Külföldi megrendelők segítenek kilábalni a válságból

A gazdasági világválság az autókölcsönzői piacot is keményen érintette 2009-ben. Az előzetes adatok alapján az idén a külföldi megrendelőknek köszönhetően – ha lassan is, de - megindult a fellendülés. Körképünkben a vezető hazai társaságok képviselői számolnak be tapasztalataikról, újdonságaikról.

A Hertz International Képviselete, a Globair Hungary Kft. az eddigi előrejelzések alapján egy sikeres évnek néz elébe. Tény, hogy 2009 nagyon nehéz volt, mivel az egyébként erős corporate szektor drasztikus visszaesést produkált. Úgy tűnik azonban, hogy ahogy a válságot először a cégek érezték meg, úgy a kilábalás időszakában is a cégek kaptak erőre először. Az idei év első 9 hónapjában 17%-os növekedést értek el, nagyrészt a céges és egyéni bérautó foglalásokból, kisebb, de egyre erősödő részben pedig az egyéni nyaralós, leisure szegmensből. Versenyképes tour-operátor áraikkal az idén nagy hangsúlyt fektetnek a leisure szegmensre is. Ezt szolgálja a képviselet által kifejlesztett fél online ajánlatkérő magyar felület, a www.globairgroup.com/hertz honlap is, amelyen gyorsan és egyszerűen tudnak mind a viszonteladók, mind az utasok ajánlatot nézni Európára és Amerikára. Szeretnék az oldalt tovább fejleszteni, a világ számos országával bővíteni, de az már most látszik, hogy az oldal nagy segítség a kevesebb bérautó értékesítési tapasztalattal rendelkező utazási irodáknak.

További technikai fejlesztés volt a Hertz-nél - mely a CRS /GDS rendszereken foglaló kollégáknak ad nagy segítséget -, az E-voucher funkció kiterjesztése a full credit voucherek mellett a fix értékű voucherekre. Ez a funkció az elektronikus repülőjegy mellett nagyban megkönnyíti és hatékonyabbá teszi az értékesítést. Már második éve fut a házon belül tartott tréning / workshop sorozatuk, melyre az ország minden részéből jönnek a tanulni vágyó kollegák.

„Fontos marketing együttműködést kezdtünk el a MOL Nyrt-vel, melynek keretében a Hertz tagja lett a Multipont programnak, melynek keretében a kártyatulajdonosok a bérautó foglalásaikból kedvezményben részesülnek. Reményeink szerint ez tovább erősíti a Hertz ismertségét a magyar utazóközönség körében. Az év egyik nagy lépése volt, hogy a Hertz Inc felvásárolta a Dollar-Thrifty bérautó céget, ezzel tovább erősíti nemzetközi pozícióit a Hertz.

A 2011-es évben szeretnénk tovább erősíteni jelenlétünket a leisure szegmensben, bővítve touroperátori partnereinket és az ebből származó forgalmat. Elsősorban Fly&Drive csomag értékesítésben szeretnénk partereinket bővíteni újabb országokra.

Egyértelmű növekedést tervezünk a jövő évre is, bízunk a már meglévő céges és utazási irodai ügyfélkörünkben, nagy hangsúlyt fektetve az új partneri kapcsolatok kiépítésére” - közölte lapunkkal Lehotai Zsófia, aki október elsején vette át a Hertz sales menedzseri pozícióját a társaság nemzetközi képviseletét ellátó Globair Hungary Kft-nél. Zsófia már három éve vezeti az Air Malta sales & marketing munkáját. A Hertz értékesítési munkáját az Air Malta teendők mellett látja el.

Megállt a gyilkos árharc

„A külföldről érkező megrendelőink száma növekedett 20 %-kal – ami örvendetes változás és messze meghaladja a turizmus teljes növekedését. Tehát ez a növekedés a külföldről érkező utasok minőségi elvárásainak növekedését tükrözi. Az utasok egyre fontosabbnak látják a szolgáltatás minőségét, így a kölcsönzött autók állapotát, a repülőtéri kiszolgálást, a kollégák elérhetőségét és nem utolsó sorban a pénzügyi fegyelmet” - közölte kérdésünkre a Budget ügyvezetője, Polyák Krisztina.

„Szintén kedvező tapasztalat, hogy megállt az elmúlt években tapasztalható, gyilkos árharc. Ez részint annak köszönhető, hogy csökkent a teljes magyarországi ’rent a car’ gépkocsi állomány, így piacunk elmozdult a túlkínálattól a keresleti piac felé. Másrészt elértük azt a szintet, ahol már nem tudunk költségeket csökkenteni.

A Budget idén több európai országban megerősítette jelenlétét, növelte kiszolgálói hálózatát. Külön ki kell emelnünk Németországot, ahol idén sikerült megnyitni az új irodahálózatot 51 állomással. Miután a német piac köztudottan jelentős partnerünk, így ez a fejlesztés is kedvezően hatott forgalmunk növekedésére. Ami a belföldi autókölcsönzést illeti, ott még mindig alulmúljuk az elmúlt évek forgalmát.

Autóparkunk darabszámát az idén nem növeltük, hiszen a tervezésnél is látni lehetett, hogy még nem lehet növekedésre számítani. Dolgozói leépítésre nem volt szükség, de ahol lehetett, ott költségeinket tovább csökkentettünk.

2009 elején - amikor a válság igazán begyűrűzött hozzánk –, azok a cégek, akik addig rendszeresen béreltek autókat, szinten azonnal és valamennyi autót visszaadták. Sajnos ezek a cégek még mindig nem tartanak ott, hogy a termelés újraindulása miatt ismét autókra lenne szükségük.

Az autókölcsönzés iparágban a gazdaság változásai szinte azonnal érzékelhetőek, akár növekedésről, akár csökkenésről beszélünk.

Külföldön már érezhető az ágazat növekedése, melyet reményeink szerint itthon is hamarosan érezni lehet. Ezért mi, itthon is újra kiemelt figyelmet fordítunk ma már szinte egyedülálló vidéki hálózatunk megtartására illetve fejlesztésére. A hazai gazdasági fejlődés elindulásával párhuzamosan az autókölcsönzői igények növekedésére számítunk, mely a prognózisok alapján még nagyon minimális lesz. Szeretnénk az üzleti szférában tovább erősíteni jelenlétünket – tudtuk meg Polyák Krisztinától.

Bővülés várható jövőre

Az Avis Autókölcsönzőnél nehezen indult az év, majd az év eleji tulajdonosváltást követően a cég új lendületet vett. A változás igazán áprilistól kezdte éreztetni hatását, attól kezdődően már minden hónapot növekvő forgalom jellemez. Az új menedzsmentnek köszönhetően elindult a flottabővülés, emellett a növekvő árbevétel csökkenő költségstruktúrával párosul. Az Avis jövő évi tervei között szerepel az irodahálózat és az infrastruktúra fejlesztése, miközben az értékesítés előtérbe helyezése, az új ügyfélkapcsolatok felvétele már elkezdődött – közölte lapunkkal Andorka Anikó marketing és HR-vezető. A cégnél a piac és a forgalom bővülését prognosztizálják, köszönhetően a kölcsönzők szolgáltatásai közötti várható differenciálódásnak, hiszen a piaci résztvevők egy részét komoly pénzügyi korlátok és autópiaci áthatások érintik, különös tekintettel az új és használt autók árának emelkedésére. Magyarország jövő évi uniós elnökségével kapcsolatban az Avisnál biztosak abban, hogy mindez bővíti majd a lehetőségeket, és növekedést hoz a cég számára.

A Fox Autorent ügyvezetője, Wolfgang Bartesch kérdésünkre elmondta, hogy az idei év a várakozások szerint alakul, ami viszont körülbelül feleakkora forgalmat jelent, mint a válság előtt. Jövőre kis növekedést terveznek forgalomban és árbevételben is. Hatékonyságnövelő intézkedéseket tesznek a költségek lefaragása érdekében, létszámcsökkentés az idén már nem történt, de tavaly igen.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.