hirdetés
hirdetés

A Radiohead-alapító új sztárbandája az ötnapos Exit Fesztiválon

Az idén már öt napig tart az újvidéki Exit Fesztivál (július 10-14.), ahol fellép az egykori Radiohead-alapító Tom Yorke új bandája is.

hirdetés

Tom Yorke Radiohead-alapító 2010-ben hozta létre új formációját, az Atoms for Peace nevű zenekart, amely első, Amok című lemezét éppen a napokban, pontosan február 25-én adta ki.

A banda tagja csupa elismert név az alternatívzenei szcénából: basszusgitáron Flea, a Red Hot Chili Peppersből, billentyűs hangszereken a Radiohead korábbi producere, Nigel Godrich, dobokon Joey Waronker, a Beck/REM-ből, ütősökön pedig a virtuóz Mauro Refosco játszik. Különleges élményt ígér ezeknek a fantasztikus muzsikusoknak a közös fellépése a péterváradi erőd történelmi falai között, különösen mivel Magyarországon az idén biztosan nem lépnek fel.

Az idei Exit fesztivál második legnagyobb újdonsága, hogy öt naposra bővült a rendezvény. Július 10-én nulladik nappal indul a fesztivál, miközben a jegyárak a tavalyi szinten maradtak.

A nulladik nap is különleges élményt ígér: a szervezők megállapodást kötöttek az egykori drumandbassből kinőtt bass irányzat legjelesebb képviselőjének számító brit UKF márkával, és velük közösen állítják össze a nulladik nap elementáris erejű basszusorgiáját. Az eddig bejelentett nevek: DJ Fresh Live, Friction & MC Linguistics, SKisM, The Prototypes, Inspector Dubplate, Brookes Brothers és a Dub Phizix & MC Strategy.

Jegyek a korábbi évekhez hasonlóan már vásárolhatók Szegeden az Atlantic Travelnél, és megrendelhetők a www.atlantictravel.hu weboldalon is. Az akciós bérletek már csak néhány napig kaphatók, így nem árt sietni.

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai