Szennyező, hangos és engedélye sincs, mi az?

Augusztusban és szeptemberben üzemelt, de csak a közelmúltban derült ki – több miniszternek benyújtott, összesen hat képviselői kérdésre adott válaszból –, hogy a balatoni Hyperjet elnevezésű, nagy teljesítményű hajó balatoni üzemeltetésére az illetékes hatóság nem adott ki engedélyt és eddig hajózási bírságot sem szabott ki.

A siófoki kikötőből induló és szolgáltatást nyújtó Hyperjet hajó balatoni üzemetetésére az illetékes hatóság nem adott ki engedélyt, és hajózási bírságot sem szabott ki - derült ki a nyári szezonban üzemelő és sokak nyugalmát zavaró járműről a parlamenti képviselői kérdésekre adott miniszteri válaszokból. Újabb vihar készül a Balatonnál A Hyperjet elnevezésű, 880 lóerő teljesítményű dízelmotorral felszerelt, akár 90 kilométer per órás sebességet elérni képes kishajót megrendelésre a spanyol Moggaro cég kifejezetten a Balatonra gyártotta - írta a Likebalaton.hu korábbi cikkében, amelyben a gyártó egyik kereskedője azt mondta - pontos számokat nem említve -, hogy egy közel 100 milliós beruházást igénylő szolgáltatás a három hónapos szezon alatt megtérülhet.

A 24 fő szállítására alkalmas (fél órára személyenként 7000 forintért) hajó keltette elviselhetetlen zajra a Siófokon élők és nyaralók panaszkodtak, mint ahogy a horgászok is, a nagy hullámok és a balesetveszély miatt pedig a vitorlázók sem nézték jó szemmel a járművet. A hajó üzemeltetése és hasonló "környezetromboló tevékenységek" elleni tiltakozásul Facebook-csoport alakult, és petíció is indult a Hyperjet Balatonról kitiltása érdekében. A Hyperjetet az állami tévé Balatonyi Nyár című műsorában percekig reklámozta a tulajdonosa és a "menedzser", akik szerint a szolgáltatás, amit nyújtanak "extrémsport, 30 perces tömény adrenalin", de a tulajdonos Koller Tibor siófoki egyéni vállalkozó azt is elmondta, hogy bármikor vállalnak személyszállítást egyik partól a másikra, hangsúlyozva, hogy ez egy "normál személyszállító kishajó".

Szeptemberben Hajdu László, a Demokratikus Koalíció (DK) képviselője írásbeli kérdésére adott minisztériumi válaszból derült ki, hogy "a Hyperjet nevű vízi jármű részére Budapest Főváros Kormányhivatala, mint hajózási hatóság a Balatonra szóló üzemeltetési engedélyt nem adott ki, erre vonatkozó kérelmet nem nyújtottak be" - írta a Palkovics László innovációs és technológiai miniszternek benyújtott kérdésre válaszolva a tárca parlamenti államtitkára, Schanda Tamás. A tárcák közti összhang a hajó üzemeltetésére vonatkozó kérdésekre adott válaszadásban akkor még nem volt meg, mivel egy másik kérdésre a Pintér Sándor belügyminiszter helyett válaszoló Pogácsás Tibor államtitkár azt közölte október elején, hogy a 24 fő szállítására alkalmas Hyperjet nagyhajónak minősül, így arra "a kisgéphajóra vonatkozó üzemeltetési korlátozás nem terjed ki, annak közlekedése engedélyezett. A hajót a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság többször ellenőrizte, amelynek során szabálysértést nem észlelt a hatóság" - olvasható a válaszban. 

Ezt követően Vadai Ágnes DK-s képviselő próbálta tisztázni, hogy ki is adott engedélyt a szennyező és hangos jármű balatoni működtetésére, és vetettek-e ki bírságot az üzemeltetőre. A politikus négy írásbeli kérdést nyújtott be a miniszterelnöknek, a Miniszterelnökséget vezető miniszternek és az innovációs miniszternek címezve, amelyekre végül Schanda Tamás - mint hajózási hatósági ügyben illetékes - ITM-államtitkár válaszolt. Ezekből kiderül, hogy a Hyperjet egy "személyszállító kishajó", és üzemeltetője a Balatonra vonatkozó üzemeltetési engedélyt - a budapesti kormányhivataltól, mint hatáskörrel rendelkező hajózási hatóságtól - eddig nem kért és nem kapott.

A hatóság pedig megkereste a hajó üzemeltetőjét, és tájékoztatta arról, hogy a 30/2003-as kormányrendelet vonatkozó előírásai alapján a hajózási hatóság külön üzemeltetési engedélye nélkül a jármű a Balatonon nem közlekedhet. Felhívta a figyelmet arra is, hogy engedély hiányában a kishajót a korlátozott vízterületeken üzemeltetni tilos - írta az államtitkár válaszában. Egy másik dokumentumban pedig arról írt az államtitkár, hogy ha "a balatoni hajózási szezont az üzemeltető az engedély hiányában kezdi meg, a hajózási hatóság megteszi a szükséges intézkedéseket." (Arról azonban az államtitkár nem írt, hogy az elmúlt nyári szezonban miért üzemeltethették engedély nélkül a Hyperjetet.)

A kormányhivatal csak a szezon végén, 2019 szeptemberében tájékoztatta az üzemeltetőt arról, hogy "a kishajó korlátozás alá eső vízterületen való közlekedéséhez üzemeltetési engedély szükséges". A kormányhivatal az üzemeltetőre eddig nem szabott ki hajózási bírságot. A Balatonon, a Velencei-tó és a Fertő tó teljes területén, továbbá a Ráckevei-Dunaág és a Tisza-tó külön jogszabályban meghatározott részein belső égésű motorral hajtott kishajót és csónakot üzemeltetni tilos, kivéve a hajózási hatóság által - külön jogszabályban foglaltak alapján - kiadott üzemeltetési engedéllyel rendelkező vízijárművek esetében. Az üzemeltetési engedélyeket korlátozás alá eső vízterületre, egy év időtartamra, meghatározott hajóra, meghatározott tevékenység elvégzésére adja ki a hajózási hatóság. Az engedélyben ezek rögzítve vannak, más célra a hajó nem használható - olvasható a hatóság honlapján.

Forrás: napi.hu


Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.