2017 Vendéglátósa, Szállodája, Turisztikai terméke

Év elejére esett a MABEUSZ (Magyar Beutaztatók Szövetsége) díjátadó évzáró eseménye, ami megbocsátható, hiszen a kollégáknak a remek szezon miatt akadhatott tennivalója a tavalyi év vége felé. A remek szezon tényét maga az elnök, Kálmán István, egyben a Liberty International magyarországi ügyvezetője közölte a február 8-i MABEUSZ-díjátadón hozzátéve, hogy a 2018-as év is ígéretesnek tűnik.

Mosolygó és csillogó szemű szakembereket vélt látni a díjátadónak helyt adó budapesti Marriott szálló Buda termének első soraiban dr. Princzinger Péter, az MTÜ vezérigazgató-helyettese, a szövetségek szövetségének, a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítványnak elnöke. Optimizmusát erősítheti, hogy szerinte a magyar turizmus fontos történelmi pillanathoz érkezett azt követően, hogy 2 évnyi előkészítési munka után 2018. a konkrét fejlesztésekről fog szólni. És a „következő két évben a szakma is megtalálja a még jobb együttműködési lehetőségeket” – toldotta meg. A lehetőségek kihasználásában kiemelt szerepet kapnak a szövetségek – jelentette ki.

Idén 3 kategóriában ítélt oda díjat a MABEUSZ.

2017 Vendéglátósa a pályáját 1992-ben a Gundelben kezdő Dallos Ferenc lett. A mára 18 vendéglátóegységet vezetőként, vagy társtulajdonosként felügyelő szakember úgy véli: sikerük a csapatmunkában és az ügyfélközpontúságban rejlik. „Ha mégis hibáznánk, engem mindig hívhatnak” – biztosította a beutaztatói plénumot.

2017 Szállodája a budapesti Hotel Moments lett. „Azonnali válasz és korrektség” – foglalta össze Kanel Gyula sikerük magyarázatát. „Amikor belép a vendég, megpróbáljuk elvarázsolni, élményt kínálunk” – tette hozzá a szálloda igazgatója.

Turisztikai termék kategóriában a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vehette át a 2017-re járó elismerést. „A külföldiek TOP-5 budapesti látnivalói közt legalább egy történelmi fürdő szerepel” – újságolta Czinege Szilvia, a tavaly fürdőiben több mint 4 millió látogatót fogadó vállalat értékesítési és marketing igazgatója.

Idén sem ül tétlenül a szövetség — derült ki Kálmán István idei terveket firtató kérdésünkre adott válaszából. Míg tavaly azt tűzték ki maguk elé célul, hogy megszilárdítsák helyzetüket az új idők, új, hazai idegenforgalmi mátrixában, addig 2018-ban megnyugtatólag szeretnék rendezni az éttermi áfacsökkentés fejében kivetett 4%-os turizmusfejlesztési hozzájárulás körüli ellentmondásokat. Igyekeznek konstruktív javaslattal élni az MTÜ felé a külföldi vásári megjelenéseket illetően. Egyeztetnének a szállodaipari szakmai képviselettel, nagy szállodaláncokkal a budapesti kapacitáshiány miatti nehézségek orvoslása érdekében, valamint a szövetséget bemutató prezentáció révén erőteljesebben kommunikálnák a küldőpiacok felé Budapestet és az országot, mint desztinációt.


Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje?

Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje? 

Ha igen, akkor május 11-én, szombaton módja lesz rá, hogy alaposan megtekintse.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?

Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval? 

A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.