A Finta Stúdió tervezi az új, budapesti kongresszusi központot

Az állam által tavaly a Trigránittól megvásárolt területen - számolt be a Népszabadság.

A Finta és Társai Építész Stúdió márciusban nyerte el a megbízást, a rábízott munkát pedig az év végéig kell befejeznie. Ez magában foglalja a szükséges talajvizsgálatokat, majd koncepciótervet, engedélyezési tervet és építési kiviteli tervet is. Minderre az államnak 1,8 milliárdja lesz. 

Az eredeti elképzelés szerint központ egy 4-5 ezer fős nagyteremből állna, ami mellett kialakítanának még két 1200-1500 fős szekciótermet is, valamint több kisebb, 50-200 fős tárgyalót is. A kiállítóteret 6-8 ezer négyzetméteresre tervezik, a mélygarázsban pedig 450 autó számára lenn hely. 

A 2013-as megvalósíthatósági tanulmányban 20-25 milliárdra becsülték a bekerülési költséget, amely 8-10 év alatt térülhet meg. A kormányhatározat értelmében az állam maga építené fel a konferencia-központot, és a létesítmény tulajdonjoga is az államé lesz. 

A helyszíneket illetően az NFM választotta ki a Művészetek Palotája szomszédságában jelenleg parkolóként működő területet. A majd' 13 ezer négyzetméternyi területet a magyar állam 2014 elején vásárolta meg a Trigránit cégcsoporttól.

Fintáéktól nem állhatnak messze a kongresszusi központ tervezésével járó kihívások, hiszen az 1984-ben átadott Budapest Kongresszusi Központ az 1994-ben alapított stúdiót vezető Finta József tervei alapján épült.

Forrás: Turizmus Online


MSZÉSZ: már lehet jelentkezni az Év Technológiai Újítása pályázatra

MSZÉSZ: már lehet jelentkezni az Év Technológiai Újítása pályázatra 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége idén is meghirdette társult tagjai részére az Év Technológiai Újítása pályázatot.
Designhotel a Lánchídnál – új szállodát nyitott a CPI Hotels

Designhotel a Lánchídnál – új szállodát nyitott a CPI Hotels 

A cseh anyacéggel rendelkező hotellánc új Mamaison szállodája már várja vendégeit Budapest szívében.
15 éve vörösben – a Kempinski ikonikus nagyköveteinek ünnepe

15 éve vörösben – a Kempinski ikonikus nagyköveteinek ünnepe 

Idén 15 éves a Lady in Red program, amely a Kempinski szállodalánc egyik legjellegzetesebb arculati eleme.
Friss, ropogós trendriport – 2025 májusi szállodai forgalomról

Friss, ropogós trendriport – 2025 májusi szállodai forgalomról 

Az idei év ötödik hónapjában Magyarországon 987 szálloda üzemelt.
Elégedett a szaktárca a tavasz utolsó hónapjában elért turisztikai eredményekkel

Elégedett a szaktárca a tavasz utolsó hónapjában elért turisztikai eredményekkel 

NGM: tovább dübörög a turizmus a hazai szálláshelyeken.
Négycsillagos reptéri szálloda Debrecenben

Négycsillagos reptéri szálloda Debrecenben 

Bemutatkozott az ibis Styles Debrecen Airport Hotel.
KSH-gyorsjelentés a hazai szálláshelyek májusi forgalmáról

KSH-gyorsjelentés a hazai szálláshelyek májusi forgalmáról 

Áprilisban a turisztikai szálláshelyeken 1,4 millió vendég 3,4 millió vendégéjszakát töltött el.
Új tulajdonosnál a Budapest Marriott Hotel

Új tulajdonosnál a Budapest Marriott Hotel 

Jó ideje árulták, mostanra megszületett a megállapodás: tulajdonost váltott a Duna-parti ötcsillagos szálloda.
Rangos nemzetközi minősítést zsebelt be a dél-balatoni szálloda

Rangos nemzetközi minősítést zsebelt be a dél-balatoni szálloda 

Elsőként a balatoni házak közül Green Globe-minősítést kapott a Mövenpick BalaLand Resort.
Szallas.hu: Siófokra érkezett a legtöbb foglalás

Szallas.hu: Siófokra érkezett a legtöbb foglalás 

Rövidülnek, de nem maradnak el a nyaralások. Tények és tervek a magyarok belföldi vakációjáról – a szállásfoglaló portál adatai alapján.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.