Magyarország - Meglepően más

Meglepő, fiatalos és sokoldalú arcával mutatkozik be Magyarország a német piacon.

Tavaly tovább emelkedett Magyarország népszerűsége a német turisták körében, a vendégek száma csaknem 5 százalékkal emelkedett, és a német utazásszervezők az idén is bővítik magyarországi kínálatukat - hangzott el kedden Berlinben a Magyar Turizmus Zrt. (MT) sajtótájékoztatóján. 

A világ legnagyobb idegenforgalmi szakvására, a berlini nemzetközi turisztikai börze (ITB) alkalmából tartott tájékoztatón kiemelték, hogy Németország továbbra is a legfontosabb piac a magyar turizmus számára. A német vendégek száma 2014-ben 4,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az általuk a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma pedig továbbra is meghaladja a 2 milliót.

Rövidebb, de intenzívebb tartózkodás

Világszerte tapasztalható, hogy a turisták némileg rövidebb ideig maradnak egy-egy helyen, de igyekeznek minél intenzívebben eltölteni az időt, és a minőségi szolgáltatások felé fordulnak - hazánkban például, bár nőtt a német turisták száma, a vendégéjszakák tekintetében 2,2%-os csökkenés volt tapasztalható tavaly a KSH adatai szerint. Ebben pedig Magyarország az utóbbi évek fejlesztései révén egyre versenyképesebb, ezt mutatja egyebek között, hogy az egy kiadható szállodai szobára jutó bruttó napi árbevétel (RevPAR) 11,6 százalékkal, 26,8 euróra emelkedett tavaly - mondta Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára, kiemelve, hogy a turizmus 9 százalékkal járul hozzá a bruttó hazai termékhez (GDP), a foglalkoztatásban pedig közvetlenül és közvetve 11,3 százalékos a részaránya.

Vonzó ár-érték arány

Magyarország a német turisták számára az ár-érték arányt tekintve is rendkívül vonzó, a Bank Austria számításai szerint például ugyanannyi euróért Magyarországon 80 százalékkal nagyobb értékű szolgáltatáshoz lehet jutni, míg az egyik vezető német hírportál, a welt.de turisztikai szakíróinak számításai szerint a magyarországi üdülés az idén 5,2 százalékkal kedvezőbb áron érhető el, mint tavaly - tette hozzá Horváth Gergely, az MT turisztikai vezérigazgató-helyettese.

Forrás: MTI


Futóverseny és koncertek - jön az EU-napi futás

Futóverseny és koncertek - jön az EU-napi futás 

Szabó Balázs Bandája, a Carson Coma Akusztik Trió és a Lázár tesók is fellépnek május 12-én az idei Európa-napon.
Személyi hír házunk tájáról

Személyi hír házunk tájáról 

Kedves Olvasónk! Aki figyelemmel kíséri szakmai oldalunkat, napi hírleveleinket - láthatja, olvashatja, tudhatja, hogy új szerkesztő érkezett hozzánk Szöllősi Tímea személyében.
Őzek és manók lakhelye a medvehagymától illatos Bakony

Őzek és manók lakhelye a medvehagymától illatos Bakony 

A környék turisztikai célpontjait bejárva feltárul előttünk az időtlen természet és az évszázados történelem
Szintet lép a Csak a Mentes rendezvény

Szintet lép a Csak a Mentes rendezvény 

Új, az eddiginél nagyobb helyszínen, több, mint hetven kiállítóval április 20-21-én rendezik a Csak a Mentes Tavaszi Fesztivált.
Szigetcsép legfurcsább versenyét, a Hucul ösvényt idén is megrendezik

Szigetcsép legfurcsább versenyét, a Hucul ösvényt idén is megrendezik 

Szigetcsépen mindig van program, májusban például egy lovasverseny színesíti a mindennapokat.
Göncz Árpád és Fenyő János autóklasszikusai érkeznek Szegedre

Göncz Árpád és Fenyő János autóklasszikusai érkeznek Szegedre 

Száz különleges Mercedes, száz izgalmas történet .
Biztató eredmények a hazai turizmusban

Biztató eredmények a hazai turizmusban 

Az utazási kedv élénkülését elsősorban az idei több hosszú hétvégével magyarázzák a szakértők.
Április végén rendezik Esztergom kedvelt programsorozatát

Április végén rendezik Esztergom kedvelt programsorozatát 

A programsorozatnak most is része lesz az Akkor és Most Jármű Expo, a Zenei Fesztivál és a Lampionos Hajós Felvonulás.
Turisztikai Konjuktúra Index - március

Turisztikai Konjuktúra Index - március 

Ebben megállapítják, hogy a tavasz első hónapjában a turisztikai cégek kedvezőbb helyzetben vannak a többi szektornál.
Négy nap varázslat a Dunakanyarban

Négy nap varázslat a Dunakanyarban 

2024. június 20-23. között kerül megrendezésre a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.