Már tesztelik a megújult közbringarendszert

Megkezdődött a megújult közbringarendszer (Mol Bubi) tesztelése a megrendelői próbaüzemmel - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.

Azt írták, hogy a BKK száz munkatársa kétszázharminc új kerékpárral teszteli a rendszert, megvizsgálják a regisztrációs és bérlési folyamatokat, illetve ellenőrzik az adatkommunikációs kapcsolatot is. Hangsúlyozták, hogy a tesztelés kizárólag akkor léphet a következő szintre, ha minden rendben működik, vagy a tesztek során észlelt esetleges hibákat kijavították. A próbaüzem következő lépésében a BKK már kétszázra növeli a tesztelők számát, akik a valós helyzetnek megfelelően, komolyabb terhelés mellett figyelik a működés során jelentkező esetleges hibákat. Az "éles" indulás feltétele az, hogy több napon keresztül hibamentesen működjön a rendszer - emelték ki.

Kitértek arra is, a koronavírus-járvány harmadik hulláma és a védekezés miatt bevezetett kormányzati intézkedések más iparágakhoz, szolgálatásokhoz hasonlóan a Mol Bubi gyártási folyamatát is lassították, előre nem tervezhető helyzetek akadályozták a fejlesztéshez szükséges beszállításokat, illetve csökkentették a gyártási kapacitásokat. "Ennek ellenére a BKK eltökélt abban, hogy olyan rendszert vezessen be, amely lényegesen egyszerűbben, hibamentesen működik. Ennek érdekében az új Mol Bubi indulását immár kizárólag a végső tesztek eredményei határozzák meg" - fogalmaztak a közleményben.

Közölték azt is, hét évvel a fővárosi közbringarendszer indulása után nemcsak a Mol Bubi logója, arculata, hanem a szolgáltatás is megújul. Ezerkétszáz teljesen új, az eddigieknél 3,1 kilogrammal könnyebb kerékpár érkezik Budapestre. Az új bicikliket fújt, defekttűrő gumikkal szerelik fel, amelyek a korábbi szivacstömlős kerekekkel szemben jelentősen könnyebb és gyorsabb haladást tesznek lehetővé. Egyszerűbb használatot biztosító okoslakat és egy praktikus mobiltartó is lesz a kerékpárokon. Felhasználóbarát új weboldal és applikáció készül, amellyel egyszerűen és gyorsan lehet intézni a biciklik bérlését, és új, megfizethető díjszabás lesz, illetve megszűnik a kauciós díj - sorolta a BKK. A megújuló közbringaszolgáltatást először a közbeszerzésen nyertes Csepel Zrt. tesztelte - írták.

Forrás: MTI


Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje?

Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje? 

Ha igen, akkor május 11-én, szombaton módja lesz rá, hogy alaposan megtekintse.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?

Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval? 

A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.