Hol vannak a milliárdokkal támogatott fogászati turizmus eredményei?

Több mint négy évvel azt követően, hogy Orbán Viktor miniszterelnök kiállt a fogászati turizmus átfogó fejlesztésére irányuló program mellett, és több milliárd forintnyi támogatás kifizetése után sem látszanak a konkrét eredmények – írja a Világgazdaság Online.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, 2011 áprilisában a Magyar Fogászati Turizmus Fejlesztési Programról Együttműködési Nyilatkozatot írt alá Orbán Viktor miniszterelnök és Szűcs László, az Orvosi Turizmus Iroda Zrt. elnök-vezérigazgatója, a program egyik alapítója. Mint mondták akkor, hazánk kitörési pontjaként veszik számításba a fogászati turizmust, és ehhez mérten támogatják is azt. Orbán Viktor szerint elsőrendű cél, hogy hazánk fogászati piacvezető pozícióját megtartsa, hiszen az európai turizmus 40 százaléka irányul ide, és ennek eredménye évente hatvanmilliárd forint bevételt jelent.

2011. április 21-én kiemelték: a Magyar Fogászati Turizmus Fejlesztési Program az egész fogászati turisztikai szektor teljesítményét fokozza, öt év alatt megháromszorozhatja a Magyarországra beutaztatott és ellátott fogászati turisták számát, miközben 3000 új munkahelyet teremt, továbbá hozzájárul 1000 kiválóan képzett szakorvos és fogászati szakember itthon tartásához.

Ahogy a Világgazdaság Online is írja: még ugyanabban a hónapban egy határozattal egymilliárd forintot biztosított a kormány a program előkészítésére. A Turizmus Online-on akkor azt írtuk: a forrást a 2011. évi központi költségvetés Rendkívüli kormányzati intézkedések előirányzatából csoportosította át a Kormány a Turisztikai célelőirányzatába a hazai fogászati turizmus szektor fellendítése céljából. A pénz felhasználásáról cikkünk 2011. május 16-i megjelenésekor még nem született döntés, az a turisztikai célelőirányzat számláján állt.

Ezt követően két uniós programot is hirdettek a Magyar Fogászati Turizmus Fejlesztési Programhoz kapcsolódóan - írja a Világgazdaság. Az „Innováció a fogászatban” projekt keretében összesen 138 pályázó majdnem 3 milliárd forint támogatásban részesült. Mint azt a Világgazdaságnak korábban Szűcs László elmondta: a pályázaton azok a vállalkozások indulhattak, amelyek regisztráltak a Magyar Fogászati Turizmus Fejlesztési Programban, és vállalták, hogy vállalkozásukban alkalmazzák a fogászati turizmus fejlesztési know-how licence szerinti ismereteket.

„A magyarországi fogászati turizmus területén működő magyar fogászati vállalkozások versenyképességének javítása és hálózati innováció keretében megvalósuló összehangolt piacfejlesztéshez kapcsolódó támogatás” címmel kiírt pályázaton már csak az előző uniós kiíráson nyertes cégek indulhattak. Ezen összesen csaknem egymilliárd forintot osztottak szét összesen 39 nyertes között.

Mi a helyzet négy évvel később?

Az uniós pénzek felhasználását ellenőrző Nemzetgazdasági Minisztérium a programot koordináló OTI Zrt.-hez irányította a Világgazdaság munkatársát, ahonnan több mint egy hónap elteltével sem kaptak választ arra a kérdésre, mennyivel nőtt a Magyarországra látogató fogászati turisták száma, illetve mennyivel több vendégéjszakát töltenek el nálunk.

Szűcs László, a zrt. vezérigazgatója ugyanakkor most azt közölte a Világgazdasággal, hogy „A több milliárdos sajtóhírekkel ellentétben a Magyar Fogászati Turizmus Fejlesztő Kft., illetve a Magyar Fogászati Turizmus Szervező Kft. mindeddig egyetlen forint magyar költségvetési vagy európai uniós támogatást sem kapott.

Bővebben ide kattintva olvashat a témáról.

Ötezer norvég fogászati turista érkezik hozzánk évente
Ahogy arról a Turizmus Online is beszámolt, 2015 januárjában a Magyar Turizmus Zrt. adott ki egy közleményt, mely szerint fogászati turizmus tekintetében Norvégia hazánk egyik jelentős küldőországa. Az Aftenposten c. norvég napilap 2014-es számítása szerint évente ötezernél több norvég páciens vesz igénybe Magyarországon fogászati kezelést, mintegy 200 millió norvég korona (8 milliárd forint) értékben.

2014. októberében pedig a Délmagyarország Online számolt be a következőről: a Dental Norge fogászati vállalat tavaly májusban települt Mórahalomra, és Norvégiában hirdet ügyfelek reményében. Számításuk be is jött, hiszen nyitásuk óta közel 400 vendégéjszakát töltöttek norvég turisták a városban, akik természetesen a fogászati beavatkozásokat is igénybe vették. A skandináv országban ugyanis az itthoni ár többszörösébe kerülnek a fogászati kezelések, így egy – általában egyhetes – üdüléssel összekötve fogukat is kezeltetik a norvég utazók.

Futóverseny és koncertek - jön az EU-napi futás

Futóverseny és koncertek - jön az EU-napi futás 

Szabó Balázs Bandája, a Carson Coma Akusztik Trió és a Lázár tesók is fellépnek május 12-én az idei Európa-napon.
Személyi hír házunk tájáról

Személyi hír házunk tájáról 

Kedves Olvasónk! Aki figyelemmel kíséri szakmai oldalunkat, napi hírleveleinket - láthatja, olvashatja, tudhatja, hogy új szerkesztő érkezett hozzánk Szöllősi Tímea személyében.
Őzek és manók lakhelye a medvehagymától illatos Bakony

Őzek és manók lakhelye a medvehagymától illatos Bakony 

A környék turisztikai célpontjait bejárva feltárul előttünk az időtlen természet és az évszázados történelem
Szintet lép a Csak a Mentes rendezvény

Szintet lép a Csak a Mentes rendezvény 

Új, az eddiginél nagyobb helyszínen, több, mint hetven kiállítóval április 20-21-én rendezik a Csak a Mentes Tavaszi Fesztivált.
Szigetcsép legfurcsább versenyét, a Hucul ösvényt idén is megrendezik

Szigetcsép legfurcsább versenyét, a Hucul ösvényt idén is megrendezik 

Szigetcsépen mindig van program, májusban például egy lovasverseny színesíti a mindennapokat.
Göncz Árpád és Fenyő János autóklasszikusai érkeznek Szegedre

Göncz Árpád és Fenyő János autóklasszikusai érkeznek Szegedre 

Száz különleges Mercedes, száz izgalmas történet .
Biztató eredmények a hazai turizmusban

Biztató eredmények a hazai turizmusban 

Az utazási kedv élénkülését elsősorban az idei több hosszú hétvégével magyarázzák a szakértők.
Április végén rendezik Esztergom kedvelt programsorozatát

Április végén rendezik Esztergom kedvelt programsorozatát 

A programsorozatnak most is része lesz az Akkor és Most Jármű Expo, a Zenei Fesztivál és a Lampionos Hajós Felvonulás.
Turisztikai Konjuktúra Index - március

Turisztikai Konjuktúra Index - március 

Ebben megállapítják, hogy a tavasz első hónapjában a turisztikai cégek kedvezőbb helyzetben vannak a többi szektornál.
Négy nap varázslat a Dunakanyarban

Négy nap varázslat a Dunakanyarban 

2024. június 20-23. között kerül megrendezésre a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.