Leányvári borturizmus a Tolna megyei pincefaluban

A tolnai Szekszárd és környéke finom borai nem újak a magyar és külföldi piacokon sem, de hogy egy egész falu legyen, mely a történelmi pincéiről híres, az újdonság.

A Tolna megyei Sióagárd része a Leányvár pincefalu, mely nagyságát tekintve az ország legnagyobb muzeális értékű borászata több mint 430 antik présházzal. A terület része a Szekszárdi Borútnak, a térség egyik legvonzóbb turisztikai ajánlatának.

A hegyoldalba ásott borpincék három széles talajrétegben helyezkednek el egymás felett az egykori Pannon-tenger löszös, agyagos földjében. Közülük sok már meg haladta a 100 éves kort. Ha valakit ide hívnak vendégségbe, az igen nagy megtiszteltetésnek számít. Újabban viszont a szekszárdi programoknak is vonzó kiegészítője egy leányvári borkóstoló.

A külföldiek által az egyik legkedveltebb a tanyasor elején található Margit pince, ahol nem csak kisebb társaságok, de nagyobb csoportok is megfordulnak. A helyi népviseletbe öltözött személyzet szolgálja fel a megye ízletes gasztronómiai termékeit és természetesen a borait is – többek között a Garay aprópecsenyét, a gemenci vörösboros szarvascombot vagy az igazi ínyencségnek számító gemenci vörösboros halászlét.

A helyszín a jeles ünnepek alkalmával – Szent György-nap, Vince-nap, Orbán-nap – és a Szüreti Fesztivál idején is komoly érdeklődésre tart számot. A helyi őstermelők már nem csak tárolják és kimérik, de egy modern palackozóüzem létesítése után megrendelésre szállítani is tudják az italokat. A pincefalu lankás dombjait a Sió csatorna és a Sárvíz fogja közre, vizeikkel táplálva a szőlőket. A falu néprajza, népviselete a világon egyedülálló a szín- és formavilágával, melyet a gazdák és asszonyaik szívesen hordanak. A tradíció mellett a sióagárdi kultúrházban foltvarró csoport is dolgozik. Az általuk készített, textilmaradékokból megtervezett és kézzel, esetenként géppel összevarrt ágyneműk és ruházati cikkek, gyerekjátékok a helyi turisták révén már sok országba eljutottak. A legszebb példányokat a helyi Hímzésmúzeum őrzi.


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.