hirdetés
hirdetés

Harmincszorosára emelték a bérleti díjat

Egyszer hop(p), másszor kopp

A világ nagyvárosaiban a turisztikai kínálat meghatározó programja a buszos városnézés, a „hop on, hop off” szolgáltatás. Budapesten idén tavasztól akár meg is szűnhet ez a fontos turisztikai termék.

hirdetés

Budapesten jelenleg  négy cég – a Citytour Hop on Hop off Kft., a Program Centrum Utazásszervező Kft., a tavalyelőtt megjelent, brit tulajdonú Big Bus Tours és a sötétkék buszairól felismerhető Queenybus kínál hop on, hop off típusú buszos városnézést.

Budapesten lesz csak igazán „hop on hop off”

Ott kezdődött, hogy a hatóság emberei közül többeknek szemet szúrhatott, hogy ez a turisztikai termék sosem tartozott a közlekedésfelügyelet köteléke alá, magyarán úgy gondolták, a buszos városnézést ideje lenne valamiféle szabályozás, felügyelet (szép idegen szóval: koncesszió) alá vonni.

Tévedés ne essék: ezek a buszok addig sem szabadon grasszálhattak a fővárosban, hiszen például épp a buszmegállók használata miatt a Budapesti Közlekedési Vállalattól (BKV) kellett engedélyt kapniuk – e nélkül nem is állhattak volna forgalomba.

Azonban a BKV jogutódjaként színre lépő Budapesti Közlekedési Központ (BKK) átvizsgálta ezeket a korábbi engedélyeket, és 2012. december 31-i hatállyal jóval kevesebb időre engedélyezte ezen megállók használatát: 2013. április 30-ban állapítva meg egységesen az engedélyek érvényességét. Vagyis a most hatályban lévő rendelet értelmében épp a turistainvázió nyitányakor lehetnek ugyan majd elvétve városnéző buszok Budapest utcáin, csak éppen nem állhatnak meg a korábban kijelölt állomáshelyeken, azaz turista legyen a talpán, aki tud majd akkorát ugrani, hogy menet közben vetődjön le vagy fel a városnéző járgányra…

Kell a koncesszió!

A hatóság úgy magyarázza ezt a lépést, hogy koncessziós szerződés alá akarják vonni a városnéző buszok felügyeletét. Ami rendben is lenne abban az esetben, ha ezek a közlekedési eszközök nem egy speciális igényt elégítenének ki, hiszen céljuk egyáltalán nem az, hogy a városban élőket szállítják a-ból b-be, hanem egy valós turisztikai termékről van szó esetükben, amely jelentős idegenforgalmi bevételt generál az éppen e cégeket támadó polgármesteri hivatalnak is.

„Amikor meghallottuk ezt a koncesszió-tervezetet - mondja dr. Toldi Annamária, a 16 darab busszal már régebben, azaz 2008 óta ezen a piacon jelen lévő cég, az IBUSZ e szolgáltatásának jogutódaként működő Program Centrum Utazásszervező Kft vezetője -, azonnal érdekképviseleti szervünkhöz, a NiT Hungary-hez (Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozók Ipartestülete) fordultunk segítségért. Hiszen mi nemcsak hogy turisztikai terméket árulunk, hanem még ráadásul olyan speciálisat, amelyet package formában – ebben kedvezményes hajójegy a Dunára, gulyásleves a Citadellán és sorolhatnám tovább – értékesítünk.

Az NiT hivatalos megkeresésérea felettes állami szerv, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) olyan állásfoglalást adott ki, hogy a városnéző buszosokat nem lehet koncesszió alá vonni. Minderről természetesen mind a BKK-t, mind a főpolgármesteri hivatalt értesítették. Mi pedig megnyugodtunk, majd újév köszöntő pezsgőbontásra érkezett az igazi meglepetés: a tavaly nyáron megkapott működési engedélyeinket mégis visszavonták, és méltányosságból nem azonnali hatállyal, hanem idén április 30-tól lesz érvényes a tiltó rendelkezés.”

Egyen-buszok, többmilliós befektetések – a semmiért

Egyébként nemcsak a buszmegállók használata szúrt szemet a városatyáknak, az sem tetszett többeknek, ahogy ezek a járművek kinéznek: egységes arculatot, stílust képzeltek el többen. „Ami önmagában nonszensz, véli egy másik érintett a buszos területről, az EUrama és Budatours utazási irodák városnéző buszos programjának egyesítésével indított Citytour egyik ügyvezető-tulajdonosa, Hertzka András, majd hozzáfűzi: azt az képtelen ötletet találták ki, hogy minden busz legyen egységes megjelenésű, a társaságok csak színükben térjenek el egymástól. Erre a világon sehol nincs példa.”

Szintén ő meséli, hogy eddig sem az egységes arculat gondolatnak, sem pedig annak a – szintén tavaly – felvetett rendelettervezetnek nem felel meg egyik cég sem, hogy ezentúl minden városnéző busz Euro-4-es kategóriájú motorral rendelkezzen. Egyébként a Levegő Munkacsoport is túlzásnak tartja a követelést, szerintük egy szűrő felrakása, amellyel Euro-4-es besorolásnál jobb környezetvédelmi szintet lehet elérni, elégséges.

Amikor tavaly májusban napvilágot látott ez a rendelettervezet, Hertzkáék rögvest számolni kezdtek: ha mind a 14 buszuk esetében csak a szűrőcserét végrehajtják, az darabonként 4 millió forintért, azaz közel 60 millió forintért valósulna meg. „És ha ezt a lépést tavaly megtettük volna – majd idén bezárják a céget, ekkora kárt ugyan ki térített volna meg? Kíváncsi vagyok egyébként, hogy a főváros vezetése még milyen újabb meglepetést húz majd elő a cilinderből?”- zárja keserűen mondandóját az egyik legnagyobb fővárosi buszos városnéző szolgáltató vezetője. 

Egy újabb ötletet, egy épp a napokban elővarázsolt „nyúllal” máris szolgálnak egyébként a leleményes városatyák a buszos szolgáltatók felé: megpróbálva korrigálni az e téren korábban valóban hibásan értelmezett liberalizációt, annak érdekében, hogy az egymás nyakán lévő értékesítő pultokat visszaszorítsák.

Tehát épp a mai naptól, azaz február 1-től vezették be azt a piaci szabályozást, hogy a közterületeken a városnéző buszos értékesítő pultokért nem napi 1.000 Ft/m2 ár fizetendő, hanem ezt az összeget felemelték 30.000 Ft/nm2-re.

Vágó Ágnes
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai