Love Revolution a Szigeten!

A Sziget idén meghirdette a Love Revolutiont, azaz a Szeretet Forradalmát, melynek lényege a nagy közös ünneplés, a boldog és békés együttlét. Annak ünneplése, hogy közösen, a világ minden pontjáról, különféle kultúrákból érkezve is képesek vagyunk elérni azt, hogy erőszak és félelem nélkül élhessünk, hogy az alapvető emberi jogok mindenhol sértetlenek maradhassanak és dolgozunk azon, hogy szűnjön meg az előítéletesség és a kirekesztés és vigyázunk közös otthonunkra, a Földre.

 A Love Revolution kiáltványában megfogalmazottak bár mindig a fesztivál alapelveit jelentették, most több helyszín kiemelten is foglalkozik ezekkel az üzenetekkel. Így a One Love – Afro-Latin-Reggae Faluban minden nap ONE HOUR – ONE LOVE címmel lesznek beszélgetések arról, hogyan óvhatjuk meg a bolygónkat és mit tehetünk a klímaváltozás ellen, de lesznek beszélgetések a tolerancia, a rasszizmus, a migráció és az integráció témájában is. 

Ehhez csatlakozik a Nagy Utcaszínház is, ami minden este 23.15-kor, a Nagyszínpad zárókoncertje után varázsolja el a koncertkábulatban tévelygő közönséget. Ebben az évben a Wired Aerial Theatre: As The World Tipped c. előadását láthatjuk, ami egy valódi katasztrófafilmként, a levegőben mutat be egy ökológiai krízishelyzetet és a szebb jövőért való küzdelmet látványos és humoros formában.

Persze a komoly témák mellett a szórakozás sem kerül perifériára: idén a brit Clean Bandit zenéjére kezdődik a tánc a Dan Panaitescu Nagyszínpadnál, őket pedig a brit grime fenegyerek, Stormzy követi. A rapper tavaly megjelent, Gang Signs & Prayer c. debütáló lemezével érkezik, utána pedig Lykke Li slágereit énekelhetjük. Az énekesnő a kortárs svéd pop egyik legismertebb arca, akinek nem kell a szomszédba menni, ha kreativitásról van szó. Erről árulkodik a deep end c. szám klipje is, amit egy iPhone-nal készítettek legutóbbi lemezéről, a So Sad So Sexy-ről. Az este szupersztárja kétségkívül Kendrick Lamar lesz, aki alapjaiban rengette meg a hip-hop világot. Dr. Dre fedezte fel, azóta milliók és köztük Obama kedvence is lett, ma este pedig bizonyára minket is ledönt a lábunkról az évtized legnagyobb hip-hop fenoménja.

A nyitónap a Petőfi Rádió – Telekom VOLT Fesztivál Színpadnál is elsősorban a hiphop és a rap előadók körül forog. Kendrick Lamar koncertje után ugyanis kezdődik a Pesti Műszak – Magyar Underground Hip-Hop Est, ahol egészen hajnal négyig olyan előadók adogatják egymásnak a mikrofont, mint DJ Fegz, DSP, a Barbárfivérek, Sonny Kraft, Kezdet Phiai + Frequent és Dj Span. Mielőtt pedig beindul a hip-hop buli még itt csíphetjük el a Nagy-Szín-Pad! jelölt NB-t, a tavalyi győztes Lóci játszikot vagy éppen az Irie Maffiát.

Az Európa Színpad presented by Ibis első napján a szlovák Strapo rappel, majd az olasz Willie Peyote merít meg a hip-hop vidámabb bugyraiban, de érdemes belehallgatni az izraeli Sol Monk & Jenny kísérletező, jazz ihlette pop dalaiba és a The Poppers koncertjébe is.

A Colosseum, az elektronikus zenerajongók szentélye már déltől várja a fáradhatatlan partizókat SCRT Live actjével, naplemente után pedig Jesse Calosso, az art-house producer Tiga, végül pedig a The Martinez Brothers viszik bele a 4/4-et a hajnalig táncolók talpába.

Mindeközben a Sziget nem zenei programjai is elstartolnak. A már beköltözött szigetlakók 11-kor jógával indíthatják a napot, majd belekóstolhatnak a capoeira, a salsa és az egyiptomi hastánc mozdulataiba is a One Love – Afro-Latin-Reggae Faluban, a hőség ellen pedig a Sziget Beachre menekülhetnek. A Sziget Beach – Cökxpôn Chill Garden Wokshops a Duna hűsítő közelségével, babzsákokkal, rengeteg árnyékkal igazi kis oázis a sziget csücskében, de aki szereti az aktív kikapcsolódást jógázhat, kipróbálhatja a Táncterápiát és még megannyi, önismerettel foglalkozó workshopon vehet itt részt a hét folyamán.


Forrás: Sziget Sajtóiroda


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.