Elszállt megszálló vendégeivel a Hotel Zenit

Különleges évzáró partit rendezett a spanyol Zenit-lánc 90 szobás magyarországi tagja december 3-án. A becsekkolásnál mögöttem egy hölgy Malév feliratú kis kézitáskával érkezett, és jól tette, mert ezen a bulin minden a repülésről szólt.

Repülőjeggyel kell regisztrálni az 1-es kapunál lévő bejáratnál, majd mennyei catering hegyekből lehet válogatni – a most 3 éves magyarországi spanyol szálloda híresen jó konyhájának köszönhetően. Amely egyben az olasz Gianni Annoni érdemes is, hiszen a vendéglátást kiszervezték a négycsillagos hotelben, és ő működteti a spanyol sonkabárt és a helyi pékséget is.

Ezt már a ház fiatal igazgatójától, Szögi Pétertől tudjuk meg, aki kapitányi egyenruhában köszönti a beszálló vendégeket. Majd a 2-es kapu felé vesszük az utat, onnan indul a stewardess-ek vezetésével a háznézés. Vintage stílusban berendezett szobák a Pollack Mihály tervezte, korábbi bankszékházban: elegánsan visszafogott design, harmónikus színválasztás jellemzi az összhatást, na meg néhány különlegesség. Például túl hosszúak a függönyök, és az ágyak felett fel nem lógnak, hanem csak úgy odabiggyesztett képek vannak – ez különben a Zenit hotelek jellemzője: a lánc tulajdonosának, Javier Catalán lányának köszönhetően, aki a 25 tagból álló láncban az egységes design-ért felel.

A 3-as kapunál némi kultúra várja az „utasokat”: a magyar származású Roni Zongor félelmetesen jó festményei (amelyikből amúgy egyet meg is lehetett nyerni a tombolán). És mivel 173 vendég mulatott együtt, és érezte magát jól a Zenit Budapest Palace különleges meghívásának köszönhetően, a ház tett ennek alapján egy szép felajánlást is: ahányan csak voltunk, annyiszor ezer forintot utaltak át az Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány részére, összesen 173 ezer forintot.


 Vizuális élményteremtés a luxusvendéglátásban

Vizuális élményteremtés a luxusvendéglátásban 

A luxusvendéglátás világában minden apró részlet számít – legyen szó egy exkluzív enteriőrről, tökéletesen megkomponált menüsorról vagy az alkalmazottak megjelenéséről.
Szállodanyitás Tatán, az Öreg-tó partján

Szállodanyitás Tatán, az Öreg-tó partján 

Már csak pár napot kell aludni, és nyit a tatai négy csillag superior minősítésű Malom és Kacsa Boutique Hotel.
Nő az online foglalásos vendégéjszakák száma Európában

Nő az online foglalásos vendégéjszakák száma Európában 

A vendégéjszakák száma 2025 első negyedévében 2024 azonos időszakához képest 4,8 százalékkal nőtt.
MSZÉSZ: már lehet jelentkezni az Év Technológiai Újítása pályázatra

MSZÉSZ: már lehet jelentkezni az Év Technológiai Újítása pályázatra 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége idén is meghirdette társult tagjai részére az Év Technológiai Újítása pályázatot.
Designhotel a Lánchídnál – új szállodát nyitott a CPI Hotels

Designhotel a Lánchídnál – új szállodát nyitott a CPI Hotels 

A cseh anyacéggel rendelkező hotellánc új Mamaison szállodája már várja vendégeit Budapest szívében.
15 éve vörösben – a Kempinski ikonikus nagyköveteinek ünnepe

15 éve vörösben – a Kempinski ikonikus nagyköveteinek ünnepe 

Idén 15 éves a Lady in Red program, amely a Kempinski szállodalánc egyik legjellegzetesebb arculati eleme.
Friss, ropogós trendriport – 2025 májusi szállodai forgalomról

Friss, ropogós trendriport – 2025 májusi szállodai forgalomról 

Az idei év ötödik hónapjában Magyarországon 987 szálloda üzemelt.
Elégedett a szaktárca a tavasz utolsó hónapjában elért turisztikai eredményekkel

Elégedett a szaktárca a tavasz utolsó hónapjában elért turisztikai eredményekkel 

NGM: tovább dübörög a turizmus a hazai szálláshelyeken.
Négycsillagos reptéri szálloda Debrecenben

Négycsillagos reptéri szálloda Debrecenben 

Bemutatkozott az ibis Styles Debrecen Airport Hotel.
KSH-gyorsjelentés a hazai szálláshelyek májusi forgalmáról

KSH-gyorsjelentés a hazai szálláshelyek májusi forgalmáról 

Áprilisban a turisztikai szálláshelyeken 1,4 millió vendég 3,4 millió vendégéjszakát töltött el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.