Mit tennének a Rómaival a leendő képviselők?

Zsúfolásig megtelt tegnap este az egyik csillaghegyi magániskola aulája, ahol a természetes Római-part megmaradásáért küzdő civil csoportok szervezésében, Fórum a Rómaiért címmel tartottak rendezvényt. A mintegy 120 fős teremből kiszoruló érdeklődők padokon állva próbáltak belesni és követni a beszélgetést.

Az esemény fókuszában a helyi lakosok érdekeinek képviselete és a Római-part jövője állt. A szervezők ennek szellemében meghívták a két érintett választókörzetben (Budapest 4. ill. 10.) induló összes párt képviselőjelöltjét. Kérdésük arra irányult, hogy a képviselőjelöltek hogyan képzelik el a Római-part jövőjét, parlamentbe kerülésük esetén mit tennének a Római-partért?

A fórumra a kormánypárti képviselők kivételével az összes párt delegált legalább egy jelöltet, vagy helyettes képviselőt. A Fidesz képviselőjelöltjei, Varga Mihály és Menczer Erzsébet, többszöri írásos, telefonos és személyes megkeresés után, egyéb elfoglaltságaikra hivatkozva levélben mondták le részvételüket. Bár a civilek az írásbeli válasz lehetőségét is felajánlották, a kormánypárt képviselőjelöltjei ezzel sem kívántak élni.

Az eseményen részt vett: Ábrahám Júlia (LMP), Benedek Márton (Momentum), Donáth Anna (Momentum), Kovács Tamás (Jobbik), Mihalik Zoltán (Együtt), Nidermüller Péter (DK) képviseletében Miyazaki Jun kampányfőnök, Pataki Márton (Együtt), Szabó Tímea (Párbeszéd-MSZP), Zsiga-Kárpát Dániel (Jobbik). A képviselőjelöltek 4-4 percben fejthették ki álláspontjukat a témával kapcsolatban, majd lakossági kérdések következtek.

A beszélgetés résztvevői közt más ügyekben igen ritkán tapasztalható egyetértés jött létre. Mindannyian azt hangsúlyozták, hogy a part vonalára tervezett mobil árvízvédelmi fal kockázatos, természetkárosító és aránytalanul drága. Az öblözet árvízvédelmét meg kell oldani, de az elsőrendű árvízvédelmi vonalnak továbbra is a Nánási-Királyok útján kell lennie.

A képviselőjelöltek egyetértettek abban is, hogy a hullámtérben jogosan élő néhány család árvízvédelmét meg kell oldani, de ezt le kell választani az ingatlanfejlesztők, vállalkozók és haszonszerzők ügyéről. Konszenzus volt abban is, hogy a Római-part jelenlegi állapota tarthatatlan, felújításra, egyben a rekreációs jelleg megtartására és megerősítésére van szükség.

A képviselők a lakosság bevonásával, közösségi tervezéssel határoznák meg a Római-part jövőjét. A hullámtér beépítésével kapcsolatban többen is megemlítették, hogy a korrupciógyanús helyzetet ki kell vizsgálni és mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az üdülőknek álcázott lakóparkok építése a hullámtérben a jövőben ne folytatódhasson.

A vitában szót kaptak a part menti gátat támogató Egyesület a Római-partért képviselői is, akik rabruhában jelentek meg a rendezvényen, utalva ezzel állandó érvükre, mely szerint a Nánási úton építendő gát gettóba zárja a parton élőket. A közönség soraiban egy idősebb úr félhangosan meg is jegyezte, hogy “a szállodás megelőlegezte magának a börtönt”. Az egyesület egyik képviselője az aznap megjelent sajtóközleményük hangvételét folytatva szólította meg Szabó Tímeát, aki válaszában nem mulasztotta el megjegyezni, hogy egy zsidózó egyesülettől minimum furcsa, ha gettóépítéssel vádol másokat.

Mihalik Zoltán válaszában azt emelte ki, hogy az Egyesület a Római Partért elzárta magától a méltányos megoldás lehetőségét azzal, hogy nem választja szét a lakosság és a haszonlesők képviseletét. A képviselőjelölt ezután a Hydroinfo adataira hivatkozva arra figyelmeztetett: nem kizárható, hogy idén tavasszal nagy árvíz érkezik. Ezzel kapcsolatban előre felhívta a figyelmet arra, hogy a főváros várhatóan a civilekre és az ellenzéki pártokra fogja majd a felelősséget hárítani. Arról fog szólni a kommunikáció, hogy az ellenzők miatt nem sikerült megoldani az öblözet árvízvédelmét, miközben a városvezetés az, aki a parti gát erőltetésével tízmilliókat elköltve sem talált eddig biztonságos megoldást a helyzetre.

“Nem gátellenesek vagyunk, hanem parti mobilgát ellenesek” - mondta. A mindvégig kulturált hangnemben folyó rendezvény végén a civilek egyik képviselője párbeszédre hívta a hullámtérben jogszerűen élő lakókat, hogy közösen gondolkodjanak tovább és találjanak mindenki számára jó megoldást.

Forrás: Turizmus Online


Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.