2016 a Mátra éve lehet

Eredményes évet tudhat maga mögött a Gyöngyös-Mátra Turisztikai Egyesület - mondta lapunknak Nagy Róbert elnök. Tavaly 22 új tag csatlakozott hozzájuk, így ma már összesen 77 tagot számlál az egyesület. Az összefogásnak köszönhetően tovább fejlődött az idegenforgalom Gyöngyös közigazgatási területén, benne hazánk legmagasabb hegyével, a Mátrával.

Az adatok szerint míg 2010-ben 25 ezer vendég látogatta ezt a térséget, addig 2014-ben megközelítőleg 75 és félezren. A tavalyi év novemberéig pedig 73 ezren érkeztek és 141 ezer vendégéjszakát töltöttek el. Ám az erős őszi forgalomnak köszönhetően ez a két szám év végéig tovább növekedett. Az elmúlt évben is - minden évszakban és hónapban - újabb és újabb programokon vehettek részt a látogatók.

Figyelem Gyöngyösre és környékére

Nagy Róbert megerősítette, hogy 2015-ben jelentősen megélénkült a nagyközönség és a befektetők érdeklődése Gyöngyös, valamint a Mátra iránt. Így nemcsak az iskolai szünetekben vagy a hosszú hétvégéken, hanem rosszabb időjárási viszonyok között is nagy mozgást tapasztaltak a Mátra központi részén: Füreden, Mátraházán, a Sástónál és Kékestetőn. Ez annak is köszönhető, hogy az elmúlt két évben Gyöngyös körzetében tovább bővült a szálláshelyek száma. Emellett változatlanul fontos úti cél maradt a Felső-Mátra is, így Mátraszentimre, Mátraszentlászló, Mátraszentistván, Galyatető, Fallóskút és Bagolyírtás. De szintén ez a jellemző Parádra és környékére is. Kékestetőn, valamint Mátraszentistvánon pedig - egyebek mellett - sípályát is működtetnek a téli sportok kedvelőinek.

Az egyesület fontos céljának tartja, hogy minél jobban ráirányítsa a figyelmet a Mátra kapujának nevezett Gyöngyösre. A városban ugyanis egyre több olyan értékes turisztikai helyszín látható, amelyeket érdemes felkeresni. Így a megújult Mátra Múzeumot, a Szent Bertalan templom kincstárát, az állatkertet, a műemlék Ferences-könyvtárat vagy a strandot. Ezeken kívül igyekeznek azokat a helyeket is a mátrai túraútvonalakba fűzni, amelyeket még nem annyira ismernek a vendégek. Így például kisnánai várat, a Gyöngyös határában található farkasmályi műemlék pincéket, Parádsasvárt, az alpesi jellegű falut, Abasár egyedülálló értékeit, illetve Nagyréde kibontakozó turisztikai fejlesztéseit. A jövőre tekintve fontosnak tartják, hogy további marketingmunkával ezeket a látványosságokat is még közelebb hozzák az érdeklődőkhöz.

A Gasztroélmények Évéhez kapcsolódnak

Az idegenforgalom további növelésére a Gyöngyös-Mátra Turisztikai Egyesület idén is szervezett tevékenységgel igyekszik újdonságokat létrehozni. Ennek érdekében további termékeket és attrakciókat fejlesztenek. Ezekhez segítséget nyújt az új pályázati rendszer, amely kedvez az egyesületnek és az újjáalakuló térségi elképzeléseknek is.

Az önkormányzatokkal és a Mátra Jövője Turisztikai Egyesülettel együttműködve 2016 a Mátra éve lehet - hangsúlyozta Nagy Róbert. Az eredményes térségi pályázatokkal elnyerhető támogatásokkal ugyanis kidolgozhatják Magyarország legmagasabb hegyvidékének egységes arculatát. Így közös weboldalat fejlesztenek és tudatos marketinggel, illetve termékelemekkel gazdagítják munkájukat. Azon is dolgoznak, hogy eredményesen kapcsolódhassanak a Magyar Turizmus Zrt. 2016-ra meghirdetett Gasztroélmények Éve mozgalomhoz.

Ásványvíz, ízes erdei lekvár, palóc ételsorozat

Ennek keretében újdonságként palackozott ásványvizet ajánlanak a mátrai forrásokból. Emellett szeretnének egy új teakeveréket is piacra vinni, amelyet mátrai gyógynövényekből készítenek. De azon is bábáskodnak, hogy a Mátrai Borvidék termékeit reprezentáló borcsaládot hozzanak létre. Az egyesület vezetői tárgyalásokat kezdtek saját logós, ízes erdei lekvár elkészítésére és megjelenítésére is. A tagok pedig már dolgoznak egy palóc ételsorozat megalkotásán, amibe neves szakácsokat vonnak be.

Mindezeket az újdonságokat 2016 júliusában, a Mátra több helyszínén megrendezésre kerülő nagyszabású programsorozaton mutatják majd be az érdeklődő turistáknak.


Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est

Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est 

A lap egy egész generáció számára jelentett első számú tájékozódási forrást, a lapszámot az eredeti szerkesztőség tagjai készítik.
Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.