rajt idején még mérsékelt északnyugati szél várható, amely a délelőtt folyamán gyengül, és a déli óráktól a tavi cirkuláció lesz a meghatározó. Az esti órákban sokfelé teljesen leállhat a légmozgás, hívták fel a figyelmet a szakemberek. A meteorológiai szolgálat szerint pénteken és szombaton is főként a helyi hatások alakítják majd a gyenge, vagy mérsékelt légmozgást.
A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, amelynek során a hajósokra a 48 órás szintidő alatt légvonalban 155 kilométeres út vár, a balatonfüredi rajt után Balatonkenese, Siófok és a tihanyi szoros érintésével, majd pedig Keszthelynél fordulva térnek vissza Balatonfüredre.
A versenycsúcsot a Józsa Márton kormányozta Fifty-Fifty, egy kétárbocos, magyar fejlesztésű katamarán tartja, amely 2014-ben 7 óra 13 perc 57 másodperc alatt ért célba. A legtöbbször, tizenháromszor Litkey Farkas nyerte meg Kékszalagot.

Idén a szervezők optimisták a meteorológiai előrejelzések ellenére, hiszen délután 17 órára hirdették meg azt a gálafogadást, amelyet az első befutó hajók, vagyis a győztesek tiszteletére tartanak. Meglátjuk, beválik-e a jóslatuk, és valóban beérnek a célba a dobogós helyezettek addigra, vagy sem.

x x x

Az idei versenyt az RSM nyerte meg 11 óra 43 perces idővel a Raiffeisen FIFTY-FIFTY előtt minden idők legszorosabb versenyében, amely tavaly is győztes lett.

A győztes katamarán kapitánya, Vándor Róbert a befutó utáni pillanatokban elmondta: „Nem nagyon tudom még elmondani, mit érzek. Remeg a lábam. Nagyon örülök, hogy sikerült a címvédés. A versenyre készülve, megerősítettük az árbócot, felújítottuk egy kicsit a hajót. Nagyon boldogok vagyunk” – idézte szavait az Index.

Végeredmény (az első 10 hajó):

1. RSM (Vándor Róbert) 11 óra 42 perc 12 másodperc
2. Raiffeisen Fifty-Fifty (Józsa Márton) 11:44:26
3. AUDAX Django (Petrányi Zoltán) 11:51:39 
4. Ribstory (Behek István) 11:57:25
5. MKB-Euroleasing Prospex (Dr. Kaiser Kristóf) 11:59:21
6. Nanushka Forestay (Váradi Szabó János) 12:02:00
7. New Black Jack (Roland Gabler) 12:02:28
8. PreVital (Litkey Farkas) 12:03:06
9. POPLART (Diószegi Zoltán) 12:18:45
10. Bogi (ifj. Büki Gábor) 12:31:59

 

Vágó Ágnes, főszerkesztő
a szerző cikkei

(forrás: MTI / Turizmus Online, Index)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai