Zöld lesz és ultramodern

A Kis-Balaton a hazai természetvédelem emblematikus helye, ahol egy teljesen formabontó, mégis tájba illő, külső energiaforrást nem igénylő látogatóközpont kivitelezése kezdődik meg, földtakarással és növényekkel a tetején, napelem-parkkal, talajszondás fűtési rendszerrel - mondta Rácz András környezetügyért felelős államtitkár a létesítmény alapkőletételén Fenékpusztán csütörtökön.

A Kis-Balaton Látogatóközpont megépítését és a Fekete István Emlékhely fejlesztését magában foglaló projekt 1,2 milliárd forintos uniós támogatással valósul meg. Az államtitkár kiemelte, mára a hazai ökoturizmus legjelentősebb tényezőivé váltak a nemzeti parkigazgatóságok. Ezek működtetik a felét a mintegy 700 magyar ökoturisztikai létesítménynek, éves szinten 1,6 millió regisztrált és ennél sokkal több nem regisztrált látogatót vonzva túraútvonalaikon, tanösvényeiken. Az elmúlt 6-8 évben 50 százalékkal nőtt az érdeklődés ezen látogatóhelyek iránt - tette hozzá.

Az államtitkár arról is beszámolt, hogy 2020-ig az ország tíz nemzeti parkja 61 milliárd forint uniós támogatáshoz jut beruházásaira, amelynek révén több mint 100 ezer hektáron javulhat a természeti környezet állapota. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság - amelynek területén épül meg az új látogatóközpont - összesen 5 milliárd forintnyi támogatásban részesülhet a KEHOP és a GINOP forrásaiból a projektjei megvalósításához.

Manninger Jenő országgyűlési képviselő, Zala megye fejlesztési biztosa arról beszélt, hogy régi vágya a térségnek a Kis-Balaton részben még rejtett kincseinek jobb bemutatása. "Az új látogatóközpont jó helyen, jó feltételek közt valósulhat meg, közel a turistaáramlathoz, így bekapcsolódhat a térség aktív turizmusába is szárazföldön és vízen egyaránt" - fogalmazott, utalva a Hévízi-csatorna közelségére.

Puskás Zoltán a projektgazda Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság vezetője elmondta, folyamatosan nő az érdeklődés a térség iránt, miközben a látogatók fogadására már régóta alkalmatlan a meglévő infrastruktúra. A tervek szerint 2020 június közepéig épül meg a Kis-Balaton kapujának is nevezhető új látogatóközpont a Vönöczky Schenk Jakab kutatóház szomszédságában, mintegy 1300 négyzetméteren, moziteremmel. Lesznek kültéri attrakciók, köztük játszótérrel.

A projekt részeként a Diás-szigeti emlékház mellett felújítják a Matula-kunyhót is, és sor kerül eszközbeszerzésekre. A vezérigazgató arról is beszámolt, hogy az alapkőletétel azért húzódott, mert a pályázat óta jelentősen nőttek az árak, és 245 millió forint többletköltség merült fel az eredeti árkalkulációkhoz képest, amit sikerült szintén elnyerni támogatásként. A novemberben zárult közbeszerzés nyerteseként a kivitelező a SZABAU Invest Kft és a POSSIBIULD Kft. konzorciuma.

Forrás: MTI / Turizmus Online


Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.