hirdetés
hirdetés

Angliába csakis PCR-teszttel

Ismét PCR típusú koronavírus-szűrésnek kell alávetniük magukat érkezésük után mindazoknak, akik külföldről Angliába utaznak, és a negatív teszteredmény megérkezéséig a beutazóknak tartózkodási helyükön elkülönítésben kell maradniuk, jelentette be szombaton Boris Johnson brit miniszterelnök.

hirdetés

A brit kormány a koronavírus újonnan azonosított, egyelőre vizsgálat alatt álló omikron változatának megjelenése miatt hozta meg ezt az elővigyázatossági döntést.

 

A brit miniszterelnök nyomatékkal hangsúlyozta azt is, hogy a kormány nem fogja ismét leállítani a külföldi utazásokat, az intézkedés csak a külföldről érkezők tesztelési kötelezettségeit érinti.
A PCR-tesztet az angliai érkezés utáni második nap végéig kell elvégezniük a beutazóknak.
A teljesen beoltott beutazók számára október végén szűnt meg az angliai érkezés után elvégzendő, kijelölt laboratóriumokba visszaküldendő PCR-koronavírusteszt kötelme, és ehelyett a jóval olcsóbb, néhány perc alatt eredményt mutató gyorsteszt (lateral flow test) elvégzése is elégséges volt.
Ezt a könnyítést függeszti fel a brit kormányfő által szombaton bejelentett intézkedés.
A brit kormányfő bejelentette azt is, hogy a tömegközlekedési eszközökön és az üzletekben mindenkinek maszkot kell viselnie. A rendelkezés a vendéglátóhelyekre nem terjed ki.

    

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Figyelem - új mailcímek!

Felhívjuk figyelmüket, hogy email-címeink megváltoztak. Közleményeiket, híreiket, meghívóikat a  This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.  és a  This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.  email-címekre várjuk. Központi email-címünk: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. .

A korábbi email-címeinkre küldött tartalmak nem jutnak hozzánk. Kérjük, az új email-címekre frissítsék a listáikon a nevünk mellett az adatokat. Köszönjük!

hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

Friss lapszámunk fókuszában a szezonnyitás és a fenntarthatóság áll.

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk