Kicsit lazítanak a német szigoron

Lazították az új típusú koronavírus terjedésének lassítását szolgáló korlátozások rendszerét Németországban hétfőn, annak ellenére, hogy ismét növekszik az új fertőződések száma.

A szövetségi kormány és a tartományi kormányok februárban kötött megállapodása alapján például két és fél hónap kényszerszünet után országszerte megnyitottak a fodrászatok.

Számos tartomány vezetése további lazításokat is engedélyezett. A március 14-i helyi törvényhozási választásra készülő Baden-Württembergben és Rajna-vidék-Pfalzban például megnyithattak a kertáruházak és a kertészetek. Rajna-vidék-Pfalzban a lábápoló szalonokban is fogadhatnak ismét vendégeket, és Malu Dreyer miniszterelnök bejelentette, hogy még márciusban megnyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai, kerthelyiségei.
Bajorországban a faiskolák, kertészetek, kertáruházak újranyitása mellett a közvetlen testi kapcsolattal végezhető szolgáltatások egész sorát is engedélyezik, így nemcsak a fodrászok, hanem a kozmetikusok és a manikűrösök is dolgozhatnak megint. Szász-Anhalt tartományban az autósiskolákban is folytatódhat az oktatás hétfőtől. 
 Időközben ismét romlani kezdtek a járványügyi mutatók, a SARS-CoV-2 ismét gyorsuló ütemben terjed, főleg az eredeti vírusnál fertőzőképesebb mutációk előretörése miatt. Azonban valamennyi felmérés azt mutatja, hogy a lakosság belefáradt a novemberben elrendelt és december közepén a társadalmi és a gazdasági élet legtöbb területét befagyasztó országos zárlattá szigorított korlátozásokba, és több ágazat csődhullámmal fenyegető válságba jutott. Így a járványügyi védekezésről zajló közéleti, politikai vita középpontjába az a kérdés került, hogy miként lehet egy új, harmadik fertőzéshullám közepette enyhíteni a zárlatot.
    

Forrás: MTI


Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.
Villámárvíz miatt evakuálás Jordániában

Villámárvíz miatt evakuálás Jordániában 

Ezerhétszáz embert evakuáltak Petrából, belga turistákat holtan találtak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.