Belgrád hazai befektetőket remél

Szerbiának eltökélt szándéka, hogy megmentse a nemzeti légitársaságot, a Jat Airwayst, amelynek átszervezése az elkövetkező négy hónap alatt, azaz a jelenlegi kormány megbízatásának lejártáig be kell, hogy fejeződjön.

Ezt fejtette ki hétfőn Milutin Mrkonjic, a szerb kormány közlekedési és energiaellátási minisztere Francois-Xavier Denio belgrádi francia nagykövettel folytatott megbeszélésén.

Nagy a felhajtás az utóbbi hetekben a magyar Malévhoz hasonlóan ugyancsak nagy múltú Jat Airways (az egykori Jugoszlávia JAT néven elhíresült légitársaságának jogutódja) körül.
"A Malév és a SpanAir után a JAT kerül a csőd szélére?" - írta a minap az egyik belgrádi napilap, a szerb média pedig Cvetkovic miniszterelnököt idézte, aki szerint a szerb kormány senkit sem kíván "belerángatni a Jat-ba". Ugyanakkor megerősítette, hogy több szerb befektetővel is tárgyalnak - közöttük egy tévés médiamogullal - arról, hogy közös erővel hozzanak létre egy új (szerb) légitársaságot, de "erre senkit sem kívánnak ráerőszakolni". Egyébként senki se számítson arra, hogy ha beszáll az üzletbe "akkor az állam kedvezményezettje lesz" - szögezte le.

Tény viszont, hogy szerb üzletemberek közül többen is megerősítették érdeklődésüket a Jat Airways "megmentése" iránt. Közöttük van Miodrag Kostic, az MK-csoport és Miroslav Bogicevic, a Farmakom MB tulajdonosa, valamint Miroslav Miskovic, a Delta-holding birtokosa. A szerb kormányfő - belgrádi sajtóhírek szerint - a PINK TV tulajdonosát, Zeljko Mitrovicot is "megkereste", aki viszont "anyagi gondokra" hivatkozva elhárította a "beszállás lehetőségét" az üzletbe.

"Stratégiai partnert szeretnénk találni, és van is bizonyos érdeklődés" - fogalmazott a szerb kormány közlekedési tárcájának vezetője.

Mrkonjic elmondta: ha a Jat-ot a szerb üzletemberekkel együttműködve húzzák ki a kátyúból, akkor az elképzelés szerint "egy újonnan létrehozandó légitársaságban a beruházások felét a szerb vállalkozók teszik le az asztalra, a másik felét pedig a szerb állam". A 400 embert foglalkoztató új vállalat menedzsmentjének elsődleges feladata az lenne, hogy már az első évben pozitív mérleggel zárják az évet. "A fennmaradó tartozásokat egy külön program keretében rendeznék" - jelentette ki Mrkonjic. Szerinte a rá következő 4-5 évben új és korszerű repülőgépek beszerzésére is lehetőség nyílna.

A francia nagykövettel folytatott megbeszélésen jelen volt Vladimir Ognjenovic, a JAT igazgatója is, aki elmondta, hogy a JAT Tehnika és a francia AirBus repülőgépgyártó közötti kapcsolatok "rendkívül jók, különösen az óta, hogy együttműködési jegyzőkönyvet írta alá a két cég". A JAT első embere "egy esetleges stratégiai együttműködési szerződés megkötésének lehetőségétől" sem zárkózott el.

A francia nagykövet ezek után azt firtatta, hogy "legkésőbb mikor esedékes a szerb légitársaság gépparkjának a lecserélése", mire szerb tárgyalópartnerei azt válaszolták: "elképzelésük szerint Szerbia kezdetben lízingelné a gépeket, 2015-től pedig már hozzájuthatnának az új AirBusokhoz, pontosabban négy darab A-319-eshez, vagy 320-ashoz".
Mindehhez azonban a szerb miniszter Párizs támogatását is kérte Szerbia uniós tagjelölti státuszának megadásához.

Egy újonnan felálló szerb nemzeti légitársaság gépparkjának cseréjében jó üzleti lehetőséget látva Moszkva is lépett: a Blic újság értesülése szerint hamarosan Belgrádba érkezik a Szuhoj orosz repülőgépgyár küldöttsége, hogy a Szuhoj Superjet 100-as utasszállító géppel varázsolja el a szerb üzletembereket és a kormány tagjait.

Forrás: MTI


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.