A történelmi városok kulturális fejlesztési lehetőségei

A KultUnio Alapítvány szervezésében, a Visegrádi Alap támogatásával 2014. április 11-13. között került megrendezésre a Közép-Európa Öröksége elnevezésű nemzetközi szintű szakmai konferencia, amelynek központi kérdése a belvárosok fejlesztése volt. 

Vagyis az, hogy miként lehet a történelmi szempontból jelentős, belvárosokban található 19. századi épületeket sikeresen, gazdaságilag fenntartható módon hasznosítani úgy, hogy azok műemléki sajátosságait nemcsak, hogy megőrizzük, de kamatoztassuk is. A konferencia hagyományteremtő céllal került megrendezésre: a jövőben évente biztosít platformot a következő témáknak: Integrált Térségfejlesztés és Turizmus, Kulturális Városfejlesztés, Városmenedzsment, Kereskedelem és Városgazdálkodás, Finanszírozás, Ingatlanfejlesztés, Ingatlanbefektetés.

A rendezvény keretében nemzetközi szakemberek osztották meg a városfejlesztésben szerzett tapasztalataikat, jó gyakorlatokat, benchmarkokat. A konferencia kiemelt célja volt, hogy segítséget nyújtson a civil szervezetek, az önkormányzatok, a szolgáltatók és a turisztikai szektor részére a műemléki épületek, az üres üzletek és a közterek hasznosításában, valamint a nemzetközi együttműködések kialakításában. Ennek eredményeként a továbbiakban a belvárosi kerületekben élénkülhet, sikeresebbé válhat a turisztikai és kulturális tevékenység, a kereskedelmi szolgáltatók gazdasági aktivitása, és a visegrádi országok ilyen jellegű együttműködése is.



Innovatív gazdaság

Az innovatív gazdaság és a belső városi területek megújításának, valamint a városfejlesztés és az EU-s kohézió politika összefüggéseit elemezte Salamin Géza, a MUT főosztályvezetője. A negatív történések, mint például a belső városrészek recessziója, a funkcióvesztés, a középosztály kiköltözése, a "slum-osodás", a forgalomnövekedés, a leromló épületállomány ma új megközelítést kíván. Ez pedig a heritage management (örökség menedzsment). Segítségével ki lehet aknázni a helyzetet. Eddig, ami volt: műemlék-felújítás, infrastruktúra-fejlesztés, bontások és építések jelentős állami szerepvállalással, de bizonytalan megtérüléssel. Az előző EU-s ciklusban, 2007 és 2013 között rendelkezésre álltak jelentős források az EU-ban városrehabilitációra, de csak a funkciókat fejlesztették: megújultak a közterek burkolatai és szökőkutak nőttek ki főtereinken. Mi az új modell? Az innovációt figyelni, nem az infrastruktúrát, integráltan gondolkodni: zölden, játékosan, kompakt módon, kreatívan és energiatakarékosan. 2014-2020 között jelentős különbségek és lehetőségek nyílnak, nincs sport-, kultúra- és turizmustámogatás direktben. Megyék, megyei jogú városok és járások kerülnek előtérbe, mint fejlesztési egységek.

Integrált térségfejlesztés és menedzsment

Több szekcióban folytatódott a tanácskozás. A Balaton Riviéra Egyesület elnöke, Semsei Sándor, aki az egyik szűkebb körű megbeszélést moderálta, megállapította, hogy a térségek ma már piaci áruk, maga a térség a termék. Verseny van a szektorok között, és a turizmusban is lehet a termékeket komplexen menedzselni, részterületenkénti, darabonkénti fejlesztés nincs többé. Ma az Intergrált Térségfejlesztés a téma, és annak menedzsmentje: a TDM-gondolat nyugaton már errefelé lép. A kérdésre adandó válasz pedig a márka és a brand mentén landol valahol, ott lehet az egész folyamatot értelmezni.

Turisztikai élményhálózat-azonosítás

Kádár Bálint a BME Urbanisztikai Tanszékéről egy érdekes és rendkívül látványos prezentációt hozott az örök vetélytárs-hármast vizsgálva: Prága-Bécs-Budapest. Míg Prágának és Bécsnek van brandje, Budapestnek egy kétes szolgáltatáscsomagja és a tömegturizmus után keletkezett sok-sok hiányossága. A Duna nincs kihasználva, nincsenek valódi élményattrakciók, de van potenciál, a lehetőségeink igen jók és versenyképesek. A cseh főváros monofunkcionális térhálózata ma társadalmi feszültségekkel terhelt, az osztrák főváros viszont 1957 óta folyamatos és tudatos turizmusfejlesztést és turizmustörvényt tudhat magáénak. Budapest valahol középen található, amit jól illusztrált az előadás képanyaga. A közösségi oldalakon megosztott fotók számából következtetett a látogatottságra, amely egyfajta turisztikai élményhálózat-azonosítóként funkcionált. Ezek szerint Bécs egy jó szövetű háló kisebb kiágazásokkal, Budapest egy jól fejlődő háló, morfológiailag Prágát megelőzve, ami egy fa, egy fő tengely, kisebb kereszteződésekkel. Az irány jó, ha a klaszterek vagy minidesztinációk felé megy a jövőben. Az ismert kitörési pontok megvalósulása is jól jönne: Gellért-hegyi sikló, a rakpartok és a Duna kapcsolata, a Bálna tartalmának kitalálása, a Várkabin, de kell más is: a hálózat tengelyeit fejleszteni és ezekben gyorsabban léphet Budapest.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.