Komárom Carnuntummal kooperál

A Komáromi Turisztikai Egyesület szakmai tanulmányutat szervezett a tagjainak az alsó-ausztriai Bad Deutsch-Altenburgba, vagyis Carnuntumba. Az ausztriai város és Komárom között sok hasonlóság van. Összeköti őket a közös római múlt, a fürdőkultúra, a Duna mentiség és a hasonló mentalitás is. A tanulmányúttal az egyesület célja az volt, hogy bemutassa tagjainak és együttműködő partnereinek, hogy hogyan működik a turizmus máshol, a helyi értékekre építve.

A tanulmányút nem csak szórakozást, de rengeteg információt és újdonságot is nyújtott a szakemberek számára – mondta Pohlmüller József, a Komáromi Turisztikai Egyesület vezetője. Az út során a résztvevők megtekinthették a Ludwigstorff Gyógyászati Központot és a Petronell-Carnuntum Régészeti Parkot is.

Remek példa Komáromnak

Komárom és Bad Deutsch-Altenburg között mindössze 120 km van, így nem kell messze menni, ha jó példát akarnak venni a turizmus működéséről. A jó példákat egyértelműen próbálják beépíteni a saját programjaikba, hogy jobb működést produkáljanak, hiszen a cél az, hogy a komáromi szállodások, vendéglátósok, turisztikai szolgáltatók és turisztikai attrakciók - mint a gyógyfürdő vagy az erődök - jobb minőségű szolgáltatásokat nyújtsanak, ezzel öregbítve Komárom hírnevét a turizmuson keresztül. A fejlesztésekhez segítséget nyújt az egyesület számára Komárom város önkormányzata, akikkel példás együttműködést produkálnak, és tervben vannak további tanulmányutak szervezése is más desztinációkba.



Magas vendégéjszakaszám a szomszédban

A két város közti gyümölcsöző együttműködés első lépése volt a látogatás, de természetesen az ottani vezetőket is meghívták már Komáromba.

A mai Bad Deutsh-Altenburg, az egykori Carnuntum az egykori limes védelmi vonal és a Pannonia provincia felsőhatár-szakaszának egyik legjelentösebb légiós tábora és civil polgári települése volt. A települést és Komárom városát a római örökségeken kívül a magas színvonalú gyógyászat kapcsolja össze. Az osztrák város kitűnő példa Komárom számára, hiszen éves szinten 50 ezer vendégéjszakával büszkélkedhetnek.

Feltárt római kori fürdőkomplexum

Komárom és Almásfüzitő öblözetében a gátak vonalán római kori fürdőmaradványokat találtak még augusztusban. 2014 májusában kezdték az ásatásokat a gátak vonalán, ahol augusztusban kerültek elő olyan masszív római kori épületek, amelyeket eddig még a környéken nem találtak. A feltárások tavasszal fognak folytatódni.

A gátépítés során feltárt összefüggő, római kori katonaváros leleteinek megőrzését, a terület téliesítését most 5 millió forintos gyorssegéllyel támogatja a kormány. 

Brigetio területéről – amely fontos katonai tábor és polgárváros volt az ókori Római Birodalom Pannonia tartományában – eddig még egyáltalán nem ismertek fürdőépületet. Jó állapotban maradt fenn az épület alapozása, helyenként nagy, összefüggő felületeken megmaradt a padlózat is. A díszes freskókkal ékesített fürdőkomplexum padlófűtéssel volt ellátva, a megemelt padlószintet alátámasztó úgynevezett hypocaustum-oszlopokból több mint 150 került elő.

A Komáromi Turisztikai Egyesületről

Az Egyesület 2009-ben jött létre 42 alapító tag – Komárom Város Önkormányzata, turisztikai vállalkozások, vonzerők (Komáromi Gyógyfürdő, Monostori Erőd Nonprofit Kft., Komáromi Magyar Lovasszínház, WF Szabadidőpark), civilszervezetek, magánszemélyek – részvételével. Az első TDM-pályázaton sikeresen indultak, és 2010-ben 48 462 686 forint támogatást nyertek el. Az összegből elkészítették a kötelező tanulmányokat, tizenöt darab hot-spot berendezést üzemeltek be, új arculatot alakítottak ki, kiadványtartó állványt, kiállítási installációkat, informatikai eszközöket, back-office berendezéseket szereztek be. Szakmai és nyelvi képzéseket szerveztek, PR- és marketingtevékenységekre, szakmai fórumokon való megjelenésekre, tanulmányutakra fordították, és kialakítottak egy információs faházat is a fürdő területén.   

2013-ban Komárom Város Önkormányzata stabilizálta az egyesület pénzügyi helyzetét, 2014-ben a működését 20 000 000 forinttal támogatta. Az egyesület feladata a Tourinform-iroda és szezonális információs pont üzemeltetése, tulajdonosként részvétel a Duna–Gerecse Nonprofit Kft. (térségi TDM-szervezet) munkájában, új honlap (www.iranykomarom.hu) és Facebook-oldal készítése, töltése, helyi és térségi túraútvonalak fejlesztése. Jelenlegi ötfős személyi állományukat tovább szeretnék bővíteni. Tervezik a komáromi Tourinform-iroda által nyújtott szolgáltatások és vásárolható helyi termékek, ajándéktárgyak körét bővíteni.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.