Magyar-szerb turisztikai projekt indul

A turizmust tekinti a helyi gazdaság egyik húzóágazatának Csongrád megye, amely a Vajdasági Turisztikai Szervezettel közös idegenforgalmi programot indított el.

Csáki Béla (Fidesz-KDNP) egy magyar-szerb idegenforgalmi projekt sajtótájékoztatóján elmondta, a megyei vezetés a közös promóciós tevékenység érdekében a helyi szereplőkkel összefogva megyei turisztikai szervezet létrehozását tervezi. Az alelnök kiemelkedő fejlődési lehetőséget lát a vízi turizmusban a Tiszán, a Maroson és a Körösökön. Ehhez az infrastruktúra fejlesztésére, valamint a vízitúrákat szervező szereplők közötti együttműködésre lenne szükség - tette hozzá.

Az elkészült kerékpárutakból, a kerékpározható gátakból, valamint a kis forgalmú mellékutakból egységes hálózatot hoznának létre. Pályázati forrásból, az önkormányzat koordinálásában épül a Szeged és Ópusztaszer közötti kerékpárút, és hamarosan elkészülhet a Csanádpalotát Mezőhegyessel összekapcsoló út is - közölte a politikus. A következő uniós ciklus fontos beruházásának nevezte a Szeged és Kecskemét közötti csaknem száz kilométeres kerékpárút hiányzó részeinek megépítését, az 55-ös úttal párhuzamosan futó út az M5-ös autópálya fölött átvezető, 1,5 kilométeres szakaszának kialakítását, valamint a Csongrád és Szentes között a hídon a balesetveszély megszüntetését.

Kitért arra, hogy a megyei önkormányzat a Vajdasági Turisztikai Szervezettel indította el A Tisza-régió kulturális és természeti turizmusának integrált fejlesztése című közös projektet. A kezdeményezés célja a hasonló adottságokkal bíró két határ menti régió közötti kapcsolatok erősítése. Ennek érdekében közös turizmusfejlesztési stratégia készült, az utazás tervezését segítő turisztikai adatbázis hoztak létre, amely elérhető a projekt magyar, szerb és angol nyelvű honlapján (www.identisonline.com), valamint egy hamarosan elkészülő mobilalkalmazáson készül is. Emellett olyan tematikus utakat is terveznek, melyeket fel tudnak ajánlani az idelátogatók számára - ismertette Csáki Béla.

Forrás: MTI


Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.