Menekültügy: lemondják a budapesti utakat a turisták, pedig hazánk biztonságos

A Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) tagirodáinál a menekültügyi helyzet miatt külföldi csoportok és egyéni utasok mondják le magyarországi látogatásaikat. A szervezet attól tart, hogy a következő napokban még több lemondás érkezhet, ami jelentős bevételkiesést okozhat - tudatta a MUISZ pénteken az MTI-vel.

Közölték, hogy a MUISZ az utazási irodák nevében ezért Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterhez fordult, hogy a külföldi országokban megjelenő hírek mellett tudatosítsák: Budapest turizmusát nem befolyásolja a menekültügyi helyzet és Magyarország változatlanul biztonságos úti cél. Az MTI-hez is eljuttatott levélben azt írták, hogy határozott és gyors kommunikáció segítségével el lehet kerülni az élénkülő beutazó turizmus jelentős visszaesését, ellenkező esetben Magyarország jelentős nemzetgazdasági bevételtől eshet el.

Erdei Bálint, a MUISZ elnöke az MTI-nek elmondta: van olyan utazási iroda, ahol a jellemzően napi 50 egyéni foglalás helyett az utóbbi két napban csak 4-6 érkezett, a csoportok pedig a tervezett létszámnál kevesebb fővel érkeznek, mivel sokan nem mernek ide utazni.

A turisták számára biztonságos Budapest

A migránshelyzet turizmussal összefüggő kérdéseiről a híres turisztikai központnál, a budapesti Szent István-bazilika előtt tartott szeptember 4-én sajtótájékoztatót a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Dr. Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy az egész Európára kiható menekültkérdés kiszélesedett, hazánkba igen rövid idő alatt nagyszámú menekült érkezett, de ez semmiben, így a közbiztonságban sem rejt veszélyt, a hazai turistaforgalom, ahogy addig is, békében zajlik.

- Nyilvánvaló, hogy a hazánkba érkező migránsok nem a turisztikai látványosságokat keresik fel. Itt is számtalan turista békésen sétál – mondta. Szólt arról is, hogy sem a repülőtéren, sem a Nyugati és a Déli pályaudvaron nem észleltek problémát. A közlekedés akadálymentes, „péntek délután lévén a városi közlekedés kicsit lassabban megy, sűrűbb, de ez normális” – tette hozzá.

A Keleti pályaudvarnál csütörtök óta nem indult közvetlen vonat Nyugat-Európába. A Magyarországról Nyugat-Európába utazóknak azzal a kellemetlenséggel kell számolniuk, hogy Hegyeshalomnál vagy a szlovák határnál át kell szállniuk egy másik vonatra, ezért a MÁV és a turisztikai szakma nevében elnézést kért.

A Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke dr. Erdei Bálint elmondta, hogy mindent megtesznek azért, hogy a turisták számára változatlanul biztonságos legyen a helyzet. Az utazási irodák partnereiken keresztül segítenek, és autóbusszal szállítják el Bécsbe vagy Németországba vendégeiket. Fontos számukra, hogy a külföldi sajtóban megjelent sokkoló képek mellett olyanok is jelenjenek meg, amelyek a nyugodt fővárost mutatják be.

Nincs tudomásuk arról, hogy bármelyik külföldi turistát atrocitás érte volna. Jelentős számban kaptak kérdéseket a partnerirodáktól, akik arról érdeklődtek, hogy mi a helyzet Budapesten. - Elmondjuk, hogy Magyarország biztonságos hely a turisták számára is – tette hozzá a szakmai szövetség elnöke.

Nincsenek tömeges lemondások

Erdei Bálint az M1 szombati, Ma este című műsorában elmondta, hogy a hazai irodák igyekeznek megnyugtatni a külföldi partnerirodákat arról, hogy az egész város teljesen biztonságos, és a turistáknak a személy- és vagyonbiztonságát semmi nem fenyegeti. „Amikor az első érdeklődések beérkeztek hozzánk a budapesti helyzetről, akkor tartottunk egy gyors felmérést a tagok között, és észrevettük, hogy ez egy valós probléma. Ekkor levélben fordultunk a Külügyminisztériumhoz, illetve a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkárához, kérve az ő segítségüket. Azt persze nem tudjuk megakadályozni, hogy ezek a hírek külföldre kerüljenek, de arra törekszünk, hogy emellett legyen egy olyan tájékoztatás is, mely szerint Budapest ugyanolyan biztonságos, mint két héttel vagy egy évvel ezelőtt volt, és semmi nem veszélyezteti a külföldi turisták itt létét” – mondta el a MUISZ elnöke.

Erdei Bálint hozzátette, hogy jelentős mértékű lemondások eddig nem történtek, inkább olyan eset fordult elő, hogy egyes turistacsoportokból valamivel kisebb létszám érkezett a tervezettnél. Jelenleg a külföldi irodák aggódó kérdései miatt van szükség arra, hogy elinduljon egy pozitív kampány. Ami fennakadást okozhat, az a Keleti pályaudvarról történő ki- és beutazás – hiszen az Európán kívülről érkező turistákra jellemző, hogy a Bécs-Prága-Budapest háromszöget látogatják meg, és a városok közötti utat vonattal teszik meg –, de a MUISZ-tagirodák tudják kezelni a helyzetet: többször például az utazási iroda buszt küldött a határra, és Hegyeshalomról hozta Budapestre a vendégeit vagy fordítva.

„Szerencsére Budapest egyre népszerűbb, az utóbbi hónapok tapasztalatai alapján elmondható, hogy szépen fejlődik a turizmus. Jellemzően a szeptember az év legerősebb hónapja, ekkor jön a legtöbb városlátogató, ezért is lenne fontos a megfelelő, hiteles tájékoztatás. Miután a minisztériumok segítségét kértük, kaptunk egy közleményt, melyet mind angol, mind magyar nyelven eljuttattunk a tagirodáinknak. Így a külföldi partnerirodáknak most már nem csak az egyes hazai utazási irodák küldik el a saját véleményüket, hanem a kormány közleményére is hivatkozhatnak” – tette hozzá Erdei Bálint.

Forrás: MTI / Turizmus Online / Bódi Ágnes


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.