Határozott lépés a Francia Szállodaszövetségtől

A Francia Szállodaszövetség kilép a 2024-es párizsi olimpia szervezőbizottságából, mert az Airbnb részt vesz benne.

A Francia Szállodaszövetség hivatalosan is bejelentette, hogy felfüggeszti részvételét a 2024-es párizsi olimpia szervezőbizottságában, mert az partnerségre lépett az Airbnb-vel, adta hírül az euronews.com.

Az ügy előzményéhez tartozik, hogy a francia szállodaipar idén már „csatát nyert” a Booking.com és az Expedia on-line foglalási portálokkal szemben, és ennek eredményeként azok kénytelenek voltak megváltoztatni a szállodások által régóta kifogásolt szerződéses gyakorlatukat, derül ki a hazai szállodaszövetség hírportáljának bejegyzéséből. Eszerint a hotelek bármely vendégüknek, partnerüknek adhatnak kedvezőbb árat, mint az említett, a szállodások szerint erőfölényűkkel visszaélő internetes utazási irodák.

A francia szállodaipar szereplői most teljes figyelmüket az Airbnb-re kívánják fordítani, mivel Párizs ma már a világon az Airbnb legfontosabb piaca lett, ami az ottani szállodásoknak rendkívül hátrányos. A Francia Szállodaszövetség – az UMIH – elnöke Laurent Duc szavai szerint arra van szükség, hogy szigorítsák az Airbnb-n megjelenő lakásokra vonatkozó szabályozást, azaz ezek esetében ugyanazok a követelmények legyenek érvényesek – az adózásban, a higiéniai, a biztonsági, a tűzrendészeti stb. előírásokban – mint amelyeknek a hoteleknek kell megfelelniük. Véleménye szerint a lakásokat bérlő turisták számára nem garantált a lakások tisztasága és biztonságossága, azokban nem biztosított az akadálymentesség, de az sem, hogy a szobák mérete elérje a szállodák esetében megkövetelt minimum méretet. Laurent Duc szerint a francia szállodások azt kívánják, hogy „a kormány kényszerítse az Airbnb-t, hogy az adja meg az államnak, ami az államé, hogy a lakások esetében is fizessék meg az adókat, így az ÁFA-t”. Ezen túlmenően azt is el akarják érni, hogy a kormány határozottan lépjen fel azokkal szemben, akik bérelt – tehát nem saját tulajdonú – lakásukat forgalmazzák az Airbnb-n, s hasonló közvetítőkön keresztül. Szükségesnek tartják a lakáskiadással 4 szakosodott portálok olyan szabályozását is, hogy azokon kizárólag engedéllyel rendelkező lakások jelenhessenek meg, s hogy az engedély száma is szerepeljen ezeken a portálokon. Az Airbnb megjelenése alapjaiban változtatta meg a szállodák üzleti környezetét, és ennek következtében nagyszámú hotel tönkrement. Első sorban vidéken ismert számos olyan példa, hogy egy szállodát bezártak, az épületet átalakították lakásokká, majd azokat kereskedelmi szálláshelyként kínálják turisták számára különböző foglalási portálokon keresztül.

Forrás: euronews.com / hah.hu


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.