Programhegyek az Európa-napon

A rendezvényen Magyarország EU-s csatlakozásának évfordulóját és az Európa-napot egyaránt ünnepelik. Különlegessé teszi az idei rendezvényt, hogy az unió alapjait lerakó Schuman-nyilatkozat 75. évfordulóját is idén ünnepelik.

Családi programok, futóverseny és koncertek lesznek az V. kerületi Szabadság téren május 11-én az Európa-napon – közölte a Európai Parlament magyarországi kapcsolattartó irodája szerdán az MTI-vel.

Az egész napos programok között ismét nagy hangsúlyt kap a zene: koncertet ad Járai Márk (Halott Pénz) és Co Lee, Lovasi András, a Kispál és a Borz és a Kiscsillag frontembere pedig különleges, „egyszálgitáros” műsorral várja a közönséget, a kisebbeket pedig rengeteg társasjáték, izgalmas alkotósarok, különleges interaktív mesejáték és gyerekkoncertek szórakoztatják majd az egész napos programsorozatban.


Fotó: Európa Pont Facebook oldala

A sportrajongók a már igazi kihívást jelentő távon – 21 kilométeren – mérethetik meg magukat a hagyományos EU-s futáson, amelynek résztvevői minden évben annyi kilométert tesznek meg, ahány éve Magyarország az európai közösség tagja.

A 9 órakor a Szabadság térről elrajtoló verseny útvonala 21 sikeres uniós fejlesztést mutat be a 19 vármegyéből, egyet Budapestről, és ráadásként a 2024-es RegioStars verseny egyik győztes projektjét.


Ismét látogathatók a Hortobágy turisztikai látványosságai

Ismét látogathatók a Hortobágy turisztikai látványosságai 

A ragadós száj-, és körömfájás járvány miatt korábban elrendelt korlátozásokat enyhítették.
Búcsú a napközis Erzsébet-táboroktól

Búcsú a napközis Erzsébet-táboroktól 

A döntés hátterében a kormányzati finanszírozás leállása állhat.
Egészségőrzés, sportaktivitás figyelése és egy tökéletesen ellenőrzött asszó

Egészségőrzés, sportaktivitás figyelése és egy tökéletesen ellenőrzött asszó 

Beszámoló a Huawei új okosóra termékeit előzetesen bemutató magyarországi sajtóeseményről.
Újabb Festetics-kincsek a keszthelyi Kastélymúzeumban

Újabb Festetics-kincsek a keszthelyi Kastélymúzeumban 

A látogatói élmény fokozása és a szolgáltatások minőségének javítása érdekében további fejlesztéseket terveznek a következő egy évben.
Életre kel Gustav Klimt arany világa

Életre kel Gustav Klimt arany világa 

A Gustav Klimt: The Immersive Experience című interaktív produkció a legmodernebb technika segítségével vezeti be a látogatókat Klimt csodálatos világába, amely több mint száz évvel a művész halála után is lenyűgözi a közönséget.
Továbbra is nyitva az ablak az ország környezetszépítő versenyén

Továbbra is nyitva az ablak az ország környezetszépítő versenyén 

A szervezők meghosszabbították a pályázati határidőt két héttel.
Európa Sportrégiója címre pályázik Veszprém és a Bakony-Balaton régió

Európa Sportrégiója címre pályázik Veszprém és a Bakony-Balaton régió 

A pályázat előkészítése befejeződött, célja, hogy a rendszeres mozgást minden korosztály számára a mindennapok részévé tegye.
Íme, a 2025. évi Flash Award díjazottjai

Íme, a 2025. évi Flash Award díjazottjai 

Inspiráló helyszínen különleges díjátadó gála zajlott május 13-án este.
Virágzó hagyomány Fehérvárcsurgón

Virágzó hagyomány Fehérvárcsurgón 

2025. május 30-án nyílik a 21. Európai Dísznövény és Kertművészeti Kiállítás és Vásár.
Tudomány, művészet és szenvedély az idei Műtárgyak Éjszakáján

Tudomány, művészet és szenvedély az idei Műtárgyak Éjszakáján 

Idén a tudomány és a művészet kapcsolata a rendezvény kiemelt témája.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.